7 tipp, hogyan lépj akcióba, ha tombolni kezd a gyerek

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Maradj nyugodt! Ha ez sikerül, a többi már gyerekjáték.

Ne hidd, hogy te vagy az egyetlen, aki kényelmetlenül érzi magát a játszótéren. Nyugi. Más gyereke is üt minden látszólagos ok nélkül, hajigálja a játékait vagy éppen vörösbe boruló arccal hisztizik, csapkod, s mikor csitítani próbálod, ellenállásképpen még beléd is harap. Ez tulajdonképpen természetes.

Ezek a viselkedési formák ugyanis természetesek a kisgyermekek életében. Azonban néhány trükkel, odafigyeléssel megtaníthatjuk az apróságoknak, hogyan kezeljék hirtelen támadt indulataikat. Próbáld megérteni gyermekedet, és ügyes taktikát alkalmazva tanuld meg kezelni ezeket a helyzeteket!

Talán meglepő, de az agresszív viselkedés a kisgyermek normális személyiségfejlődésének velejárója. A még néha-néha felmerülő nyelvi nehézségek, a kifejezőképesség hiányosságai, függetlenedés utáni erőteljes vágy, illetve a még fejletlen önkontroll miatt használják gyermekeink fizikai erejüket, hogy céljaikat elérjék. Fontos, hogy tudassuk velük, az agresszív viselkedés nem helyénvaló, nem elfogadható, helyette próbáljuk elmagyarázni, milyen más módon fejezhetik ki érzéseiket.

No. 1: A kulcs a következetesség

Ha például a játszótéren gyermeked váratlanul elkezdi a homokot dobálni a többi kicsire, fogd meg és vedd ki a homokozóból. Ülj vele, nézd, ahogy a többiek játszanak, közben pedig magyarázd el neki, hogy visszamehet, ha úgy érzi, hogy képes a többiekkel homokozni anélkül, hogy bántaná őket. Kerüljük az olyan jellegű mondatokat, hogy „Mit szólnál, ha ők is megdobálnának téged homokkal?”. A kisgyermekek kognitív érettsége még nincs azon a szinten, hogy képesek lennének beleképzelni magukat a másik helyzetébe, vagy viselkedésüket megváltoztatni verbális érvelés hatására. A következményeket azonban nagyon is jól megértik.

No. 2: Őrizd meg a hidegvéred!

Ha gyermekünk agresszív reakciójára eszelősként üvölteni kezdünk, és még egy jól irányzott pofon is elcsattan olyan mondatokkal fűszerezve, hogy „rossz vagy!”, ne várjunk csodát! Indulatos viselkedésünk gyermekünkre is átragad, sőt mi több, ezzel új módszert adunk a kezébe. Ehelyett próbáljunk indulatainkon uralkodni, hiszen a gyerekek nagyon könnyen elsajátítják a látott viselkedési formákat. Ha nyugodtan viselkedünk a kényes helyzetekben is,
érzelmeinket kontrolláljuk, gyermekünk is hamarabb lép az önkontroll elsajátításához vezető
útra.

No. 3: Szabjunk határokat!

Minden esetben próbáljunk meg azonnal reagálni gyermekünk agresszív viselkedésére. Ne
várjunk, amíg pl. harmadszorra is megüti a testvérét. Azonnal tudatosítani kell benne, ha
valamit rosszul csinált. Távolítsuk el a szituációból egy időre (egy-két perc is megteszi), ez
a legjobb módja annak, hogy megnyugtassuk. Egy kis idő elteltével ő maga is megérti, miért
kellett az aktuális tevékenységét megszakítania, majd képes lesz összekapcsolni a viselkedését
annak következményeivel.

No. 4: Fegyelmezz folyamatosan!

Mindig reagálj gyermeked agresszív viselkedésére. „Megint megütötted Marcit, ez azt jelenti, hogy most egy pár percig nem játszhatsz!” Ha kiszámíthatóan, következetesen cselekszel, csemetéd egy idő után magától is tudni fogja, rossz fát tett a tűzre.

Minden gyakorló szülő ismeri azt az érzést, mikor csemetéjére a pénztárnál való sorbanálláskor, a postán, vagy épp a tömött buszon jön az „öt perc”. A szülők nagy többsége szinte kudarcként éli meg, ha gyermeke idegen emberek előtt borul ki, és kezd el hirtelen őrült módjára visítani, toporzékolni, követelőzni. Még ebben a kellemetlen szituációban se adjuk fel addig bevetett módszerünket, próbáljunk higgadtan reagálni! A bámuló közönségre pedig oda se figyeljünk! Valaha ők is voltak szülők, vagy lesznek, ugyanilyen gézengúzokkal felszerelve.

No. 5: Mutass alternatívákat!

Egy-egy agresszív kirohanás után várj, amíg gyermeked megnyugszik, majd lassan tereld a
szót afelé, vajon miért is történt, ami történt. Kérdezd meg, mi volt, ami kiváltotta belőle az
indulatokat. Hangsúlyozd ki, hogy az teljesen természetes, ha néha dühöt, haragot érzünk,
de az már nem, hogy ütéssel, harapással vagy más egyéb agresszív módon mutatjuk ki
érzéseinket. Bátorítsd arra, hogy találjon valamilyen más módot, ahogyan a helyzetre reagálni
tud, mondja ki, ha mérges, vagy szeretne valamit, illetve kérjen segítséget a felnőttektől a
megoldáshoz.

Győződj meg arról, gyermeked tisztában van azzal, hogy ha bánt valakit, utána bocsánatot
kell kérnie. Bocsánatkérése lehet, hogy eleinte nem lesz teljesen őszinte, de idővel ez a magatartás természetessé válik, és szemtanúi lehetünk olyan helyzeteknek, mikor ő maga int valakit bocsánatkérésre, ha megbántották.

No. 6:Dicsérd meg, ha jól viselkedik!

Akkor is szentelj figyelmet gyermekednek, ha éppen nem az idegeiden táncol. Vedd észre,
ha ahelyett, hogy kilökné a barátját a hintából, megkérdezi, hogy hintázhat-e! Fejezd ki
felé elismerésedet, hogy örülsz, hogy ezúttal kérdéssel fejezte ki akaratát. Eljön az idő, mikor a
kisgyerek rájön, a szavak ereje óriási.

No. 7: Kösd le a felesleges energiáit!

Sok szülő tisztában van azzal, hogy amíg gyermeke fel nem használta minden felesleges
energiáját, addig mérgezett egér módjára viselkedik. Biztosítsunk megfelelő mennyiségű
szabadtéren töltött játékidőt gyermekeink számára. Ha van rá lehetőség, járjon a kicsi
valamilyen sportra, úszásra, tornára, ami amellett, hogy az egészséges életmódhoz vezető első
lépcsőfok, energialevezetésnek is tökéletes.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Cecília
Cecília
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.