Úgy, ahogy Claire Kenneth, Fejős Éva, vagy Oravecz Nóra könyveit: egyszerű, könnyen fogyasztható, szórakoztató, és sokaknak ennyi már elég is. De miért?
A társadalom egyre inkább elítéli a testi fenyítést, jobban elfogadja a jutalom megvonását büntetésként, ami azonban, nem jár olyan látványos eredménnyel, mint a durvább módszerek. Hogyan büntessük a gyereket?
Húsvétkor rendes ember nyírja a telken a füvet, bográcsozik, gyomokat húzkod, labdázik, egyéves kislányát lépcsőzteti alkonyatig a kertben, és simogatást tanít.
Az anyák 53 százaléka nem dolgozik, amíg a gyerek nem múlt el 15 éves.
Olvasónk, Kata mindig tudta: akár lesz sajátja, akár nem, szeretne majd örökbefogadni egy gyereket.
Igazán nem bosszúból csináltam, de pár éve apu új családjába érkezett gyerekénekén dobfelszerelést vettem.
Ha esetleg eddig félrevezettem volna bárkit, akkor el kell áruljam, hogy ha evésről van szó, akkor nálunk sem fenékig tejfel minden.
Kiskonyha vagy dömper? A nemi sztereotípiák nem az agyban vannak kódolva – azokat mi neveljük a gyerekekbe.
Az érzelmi intelligencia gyerekkorban olyan, egyszerű dolgokkal is fejleszthető, mint mesehallgatás, vagy játék. Hogyan adjunk boldogító útravalót?
Maradj nyugodt! Ha ez sikerül, a többi már gyerekjáték.
Avagy hogyan tanulja meg anya azt, hogy nem a tökéletesség és a maximalizmus az út a zenhez.
A gyerekek tűpontosan tudják, hol van a szülők idegeinek határa. És jellemzően egy lépéssel tovább mennek, csak, hogy megnézzék, az milyen. Szar.
