Sokkoló történelem: ezt nem tudtad a rabszolgák életéről

Olvasási idő kb. 3 perc

A rabszolgasággal kapcsolatos információk között ritkán beszélünk arról, hogy valójában miért kerültek erre a sorra az érintettek. Hol laktak? Hogyan éltek? Mennyit dolgoztak? Mit ettek?

Egykor az etika, ma a jogalkotás tiltja a rabszolgaságot, hiszen ez az ember teljes kizsákmányolását, megalázását jelenti egy magasabb rendű személy által. Az igazságtalan bánásmód ma még inkább felborzolja a kedélyeket, viszont ez nem volt mindig így. Egyes kultúrákban a rabszolgaság jelentette az egyetlen biztos utat a halállal szemben.

A rabszolgatartás mint státuszszimbólum 

A legismertebb rabszolgatartási kultúra kialakulása az 1600-as évekre tehető, amikor is angol, francia és spanyol gyarmatosítók tucatszámra vitték saját földjükre az Újvilág lakosait. Hamarosan úri mulatság lett számolni, hogy kinek mennyi, és milyen rabszolgája van: afroamerikai, indián, nő, férfi, gyerek. Számos film szemlélteti a 17. századra jellemző rabszolgatartást, és minden bizonnyal egyik sem szól mellette. Hiszen az elhurcolt embereket állati körülmények közötti életre kényszerítették, hosszú és nehéz munkával teltek a napjaik, arról nem beszélve, hogy a földesúr éjszakánként hogyan használta ki a testüket. Mégis, a gyarmatosítást megelőzően egészen máshogy tekintettek erre a sanyarú életformára, és merőben más sorsa volt a rabszolgáknak.

Az elhurcoltak nem tehettek semmit a nagy erőkkel érkező ellenséggel szemben
Fotó: GettyImages

A nőket nem ítélték rabszolgának 

Már a Tóra, a zsidóság szent tekercsei, az Ószövetség első öt könyve is említést tesz a rabszolgatartásról. A Krisztus előtti időkben nem azért kényszerítettek egy embert rabszolgaságra, mert idegen földrészről származott, és ezáltal úgy gondolták, hogy bármit megtehetnek vele. A zsidó nép saját köreiben ítélt rabszolgaságra egyes embereket. A férfiakat lopás vádjával kényszerítették erre a sorsra.

A bűn mértékétől függött, hogy kinek milyen hosszan kell elviselnie a rabszolgaságot.

Gyakran néhány évig raboskodtak a bűnösök egy-egy udvar szolgálatában. Az ő feladatuk volt, hogy elvégezzék a nehéz fizikai munkát, mint a bálványok és hatalmas kőtemplomok építése. Ez idő alatt a családjuktól elzártan éltek, és mai mércével elviselhetetlen körülmények között laktak: sötét pincékben vagy állatoknak épített ólokban. Amikor lejárt a büntetés ideje, visszamehettek a családjukhoz. Nőket azonban semmilyen szín alatt nem kényszerítettek rabszolgaságra a törvény szerint. A tekercsek megtiltották a nemi visszaélések miatt, hogy nőket a családjuktól távol végzendő kényszermunkára ítéljenek. Tehát nem lehettek rabszolgák. Noha a nők is követtek el bűnöket, és amennyiben nagyobb vétekről volt szó – mint például a házasságtörés –, úgy halállal fizettek a tettükért.

A gyerekeknek egyfajta túlélést jelentett

Időben közel jár ehhez a Római Birodalom által fenntartott rabszolga-társadalom. A rómaiak azonban nem engedték vissza egykönnyen a családjukhoz az elítélteket. A férfiakat szórakoztatás céljából egymással vagy állatokkal szembeni harcra kényszerítették, őket nevezzük gladiátoroknak.

A nőket a testük által használták ki a végletekig, és a gyerekeknek sem volt könnyebb, csakhogy számukra a rabszolgaság a túlélést jelentette.

A szegény családok lopásból életek, így a férfiak hamar a küzdőtéren találták magukat, míg a nők egy helytartó ágyában. A gyerekek tehát magukra maradtak, viszont amennyiben őket is kényszermunkára ítélték, tudták, hogy legalább az élelmük biztosított. Semmi esetre sem várt fényes jövő a rabszolgasorban nevelkedett gyerekekre – egyetlen kultúrában sem –, ez csupán a túlélés egyik formája volt a korabeli emberek szemében.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.