magány 4 - Dívány

A legkönnyebben a középiskola és az egyetem évei alatt kötünk új ismeretségeket. A közös bulik, tanulások, szabadidős programok, utazások sokféle embert sodornak elénk, és viszonylag könnyen alakulnak akár évtizedekre szóló barátságok. Ám ahogy anyává válunk, mintha egy másik világban találnánk magunkat, amiben legrosszabb esetben még a párunk és a gyerekünk is magányos.

Én a szerencsésebbek közé tartozom. Sok mindent meg tudok tenni a vírushelyzet közepette online is, amit korábban offline végeztem. Csak a múlt héten részt vettem munkahelyi értekezleten, baráti találkozókon, tanítottam, ruhát és ételt rendeltem, sőt még színházban is voltam a nappalim kanapéjáról. Persze ez nem az igazi, persze van hiányérzetem. Ugyanakkor sokan élnek Magyarországon olyanok, akiknek nincs internetünk, vagy nem boldogulnak a technológiával. Közéjük tartozik az idős emberek többsége. Az én nagymamám, de lehet, hogy a te nagyszüleid, szüleid is. Ők nem fognak online terápiába menni, a közösségi médiában ventillálni vagy mentális egészségről szóló cikkeket olvasni a neten. Most is te vagy az, aki ideáig jutott ebben a bevezetőben, és te vagy az is, aki rengeteget segíthetsz nekik. Egy régi módszerről szóló új kutatás ad ötletet, hogyan.

2020 márciusában szinte egy emberként zártuk magunkra a lakásunk ajtaját. Az utóbbi egy évben a koronavírus számtalan területen nehezítette meg az életünket. Míg az egymástól való távolságtartásra szükség van az egészségünk megóvása miatt, a mentális állapotunkra épp ellenkezőleg hat az elszigeteltség.

A stressz, a munkanélküliség, az anyagi nehézségek, a betegség, a szeretteink elvesztése, az otthon tanulás, amit a koronavírus magával hozott, még a legbiztosabb kapcsolatokat is próbára tette. Egyáltalán nem meglepő, hogy vannak párok, akik úgy látták, jobb külön utakon folytatni.

Míg a Törésteszt a harag könyve volt, addig a Szabadulógyakorlat elsősorban a szerelemről és a halálról szól. Szabó T. Anna 45 új novellában, felkavaró szenzualitással ír az emberben dúló gyönyörű és iszonyú erőkről, a vágyról, az eksztázisról, a nemritkán gonoszságig lemenő indulatokról. Hova lehet menekülni az elnyomás és az önelnyomás elől? Milyen kitörési pontok vannak a tehetetlenségből? Mágikus gesztusokról, boszorkányságról és a szöveg átizzításának veszélyeiről beszélgettünk az íróval, aki azt is elárulta, mi az, amiről sohasem szabad tudnia, miközben dolgozik.

A koronavírus hatására rengeteg mindent megtapasztaltunk, amit korábban sosem. Sok egyszerű, korábban természetesnek vett dolog, mint például az érintés, a bezártság hatására rengeteg ember életéből egyik napról a másikra teljesen eltűnt.

Nincs kinek Jézuskáról mesélni, senki sem várja izgatottan az ajándékokat vagy segít feldíszíteni a lakást. Nincs, aki a finom fogásokat egye, akinek a kezét fogva rokonokat lehetne látogatni, vagy aki a harmadik adag süti után rosszulléttől nyavalyogna egész éjszaka. Van így értelme a karácsonynak?

Az egyedülálló emberek sokkal teljesebb és boldogabb életet élnek, mint ahogy azt a megszállott társkeresők gondolnák.

Lehangoltnak érzed magad? Semmihez sincs kedved? Legszívesebben ki se lépnél a lakásból? Csak folyton ennél és aludnál? Ezek a kezdődő szezonális depresszió tünetei is lehetnek, amelyek idén ősszel várhatóan minden eddiginél több embert fognak érinteni a szakértők szerint. A járvány miatt olyan hónapok következnek, amikor egyszerűen muszáj prioritássá tenni az öngondoskodást, ha meg akarod őrizni a mentális egészségedet.

A kijárási korlátozások alatt mindannyian tesztelhettük, hogy bírjuk hosszabb távon az összezártságot – a családdal, a barátokkal, hozzánk kevésbé közel álló lakótársakkal, vagy éppen egyes-egyedül önmagunkkal. A hét kérdése sorozatunkban ezúttal arról kérdezzük olvasóinkat, hogy tudnának-e hosszabb távon is a környezetüktől elszigetelten, valódi társas interakciók nélkül élni.

Nem csak az idősebbektől vehetünk leckéket a boldogságról.

Teljes erejével dübörög a nyár, az idei évben kétszeres erővel, hiszen a gyerekek március közepétől nyár elejéig a szokásos iskolai közösségüktől is meg voltak fosztva. Ám a régi nyarak bandái már nem verődnek össze, nem látni csapatnyi gyereket a legközelebbi tó felé rohanni... mintha az idő múlásával a gyerekközösségek is eltünedeztek volna.