A rabszolgasággal kapcsolatos információk között ritkán beszélünk arról, hogy valójában miért kerültek erre a sorra az érintettek. Hol laktak? Hogyan éltek? Mennyit dolgoztak? Mit ettek?
Egykor az etika, ma a jogalkotás tiltja a rabszolgaságot, hiszen ez az ember teljes kizsákmányolását, megalázását jelenti egy magasabb rendű személy által. Az igazságtalan bánásmód ma még inkább felborzolja a kedélyeket, viszont ez nem volt mindig így. Egyes kultúrákban a rabszolgaság jelentette az egyetlen biztos utat a halállal szemben.
A rabszolgatartás mint státuszszimbólum
A legismertebb rabszolgatartási kultúra kialakulása az 1600-as évekre tehető, amikor is angol, francia és spanyol gyarmatosítók tucatszámra vitték saját földjükre az Újvilág lakosait. Hamarosan úri mulatság lett számolni, hogy kinek mennyi, és milyen rabszolgája van: afroamerikai, indián, nő, férfi, gyerek. Számos film szemlélteti a 17. századra jellemző rabszolgatartást, és minden bizonnyal egyik sem szól mellette. Hiszen az elhurcolt embereket állati körülmények közötti életre kényszerítették, hosszú és nehéz munkával teltek a napjaik, arról nem beszélve, hogy a földesúr éjszakánként hogyan használta ki a testüket. Mégis, a gyarmatosítást megelőzően egészen máshogy tekintettek erre a sanyarú életformára, és merőben más sorsa volt a rabszolgáknak.
A nőket nem ítélték rabszolgának
Már a Tóra, a zsidóság szent tekercsei, az Ószövetség első öt könyve is említést tesz a rabszolgatartásról. A Krisztus előtti időkben nem azért kényszerítettek egy embert rabszolgaságra, mert idegen földrészről származott, és ezáltal úgy gondolták, hogy bármit megtehetnek vele. A zsidó nép saját köreiben ítélt rabszolgaságra egyes embereket. A férfiakat lopás vádjával kényszerítették erre a sorsra.
A bűn mértékétől függött, hogy kinek milyen hosszan kell elviselnie a rabszolgaságot.
Gyakran néhány évig raboskodtak a bűnösök egy-egy udvar szolgálatában. Az ő feladatuk volt, hogy elvégezzék a nehéz fizikai munkát, mint a bálványok és hatalmas kőtemplomok építése. Ez idő alatt a családjuktól elzártan éltek, és mai mércével elviselhetetlen körülmények között laktak: sötét pincékben vagy állatoknak épített ólokban. Amikor lejárt a büntetés ideje, visszamehettek a családjukhoz. Nőket azonban semmilyen szín alatt nem kényszerítettek rabszolgaságra a törvény szerint. A tekercsek megtiltották a nemi visszaélések miatt, hogy nőket a családjuktól távol végzendő kényszermunkára ítéljenek. Tehát nem lehettek rabszolgák. Noha a nők is követtek el bűnöket, és amennyiben nagyobb vétekről volt szó – mint például a házasságtörés –, úgy halállal fizettek a tettükért.
A gyerekeknek egyfajta túlélést jelentett
Időben közel jár ehhez a Római Birodalom által fenntartott rabszolga-társadalom. A rómaiak azonban nem engedték vissza egykönnyen a családjukhoz az elítélteket. A férfiakat szórakoztatás céljából egymással vagy állatokkal szembeni harcra kényszerítették, őket nevezzük gladiátoroknak.
A nőket a testük által használták ki a végletekig, és a gyerekeknek sem volt könnyebb, csakhogy számukra a rabszolgaság a túlélést jelentette.
A szegény családok lopásból életek, így a férfiak hamar a küzdőtéren találták magukat, míg a nők egy helytartó ágyában. A gyerekek tehát magukra maradtak, viszont amennyiben őket is kényszermunkára ítélték, tudták, hogy legalább az élelmük biztosított. Semmi esetre sem várt fényes jövő a rabszolgasorban nevelkedett gyerekekre – egyetlen kultúrában sem –, ez csupán a túlélés egyik formája volt a korabeli emberek szemében.
