Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Vajon ugyanúgy feltölt egy otthoni szabadság, mint egy utazással töltött? Mit adhat nekünk lelkileg az, hogy távol vagyunk a megszokott környezetünktől? Pszichológus szakértőinket erről kérdeztük.
Mikor és miben segíthet bennünket az utazás? Mit ad lelkileg a távolság? Erről kérdeztük ma a szerkesztőség pszichológus szakértőit, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely alapítóit. Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Szalay Ágnes: Energiát ad ahhoz, hogy önmagaddal találkozz
A kérdésre, hogy lelkileg mit ad nekem az utazás, elsőre a szabadság szó ugrott be. Meg másodikra és harmadikra is. Képek villantak fel bennem: éjjel a dubrovniki mólón, séta egy velencei lagúna partján, esti borozás az Eiffel-torony alatt, baktatás a zalai dombok között… Csupa olyan pillanat, ami lelki fényképként rögzült bennem, és ami közös volt bennük, az a gyomorbizsergető könnyűség, a teljes szabadság megélése.
Itthon az otthonod, a munkahelyed, a napi rutinjaid biztonságot adnak. Amikor meg ott találod magad a világ egy addig ismeretlen, vagy legalábbis nem otthoni pontján úgy, hogy nincs körülötted ez a biztonságos hátország, hirtelen úgy érzed, hogy csak te vagy, semmi védelem, és mégsem érhet baj. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, amit ilyenkor átélek, mint az úszni tanuló, amikor elhagyja az úszógumit. Jó az úszógumi vagy a karúszó, mert megakadályozza, hogy elsüllyedj, de ha már nem fenyeget az elmerülés, akkor sokkal fesztelenebbül és kötetlenebbül mozogsz nélkülük. Ebben az érzésben lelkileg biztosan közrejátszik az is, hogy egy utazás során kevéssé tudod a robotpilótádat működtetni. Otthon már nem gondolkozol azon, hogy mit csinálj, hány lépés a buszmegállóig, hol fordulj be, hova tedd este a szemüveged, mert a legtöbb dolgot automatikusan teszed. Megszoktad, oda sem figyelve végzed, közben a fejed a teendőkön, gondokon vagy bármi máson jár – de mindenesetre nem a környezetedre, az adott jelenre koncentrálsz. Idegen helyen ez kivitelezhetetlen, hiszen figyelned kell, nem tudod, mi hol van, a következő sarkon befordulva mi vár rád. Akaratlanul is szívod magadba az ingereket, figyelsz arra, hogy hol vagy és mi történik, és ez az utazásod során létrehozza azt a tudatos jelenlétet, ami kiegyensúlyozottabbá, szellemileg frissebbé tesz.
Egy utazáson annak a béklyói is lekerülnek a válladról, hogy teljesíts, megoldj, haladj, befejezz és észben tarts. Ebben a cikkben egy szülő tevékenységmenedzsmentjéről írok, de ha nincs is gyereked, akkor is tele van az otthoni élet feladatokkal és felelősséggel. Ezek a napi rutinteendők – amik elképesztően sok időt és energiát igényelnek mindenkitől – néha elveszik az energiát attól, hogy élj, hogy fejlődj, hogy célokat tűzz ki. Csodálatos néhány napra, hétre megszabadulni tőlük. Mi az életünk szinte összes nagy döntését, új célját ilyen utazáson találtuk ki (vagy ha nem is mentünk messzire, kimozdultunk a természetbe). A környezetváltozás energiát ad ahhoz is, hogy önmagaddal találkozz.
Emellett persze még az is igaz, hogy általában szép helyre, vízpartra, hegyek közé, vagy idegen, izgalmas kulturális helyekre utazik az ember. A természetben lét, a mozgás, a víz önmagában stresszcsökkentő hatású. Az érdekes kulturális felfedezések pedig szellemi táplálékként szolgálnak. Még ha nem is utazol el, akkor is fontos időről időre szabadságra menni az életedből, a felelősségeid mellől. A mentális egészség érdekében erre szükség van, éppúgy, ahogy a gépet és telefont is újraindítod néha. Ha ezt a szabadságot utazással töltheted – és nekem az élmény „jóságában” szinte nincs különbség aközött, hogy valami szuper távoli, szuper drága helyen vagy pedig belföldön –, akkor ez az egyik legjobb dolog, amit tehetsz magadért és a kiegyensúlyozottságodért.
Csonka Balázs: Az utazás rengeteget taníthat magadról
Fiatalabb koromban rengeteget utaztam, ami alatt két fontos tanulság körvonalazódott. Az egyik, hogy meg kell tanulni jól utazni, vagyis mintegy személyre szabni az utazás mikéntjét, elszakadva az útikönyvek és hasonló felületek ajánlásaitól. Nekem ez kezdetben azzal járt, hogy az egyes helyszínek must see jellegű látványosságaitól elkezdtem a helyi kultúra és hétköznapi élet színterei, illetve az emberek felé fordulni. Később a célpont maga is kérdés lett, arra kellett rájönnöm, hogy a híres, de legalábbis ismert turisztikai helyszínek mindenhol híres, de legalábbis ismert turisztikai helyszínek, vagyis ha az érdekel, ami az adott kultúra valójában, ahogy az emberek ott ténylegesen élnek, akkor ezeket a (többnyire) városokat érdemesebb csak érintőlegesen felkeresni. Idővel így egyre kevésbé ismert helyekre szerettem menni, ahol igyekeztem a lehetőségeimhez mérten minél több időt tölteni, lehetőleg minél kevésbé úgy, mint egy turista. Ezek az élmények azután rengeteget adtak ahhoz, hogy az itthon a kultúra által közvetített, s így mindennél egyértelműbbnek ható értékeket, mintákat és folyamatokat egyáltalán megkérdőjelezzem. Azáltal, hogy láttam dolgokat máshogy működni, kevésbé tűnt egyértelműnek, hogy valamit hogyan kell csinálni, ezáltal pedig a mögöttes értékek is egy sokkal relatívabb rendszerbe kerülhettek.
A másik ide kapcsolódó élményem az volt, ahogy az egyes kultúrák egymáshoz képesti különbözőségét megéltem. Van néhány kultúra, ami a miénkhez elég hasonló, és van, ami teljesen más alapokon nyugszik, más alapvetésekkel él, más értékeket tekint fontosnak, irányadónak. Mindez nem kötődik se országokhoz, se kontinensekhez: országhatáron belül utazva is érzékelhetők markáns különbségek az emberek gondolkodásában és értékrendszerében, ami nagyon sokat adhat, ha valaki aktívan dolgozik a saját személyiségén, értékrendszerén, emberi identitásán.
Nagyon érdekes élmény volt végül a természet mint kultúrától, néptől, vallástól, embertől független helyszín. Amit a sivatag közepén a földön aludva és ébredve megéltem, a mai napig felidézhető az érzések szintjén is. Ahogy érzem azt is, milyen egy amerikai nemzeti park óriási fenyőfái között lenni, kanyonvölgyekre nézni egy magaslatról, vagy a Himalájában ötezer méter fölött lépésenként elgyengülni az oxigénhiánytól. A saját magamhoz vezető úton nagyon sokat köszönhetek ezért a természetnek, a civilizációból – ha csak napokra, hetekre is, de – kiszakadás élményének.
Milanovich Domi: Mintha időt kérnék egy láthatatlan bírótól
Azért szeretek utazni, mert ilyenkor pár napra, hétre vagy hónapra teljesen új koordinátarendszerbe kerülök. Képes vagyok eltávolodni mindattól, ami napi szinten meghatároz: a szokásaimtól, a feladataimtól, a rutinjaimtól. Bizonyos értelemben a múltamtól is, hiszen abban a budapesti kerületben, ahol élek, szinte minden kávézóhoz, buszmegállóhoz, padhoz valamilyen emlék köt: itt csókolt meg először, ott láttam utoljára. Amikor járom a várost, ezek a jelenetek újra és újra lejátszódnak a fejemben. Alapvetően otthonos érzés, de néha sűrű is, és egy kicsit ragad, amikor nagyobbakat próbálok lépni. Van bennem valami nehézkesség, mert mindennek súlya és története van – itt van előttem egy egész élet, ami a sajátom, és amit értelmessé kell tennem.
Amikor viszont utazom, akkor mindez felfüggesztődik, mintha időt kérnék egy láthatatlan bírótól, amíg kifújom magam, és rendezem a soraimat. Amikor új helyszíneken járok, ha érnek is stresszes események, valahogy mindennek sokkal kisebb a tétje. Eltévedhetek, hibázhatok, nem kell célirányosnak lennem. Feloldódom, és nyitottabb leszek mindenféle impulzusra: a természettel, a kultúrával, az emberekkel való találkozásra. Ebben a kötetlen, lebegő állapotban a gondolataim is szabadabban mozognak, az asszociációs terem megnő. Nagyobb esélyem van arra, hogy jobb poénjaim és kreatívabb ötleteim legyenek.
A megszokott életemtől való eltávolodás abban is segít, hogy jobban rálássak a dolgaimra. Ki vagyok most, mit értem el eddig, mennyire vagyok boldog, mit szeretnék a jövőben, mit kéne érte tennem? Szeretek ilyesmiken elmerengeni, amíg halad mellettem a táj, vagy nézem az utcák fényeit. Ráadásul minden utazás végén van egy döntő pillanat, amikor el kell indulni haza. Ha ebbe jó érzések is vegyülnek, akkor tudom, hogy nincs okom menekülni, és újult erővel folytathatom mindazt, amit elkezdtem.
