Articles tagged múlt
Szülőség
• 2021. 03. 01. 18:53
Így fejlesszétek hétköznapi tárgyakkal a gyerek történelmi gondolkodását
A történészek gyakran elemzik a múltat az írott és a tárgyi kultúrán keresztül. Ókori érméket vizsgálnak, régi hintókat restaurálnak, vagy éppen évszázadokkal ezelőtti leveleket olvasgatnak. Mi történik akkor, ha ezt a szemléletet a jelenkori személyes tárgyainkra is kiterjesztjük? Tegyük fel, hogy 2200-ban élő régészek vagyunk, akik 2021-ből származó leletekre bukkannak, például egy telefonra, egy karácsonyfára vagy egy családi fotóalbumra. Mit árulnak el ezek a tárgyak a 21. század elején élő emberekről? Izgalmas kognitív kaland, amellyel támogathatod a gyerekek kreativitását, rugalmas gondolkodását.
Életem
• 2021. 01. 15. 20:18
Szerelem első látásra: amikor ismerősen mérgező a másik
Úgy érzem, időtlen idők óta ismerem. Teljesen megőrülök érte, még csak két hete tart a kapcsolatunk, de már az összeköltözésről beszélgetünk. Hogyan reagálnál, ha ezt hallanád egy barátodtól? A tapasztalatlan fül számára ezek a kijelentések úgy hangozhatnak, mint maga a sors, a nagy ő megtalálása. Ám ha a dolgok túl gyorsan történnek, az általában nem azt jelzi, hogy tartósak lesznek – épp ellenkezőleg.
Világom
• 2020. 11. 19. 20:21
Závada Pál: Ha íróként volt is fölvilágosító szerepünk, gyalázatos eredménnyel jártunk
„Nem szerencsés azzal az elhatározással indítani egy írói feladatot, hogy már megint rettenetesen vissza van esve az emlékezetpolitika, tenni kéne valamit. Ez így nem működik, ez tanmese” – vallja Závada Pál, aki úgy képes megmutatni a budaörsi németek több mint két évszázados, azóta gyakran elhallgatott-elferdített történetét, hogy az olvasó sok mindent megtud, mégsem érzi egy pillanatig sem didaktikusnak a szöveget. Ez nem véletlen, hiszen nem szokványos fotóskönyv a Wanderer. Miben lelte különös örömét a szerzője, miközben dolgozott rajta? Humorra való nyitottságról, botcsinálta krónikásokról és óriási táskamagnetofonokról beszélgettünk a Kossuth- és József Attila-díjas íróval.
Életem
• 2020. 11. 11. 06:40
Rengetegen randiznak, akiknek nem kéne. Te is közéjük tartozol?
Sokféle okból ismerkedünk. Van, aki szexre vágyik, van, aki társaságra, van, aki komoly kapcsolatra. Bármilyen cél lehet oké, mindaddig, amíg az a másik fél beleegyezésével társul. A valódi konszenzusra azonban csak akkor van lehetőség, ha pontosan tudjunk, mire mondunk igent. A baj csak az, hogy sokan sem a szükségleteikkel, sem a múltjukkal, sem az érzelmi életükkel nincsenek tisztában, így akaratlanul is becsaphatják a másikat.
Életem
• 2020. 09. 18. 20:38
Ezt érdemes tudnod, ha bizonytalan kötődésű emberrel randizol
Mégsem akar velem lenni, csak nem mondja ki? Ezen a kérdésen emészted magad, miközben tárga nyílt szemmel fekszel az ágyban. A másik már javában szuszog melletted, magadra maradtál a sötétben. Hiába vagy kedves, megértő, türelmes, a partnered nem igazán nyílik meg neked. Azt fontos látnod, hogy a reakciói sokszor nem a te viselkedésedtől függnek. De akkor mitől?
Életem
• 2020. 08. 03. 20:20
Elrontottam az életem. Most hogyan tovább?
Érezted már valaha azt, hogy végérvényesen elrontottad az életed, hogy annyira rossz döntéseket hoztál a múltban, hogy ezek már helyrehozhatatlanok? Érezted már azt a tehetetlen, bénító érzést, ami mindezzel jár? Pszichológus szakértőinket kérdeztük arról, mit lehet erre mondani.
Életem
• 2020. 07. 24. 19:30
Ezt a 6 dolgot ne akard megváltoztatni a partneredben
A tökéletes társ nem létezik. De az sem mindegy, hogy a másik milyen messze van az ideálunktól. Elvárhatjuk tőle, hogy bizonyos dolgokban változzon a kedvünkért? Vagy úgy kellene elfogadnunk, ahogy van, és csakis önmagáért szeretnünk? Mik tartoznak szervesebben hozzá: a jelenlegi gyarlóságai vagy a jövőbeli lehetőségei? Alább olyan szempontokat mutatunk be, amelyek segíthetnek kezelni a sokunk számára ismerős dilemmát.
Életem
• 2020. 03. 11. 08:40
Jó néhány generáció nőtt fel korán megnyomorított lélekkel
A felmenőink történetének ismerete nélkül csak kevés esélyünk van megérteni, hogy kik vagyunk, és miért pont azt az életet éljük, amit. Ezért hívja olvasóit egy generációkon átívelő önismereti utazásra Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című könyve. A klinikai szakpszichológust többek között arról kérdeztük, hogy mennyire lehet őszinte egy család egy tabukkal teli társadalomban, felelőssé tehető-e bárki is azért, mert feldolgozatlanul hagyta a sérüléseit, s hogyan válhatunk olyan szülővé, aki képes megszakítani a nehéz élmények generációkon átívelő hatását.
Életem
• 2020. 02. 21. 19:10
Klímakatasztrófa: most dől el, hogy milyen nemzedék vagyunk
Amikor környezetvédelemről beszélgetünk, gyakran merül fel, hogy tekintettel kéne lennünk az utánuk jövő generációkra. Milyen élet vár a gyerekeinkre és az ő gyerekeikre, ha most becsődölünk, és nem tudjuk megfékezni a küszöbönálló katasztrófát? Ez a rémisztő gondolat sok ember számára motiváló lehet, de megvan az a veszélye is, hogy a távoli időkeret nehézzé teszi a probléma jelenben való megragadását. Egy új kutatás szerint azonban nemcsak a jövővel, hanem a múlttal kapcsolatos tudatosság is segíthet minket a megküzdésben.
Életem
• 2019. 07. 07. 09:38
Mit mondanának az emberek a fiatalabb önmaguknak? És te?
A kérdés régi kedvenc, de népszerűsége ellenére egészen idáig senki nem tanulmányozta komolyan, hogy mit válaszolnak rá az emberek.
Szülőség
• 2019. 01. 16. 21:20
Milyen szülő az, akinek van kedvenc gyereke?
Ha egy többgyermekes szülőtől megkérdezik, melyik a kedvenc gyermeke, valószínűleg reflexből rávágja: egyik sem, vagy mindegyik. Pedig ma már számos kutatás kimutatja, hogy a szülők többségének igenis van kedvence. Mit lehet tenni a tagadás és a bűntudat helyett? Hogyan lehet mindegyik gyermekkel szeretetteljes, egészséges kapcsolatot építeni?
Életem
• 2018. 11. 25. 07:54
Egyenesnek vagy görbének látod a színes vonalakat?
A 19. században egymástól függetlenül munkálkodva két tudós nagyon hasonló vizuális illúziót fedezett fel, melyek máig sok művészt és tudóst inspirálnak. Az optikai csalódás magyarázatára megannyi elmélet született. Ezek közül talán a legizgalmasabb azt mondja, hogy az illúzió azért jön létre, mert az agyunk sikertelenül jósolja meg a jövőt. Mi zajlik le bennünk, amikor az ábrára nézünk?