Alig várom a szeptembert
Megoldható két gyerek mellett otthonról dolgozni. De én már számolom a napokat szeptemberig.
Megoldható két gyerek mellett otthonról dolgozni. De én már számolom a napokat szeptemberig.
Vegyen iskolakezdési támogatásból gyerekének tanszert, ruhát, íróasztalt.
Egy teljes évig győzködtek, hogy baj van a gyerekkel, ne adjam oviba. Szerencse, hogy nem hagytam magam.
Az iskolakezdés kizárólag nagy mennyiségű csokival viselhető el igazán! Vigaszsüti szomorú nebulóknak és szüleiknek.
Iskolakezdési túránk második fejezeteként a tanszerek megvásárlása után a tankönyvek beszerzését kíséreltük meg.
Rendőrök és polgárőrök segítik az iskolások közlekedését tanévkezdéstől a fővárosban.
Kíváncsi lennék, más szétszórt szülőknek is ekkora para-e a tanévkezdés.
Az iskolatitkár megnyugtatott: nem én vagyok az egyetlen, aki elnézte a dátumot és elfelejtette befizetni az ebédet.
Fáradt a drága, halálosan fáradt. Töretlen kedvvel vág neki mégis minden reggel az útnak, egész nap figyel, igyekszik jól csinálni a feladatokat, megfelelni az elvárásoknak.
A szabályozás maximum 3 kiló könyvről beszél alsóban, ehhez jön még maga a táska, tornafelszerelés, írószer, miegymás, tehát lehet az akár 5-6 kiló is.
A honlap szerint 14 ezer elfogadóhelyen lehet elkölteni az utalványt.