Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sorozatunk, mely bemutatja, milyen volt gyereknek lenni a múltban, utolsó cikkéhez érkezett: most a közelmúltra, a huszadik századra és annak vívmányaira tekintünk vissza, magyarországi fókusszal.
Nagyot lépett előre ebben az évszázadban az, ahogyan a gyerekeket a társadalom kezeli: a tizenkilencedik században bevetté vált a gyerekmunka a szegényebb családokban, nem jelentett senkinek sem gondot megütni saját gyermekét, és nem jelentett olyan szintű prioritást a gyerekek testi és lelki egészségének védelme sem, mint manapság.
A gyerekek megítélése nagyot változott
Ehhez képest a múlt század hatalmas fordulópontot jelentett. Ellen Key svéd feminista A gyermek évszázada című, 1902-ben megjelent kötetében azt vizionálta, hogy
a modern társadalom alapjává a gyermekjogok válnak, és a törvények, az erkölcs és a család is a legkisebbek jólétének szem előtt tartásával szerveződik majd.
Abban maga sem bízott, hogy utópisztikus elképzelése maradéktalanul megvalósulhat, de amit leírt, az azért nagyban meghatározta az 1900-as években zajló folyamatokat.
Először is a gyermek megszűnt magánügy lenni: közüggyé vált, a politikai élet pedig zászlajára tűzte, hogy a lehető legjobb életet tehessék lehetővé a gyerekek számára. Erre szükség is volt: ha magyar példát veszünk, sokkoló lehet annak ismerete, hogy a gyerekmunka intézményét csak a szocializmus idején sikerült maradéktalanul felszámolni. Először 1884-ben alakítottak ki törvényeket gyerekmunkával kapcsolatosan – tíz év alattiak ennek értelmében nem dolgozhattak, 10–12 évesek pedig akkor, ha mellette tanultak is.
A 12–14 évesek maximum nyolc, a 14–16 évesek pedig legfeljebb tíz órát dolgozhattak, de ezeket a szabályozásokat ahol lehetett, kijátszották.
Az 1900-as népszámlálás szerint közel félmillió 7–14 év közti gyermek dolgozott, főként az iparban, de cselédek mellett bányászat, kereskedelem vagy közlekedés területén munkát vállalók is voltak körükben.
A századfordulón az iparfelügyelők akár 7–9 éveseket is találtak az üzemekben: róluk azt állították a gyárosok, csak úgy betévedtek, és éppen ott játszottak a sorok közt. A legkisebb munkások lakhatási körülményei sem voltak megfelelőek annak, amit ma ideálisnak gondolunk. A nyugati országokban be is tiltották az 1900-as évek elején ezt a fajta foglalkoztatást – Magyarország ebben jócskán lemaradt.
A múlthoz képest javult az, ahogy velük bántak
Világszerte javult ugyanakkor a gyermekhalandóság: a fejlettebb higiénés viszonyok és az orvostudomány előrelépése kapcsán egyre többen érték meg a gyerekek közül a felnőttkort, ugyanakkor a szülők dilemmával szembesültek.
A gyermek nem dolgozott, így el kellett dönteni, mivel töltse el szabad idejét, és hogyan kell őt nevelni.
Hosszan tartott a vita két tábor közt: az egyik a gyerekmunkát megtartotta és szabályozta volna annak érdekében, hogy a szegényebb sorsú családok bevételi forrásai ne csappanjanak meg egyik pillanatról a másikra, míg a másik – egyébként győztes – tábor azt szorgalmazta, hogy a gyerek maradhasson „haszontalan”. Élete legyen mentes a munkától, tanulhasson, játszhasson és tölthessen időt a szabadban: ezek az elvek már igen modernnek hatnak.
A családok is átalakulóban voltak ebben az időszakban. A gyerekek mellett a nők szerepe is komoly változásokon ment át: kiléphettek gyermeknevelői és házvezetői szerepükből, belépve a munka világába is. Egyre több jog és szabadság illette meg őket is, mindezek hatására a házasságról és a gyermekvállalásról is másként gondolkoztak már, mint elődeik. A házasságokat már nemcsak vagyon, társadalmi státusz és vallás szervezte.
Ez ugyanakkor nem csak pozitívumokat hozott magával a gyerekek szempontjából.
A nők nemcsak dolgozni akartak, de dolgozniuk is kellett, hiszen a család fenntartása megkövetelte azt, hogy már ne egy keresetből éljenek meg a családok,
és a második dolgozó személy nem a gyerek volt ekkorra. A gyerekek ezért egyre több időt töltöttek kortárscsoportokban, kevesebbet a szülői, testvéri, családi környezetben. A helyzeten a világháborúk bonyolítottak: az apák évekre eltűntek otthonaikból, már ha valaha visszatértek azokba. A gyermekek személyiségét egyre több külső tényező formálta, az egyre több, szülőktől távol töltött idő végső soron a kulcsos gyerekek generációjának kialakulásához vezetett.
A családok is átalakultak
Magyarországon tankötelesség már a 19. század vége óta érvényben volt, igaz, szankciók híján ezt nem kezelték túl komolyan a 19. század fordulóján, a tankötelesek fele sem járt iskolába. Eleinte csak 6–12 év közt volt kötelező alapoktatásban, 15 éves korig ismétlő oktatásban volt lehetőség részesülni. 1918-ban aztán 14 évre emelték a tanulmányok kötelezőségének idejét, 1961-ben pedig 16 évre emelték azt. 1996-ban 18 évre emelkedett a tankötelezettség vége, mely jelenleg 16 évben meghatározott.
Az iskola és a kortársak hatása egyre jelentősebbé vált a huszadik század folyamán, ami morális kérdéseket is felvetett – nem véletlenül lett téma hamar a fiatalok büntethetőségének kérdése is.
A családok életét Magyarországon nagyban alakította az is, amikor a hatvanas években bevezették a gyes intézményét, mely annak idején gáláns juttatás volt: a bér 40 százalékát jelentette azoknak, akiknek volt egyévnyi munkaviszonya szülés előtt. A gyermekvállalási kedvet élénkítő intézkedés sokféle változtatás után máig is létezik: a nők munkába való visszatérését nem biztos, hogy könnyíti, de egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy egy anya minél tovább otthon maradhasson gyermekével. A dolgozó anyák élete meglehetősen nehéz volt gyes nélkül, és furcsa következményekkel is járt: a gyermekszülés után gyári munkába visszajáró, időre szoptató anyák miatt alakította ki a közvélekedés például az időre szoptatás intézményét, mely háromórás etetési ablakokkal nehezíti meg a baba és mama közös életét.
Ez volt a tévé kora is
A huszadik századi gyermek életén komoly nyomot hagyott a tömegmédia is. A rádió, majd még inkább a tévé megjelenése ugyanis elérhető közelégbe hozta és olcsóvá tette a szórakozást, ugyanakkor fejlődést befolyásoló tényezővé is vált.
Egyszerűvé vált a „villanypásztor” elé ültetni a gyereket, aki később maga is vágyott erre a típusú szórakoztatásra.
Kezdetben nem végeztek még kutatásokat arra, milyen káros hatása lehet a fiatalkorban való hosszas tévézésnek, de ma már tudjuk – amilyen kényelmes, annyira nem fejlesztő ez.
Mindemellett egyre több, gyermekneveléssel kapcsolatos könyv született – dr. Benjamin Spock neve tömegeknek lehet ismerős –, és egyre inkább közbeszéd témájává vált, hogyan kell és jó gyereket nevelni.
Bár a makarenkói pofonok törvényi tilalmáig várni kellett még, a század végén egyre kevesebb szülő érezte azt rendben levőnek, hogy gyermekét testileg fenyítse – sajnos a lelki terror visszaszorításával kapcsolatosan rosszabbul állunk, nem mintha a testi fenyítést sikerült volna kivezetni mindenki repertoárjából.
A már több mint százéves védőnői hálózat feladata is az volt, hogy segítse az anyákat gyermekeik épségének megőrzésében és nevelésében: ha a huszadik század nem is volt tökéletes, de rámutatott arra, mit és miért érdemes friss tudás birtokában másképp csinálni, mint ahogyan azt dédszüleink és más eleink tették.
(Nyitókép: Fortepan/Kanyó Béla)
