A lovagregények és a korszakról szóló romantikus filmek valószínűleg teljesen más képet festenek, mint ahogyan valójában teltek a mindennapjaik.
Életbölcsességek tucatjaiban szerepel jelképesen egy olyan orvosi eljárás neve, melyet évszázadokon keresztül tartottak a legtöbb bajra gyógyírnek. A bizarr módszerben rejlő hátrányokat csak az elmúlt száz év során ismerte fel az emberiség, de addigra százezrek halálát okozta a tudatlanság.
Ma már meglehetősen furcsának tűnik, hogy volt egy olyan kor, amelyben tilos volt focizni, pedig ez a valóság.
Nem véletlenül tartják a prostitúciót a legősibb mesterségnek, a bordélyházak az urbanizációval egyidősek. De milyen lehetett egy ilyen helyen dolgozni a középkorban?
A vérfarkasoktól az emberek rettegnek, mióta élnek – ez nem kis teljesítmény ahhoz képest, hogy nem létező, mitologikus kreatúrákról van szó.
Hogyan történt a felvétel egy szerzetesrendbe? És miért döntött úgy valaki, hogy önként szerzetesnek áll, lemondva minden vagyonáról és a családalapítás lehetőségéről, hogy az érzéki örömökről ne is beszéljünk?
Túl egy váláson vagy a társunk elvesztésén, esetleg jó néhány évi egyedülléten nem könnyű kinyitni a szívünket egy szimpatikus idegennek. Bár meglepő módon, vannak olyan szempontok, amelyek miatt egyszerűbb a társkeresés az ötödik X után.
Elképesztő, bizarr és veszélyes szépségtrükköket mutatunk a régmúltból – igaz, némelyik modern fajtáját még ma is bevetik a szépülni vágyók.
A középkorban gyereknek lenni nem volt a világ legegyszerűbb dolga, ugyanakkor a ránk maradt játékszerek és versek arról is tanúskodnak, hogy ekkoriban sem bántak ridegen a legkisebbekkel szüleik.
Mindennapjaik szigorú napirend szerint zajlottak, de egyesek extrém módon igyekeztek megfelelni a szent élet követelményeinek. Mi vonzotta a középkori nőket a zárda falai közé, és milyen kísértésekkel kellett szembenézniük?
Azt mondják, egy nő bármire képes azért, hogy legyen gyereke – és azért is, hogy ne. A férfiak egyes időszakokban azért tettek meg szinte bármit, mert nem akartak lány utódot, és ezért egy here feláldozása sem tűnt túlzásnak.
Mióta világ a világ, enni mindig szeretett az emberiség túlnyomó többsége – már ha éppen volt mit a tejbe aprítani, azaz nem a szegénység és nélkülözés határozta meg a mindennapokat. A középkori nemesi lakomák pompájával azonban valószínűleg csak a római kori étkezések versenyezhettek.
