„Tudod, mennyi rossz kávét kellett meginnom, mire megtaláltam Istvánt?” – Társkeresés 50 felett Kánya Katával

Olvasási idő kb. 4 perc

Túl egy váláson vagy a társunk elvesztésén, esetleg jó néhány évi egyedülléten nem könnyű kinyitni a szívünket egy szimpatikus idegennek. Bár meglepő módon, vannak olyan szempontok, amelyek miatt egyszerűbb a társkeresés az ötödik X után.

Kánya Kata 10 éven keresztül vezetett társkereső műsort a rádióban Kedd esti Cupido címmel, társtaláló irodája 26 éve működik, párterapeuta és coach. Abban az időben kezdett segíteni a társtalanoknak, amikor még nem a telefonunkon húztuk balra vagy jobbra a jelentkezők képét, aszerint, hogy tetszik, vagy nem szeretnénk vele találkozni. Kata szerint itt követhetjük el az első nagy hibát, függetlenül attól, hogy 35 vagy 55 évesek vagyunk.

Azt kell tudnunk, hogy mit nem keresünk

Kata úgy fogalmaz, ha úgy döntünk, hogy megtaláljuk a számunkra tökéletes társat, akkor nem azt kell tudnunk, hogy kit keresünk.

„Valójában sokféle emberbe beleszerethetünk, viszont azt tudnunk kell, hogy mi az, amiben nem tudunk kompromisszumot kötni – szögezi le Kánya Kata. Ha lehetséges, ezeket még akkor végig kell gondolni, mielőtt társat keresnénk, és akkor is ragaszkodni kell hozzá, ha a másik fél nagyon tetszik, ám pontosan tudjuk, hogy van olyan tulajdonsága, gondolkodásmódja, amellyel nem tudnánk hosszú távon együtt élni.”

Ha alapvető kérdésekben nem értünk egyet, nincs jövője a kapcsolatnak
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Van azonban az 50 felett társat keresőknek egy nagy előnye. Ilyenkor az emberek többsége már nem akar közös házat építeni, közös vállalkozást alapítani vagy akár gyermeket vállalni. Az élet ezen szakaszain már túl vannak, így ebben nem szükséges, hogy megegyezzenek a terveik.

„A legfontosabbnak azt tartom, hogy közös legyen az értékrendjük, hiszen nehéz úgy együtt élni, ha minden este összeveszünk a híradó előtt, mert más a politikai hovatartozásunk – mondja a szakember. Ezenkívül lényeges, hogy kellő mennyiségű, minőségi időt tudjanak együtt tölteni, hiszen ezek azok az élmények, amelyek össze tudják a pár két tagját kovácsolni. Nagy szerencse, ha például hasonló a hobbijuk, vagy szeretnek együtt főzni, beszélgetni, kirándulni.”

A társkeresés sok munkát igényel

A társtalálásban – nemcsak ötven felett, de minden korosztályban – megkönnyíti a dolgunkat, ha mi magunkkal jóban vagyunk.

„Egy olyan emberrel, aki negatív, depressziós, vagy mindig feszült, nem szívesen vannak együtt mások – véli Kánya Kata. A másik fontos szempont, hogy – bármennyire is furcsán hangzik – projektként kell kezelni a társkeresést, mert ebbe bizony időt és energiát kell fektetni. Egyszer az egyik hölgy, aki a segítségemmel párra lelt, úgy fogalmazott, hogy »Tudod, Kata, nekem mennyi rossz kávét kellett meginnom, mire megtaláltam Istvánt?« Ebből is látszik, hogy a randikra időt kell szánni, és egyáltalán nem biztos, hogy az első vagy akár a második sikeres lesz. Az irodában nálam katalógus van, amelyből kiválaszthatják az érdeklődők, hogy kivel találkoznának szívesen.

Idézőjel ikon

Mindig azt mondom, hogy ha a fő értékrendünk megegyezik, de a kép alapján nem feltétlenül a zsánerünk, azért egy találkozást megér. Nemet mondani lehet a harmadik vagy a negyedik találkozón is, de egy fotó alapján nem érdemes elutasítani valakit.

Azonban, ha néhány találkozás után sem érzünk vonzódást, akkor ne kössünk kompromisszumot csak azért, hogy legyen mellettünk valaki. Ha az ember 30, 50 vagy 80 éves, akkor is szüksége van arra, hogy vonzódjon ahhoz az emberhez, akivel él.

Kánya Kata közel 30 éve segít a társkeresésben
Fotó: Robert Balog photographer

„Ha Brad Pittet akarsz, legyél te Angelina Jolie”

Kata társtaláló irodájában a legfiatalabbak 30 körül járnak, a legidősebb pedig egy 80 feletti úr, aki 60 év házasság után özvegyült meg.

„Arra vagyunk kitalálva, hogy társsal, közösségben éljük az életünket – hívja fel a figyelmet Kata. Természetes, hogy 50 felett már sokan hoznak magukkal csalódásokat, veszteségeket, de ez nem jelenti azt, hogy egyedül kellene maradniuk.

Idézőjel ikon

Az viszont lényeges, hogy a múltat feldolgozzuk, mire belevetjük magunkat a társkeresésbe.

„Ha az első randin még szikrázó szemmel szidjuk a volt férjünket, vagy órákon keresztül az elhunyt feleségünkről beszélünk, az senkinek nem jó – mondja a szakember. De az sem tisztességes, ha az interneten már a »kínálatot« böngésszük, azzal a felkiáltással, hogy majd elválunk, ha akad jobb. És nem győzöm elégszer hangsúlyozni az önismeret fontosságát; legyünk tisztában az előnyeinkkel és a hátrányainkkal, próbáljuk meg magunkat elhelyezni egy tízes skálán, ahogyan a leendő partnereket is. Mert akarhatom én, hogy Brad Pitt legyen a párom, de csak akkor, ha én vagyok Angelina Jolie. Ám az sem jó, ha nagyon magunk alá választunk; ideig-óráig tarthat a varázs, hogy nem vagyunk egyedül, ám idővel érezni fogjuk, hogy nem az a kategória, akivel szívesen lennénk együtt egy év múlva is.”

A kistelepülésen élőket sokszor elrettenti a társkereséstől, hogy mindenki ismer mindenkit
Fotó: Hans Neleman / Getty Images Hungary

Sokan számolnak be arról, hogy bár szívesen keresnének párt egy válás vagy a társuk elvesztése után, de mivel kistelepülésen élnek, nem szeretnék, ha a környék erről pletykálna.

„Ez is az oka, hogy a kisvárosokban nem igazán működnek társkereső irodák, hiszen, ha egy ismerős meglátja, hogy valaki belép a kapun, egy óra múlva az egész környék tudja – erősíti meg Kánya Kata. Ilyenkor leginkább az internet marad lehetőségként, hiszen az ötvenes-hatvanas korosztályra általában ugyanaz igaz, mint a fiatalabbakra; sokszor reggeltől estig dolgoznak, és nincsenek olyan események, amelyeken megismerkedhetnének potenciális jelöltekkel. Korosztálytól függetlenül tragédia, mennyire elerodálódtak az emberi kapcsolataink. A KSH legfrissebb adatai szerint közel 2 millió magyar felnőtt él társ nélkül.”

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.