Budapest ezelőtt 100 esztendővel még egészen más képet mutatott, mint ma: galériánk segít elveszni egy kicsit a húszas évek fővárosában, megmutatva, milyen volt a város anno.
Már a neve is szokatlan, valószínűleg, ha azt halljuk, fumu, nem sok embernek ugrik be egy sütemény képe. A régi, élő népszokást azonban Magyarország egyes vidékein a mai napig őrzik.
Sorozatunk, mely bemutatja, milyen volt gyereknek lenni a múltban, utolsó cikkéhez érkezett: most a közelmúltra, a huszadik századra és annak vívmányaira tekintünk vissza, magyarországi fókusszal.
Egy egy régi festményt vagy fotót nézve talán elgondolkodunk, kik szerepelnek rajta, miért pont ők, vajon mivel foglalkoztak és milyen életük lehetett. Ha tovább olvasol, némely kérdésre biztosan tudni fogod a választ.
Az angol romantikus költészet egyik legismertebb alakja, Lord Byron nagy állatbarát volt, és nagyon érzékenyen érintette, amikor el akarták tiltani attól, hogy kutyát tartson cambridge-i kollégiumi szobájában.
A rabszolgasággal kapcsolatos információk között ritkán beszélünk arról, hogy valójában miért kerültek erre a sorra az érintettek. Hol laktak? Hogyan éltek? Mennyit dolgoztak? Mit ettek?
Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleink? A jó hír, hogy van megoldás, de bizony keményen kell dolgozni a sikerért.
Manapság számtalan összetételű sampon és egyéb hajápoló szer áll már a hölgyek és urak rendelkezésére, azonban nem volt ez mindig így. Az elmúlt évszázadokban korántsem dörzsölték olyan gyakran a fejbőrüket az asszonyok, egyes évszázadokban pedig egyáltalán nem fordítottak gondot a hajmosásra, inkább parókát viseltek, ha megtehették. A szegényebb néprétegek körében pedig a ház körüli maradék anyagokkal igyekeztek komfortérzetüket növelni.
A testnevelés az elmúlt évszázadokban gyakran szadista, szexista, megalázó, de minimum bizarr volt. Légy hálás, hogy soha nem kellett átélned ezeket.
„Bezzeg a mi időnkben nem csókolóztunk azonnal mindenkivel” – hallottam oly sokszor idős rokonaimtól, amikor kamaszkorom vége felé pár havonta szerelembe estem. És persze ezt követték a nosztalgiázós történetek, amelyekből kiderült, milyen szigorú keretek között zajlott az ismerkedés az ötvenes években.
El tudod képzelni, hogy úgy élj, ahogy az ötvenes éves amerikai háziasszonyai, vagy hipp-hopp, visszaröpülj az 1800-as évekbeli Wales vadregényes vidéki miliőjébe? Vannak, akik erre időutazás nélkül is képesek.
Mire emlékszel babakorodból? Valószínűleg semmire. Mi sem. De ez miért lehet? Hiszen a babák képesek emlékezni, csak egészen máshogy, mint a felnőttek.
