Articles tagged manipuláció
Világom
• 2020. 01. 29. 10:00
Ahol nincs történelmi tudás, ott sarlatánok is lehetnek vezetők
A gazdasági egyenlőtlenségek sokkal több mindent jelentenek annál, mint hogy néhány embernek túl sok, míg másoknak túl kevés pénze van. Az anyagi különbségek nemcsak a fizikai és a mentális egészségünket, az érdekérvényesítő képességünket és a gyerekeink számára kínált lehetőségeket befolyásolják, hanem azt is, hogy mennyire igazodunk el a minket körülvevő társadalom működésében. Ez a tudás pedig kezd ritka kiváltsággá válni, aminek komoly következményei vannak.
Életem
• 2019. 12. 22. 19:08
3 jel, ami azt mutatja, hogy valami nem oké a kapcsolatodban
Mind baráti, szakmai vagy párkapcsolatban is előfordul, hogy úgy érzed, nem az arra érdemes emberrel kezdtél. A másik fél már nem kezel téged megfelelően, kihasznál, nem tisztel. Sokszor nem vesszük észre az intő jeleket, holott ott vannak az orrunk előtt.
Világom
• 2019. 12. 04. 10:00
Ha el is némítanak, a tested jelezni fogja a hazugságot
Bár sokféle igazság megfér egymás mellett, a hazugság mégis egyértelműen és jól körülhatárolhatóan azonosítható. Akkor is, ha politikus mondja, a médiagépezetből árad feléd, a pszichológusod nyugtat vele vagy a házastársad szövi köréd hosszú éveken át. Hogyan lehetne felismerni még azelőtt, hogy valami végzetes történne? Ebben segít Tisza Kata Most. – Túlélő leszel, nem áldozat című könyve. A progresszív, kevert műfajú kötetről a szerzővel beszélgettünk, aki azt is elárulta, miért nem elég szexi fehérneműket vásárolni és mosolyogva tűrni, mit tanult, amikor a nyugdíjasklubokat járta és mi a tudatosság ára, amit mégis érdemes vállalnunk, mert csak így lehetünk önazonosak.
Életem
• 2019. 10. 22. 10:00
A nagy manipulátorok 6 trükkje – Trump-esettanulmány
Vannak kis, hétköznapi manipulációk. És vannak a nagy, politikai manipulátorok, akik közvetve és közvetlenül rengeteg emberre gyakorolnak hatást. Mit tekintünk manipulációnak, és milyen eszközökkel élnek a mesteri manipulátorok?
Offline
• 2019. 08. 22. 12:08
Videóban mutatjuk, milyen könnyen befolyásolható az agyad
A nagy rendezőmágus, Alfred Hitchcock igazat mondott: a filmek uralhatnak minket.
Életem
• 2019. 08. 20. 19:10
Az 5 leggyakoribb tévhit a pszichopatákról
Amikor körbenézünk, könnyen azt gondolhatjuk: mennyi pszichopata ember van a világban! Másokat manipuláló politikusok, mindenkin átgázoló cégvezetők, életeket kioltó gyilkosok. A pszichopátiáról azonban számos tévhit él a fejekben, és korántsem mindenki pszichopata, aki morálisan elítélhető viselkedéseket tanúsít.
Világom
• 2019. 06. 29. 09:10
Deepfake: Itt a program, ami leleplezi a kamuvideókat
A digitális technológiának köszönhetően ma már könnyen készíthető bárkiről olyan hamis videófelvétel, amit az átlagnéző képtelen megkülönböztetni a valóságtól. Egy új fejlesztés segíthet abban, hogy felismerjük az átveréseket.
Életem
• 2019. 03. 21. 20:10
A narcisztikus manipuláció 7 leggyakoribb módja
Állandóan dicsekszik, belül mégis üres. A narcisztikus személyiség lételeme, hogy grandiózus, ám meglehetősen ingatag énképét külső megerősítésekkel folyamatosan táplálja. Hajlamos mindenkit kihasználni a környezetében, hogy minél több figyelmet, elismerést, törődést kapjon. Ne hagyd, hogy téged is kizsákmányoljon.
Életem
• 2019. 02. 19. 11:26
A cukorfüggőséged messze nem csak rajtad múlik
Haragszol magadra, amiért képtelen vagy egészségesen enni? Romokban az önértékelésed egy-egy falásroham után? Oké, mindig lehet jobban csinálni, de jó ha tudod: a junk elleni harcban nemcsak az élelmiszeripar dolgozik ellened, de rég magadra hagytak a társadalom döntéshozói is.
Életem
• 2017. 12. 19. 19:33
A Facebook jobban beépült az elmédbe, mint hinnéd
Azt tapasztalod, hogy egyre többet látogatsz közösségi oldalakat, és magad sem érted, hogy miért? Megvan az oka: a közösségi oldalak ugyanis egészen alapvető emberi működésre játszanak rá. Segíthet, ha megismered, mi ez.
Életem
• 2017. 05. 01. 16:15
7 jel, hogy veszélyes párkapcsolatban élsz
Ezek a találó kifejezések segíthetnek abban, hogy felismerjük, ha csak kihasznál minket a partnerünk, vagy hogy túlélőként értelmezhessük a tapasztalatainkat.
Életem
• 2018. 04. 08. 11:51
Abrakadabra, így lesz liberális a konzervatív emberből
Nem bűvészek, hanem a Yale Egyetem kutató szociálpszichológusai kísérleteztek, hogy bebizonyítsák: biztonságérzetünk manipulálásával a világnézetünk is megváltoztatható. Az eredmények az amerikaiak politikai megosztottságáról is sokat elárulnak.