Pénteki süti: brownie muffin iskolakezdéshez

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az iskolakezdés kizárólag nagy mennyiségű csokival viselhető el igazán! Vigaszsüti szomorú nebulóknak és szüleiknek.

A sok szezonális gyümölcsös pénteki süti után itt a csokis édességek ideje. Nem mintha nem találnánk meg a nyár összes ízét és illatát a piacon, de az iskolakezdés – nem is szólva arról, hogy milyen távolinak tűnik a következő nyári szabadság – igazából csak nagy mennyiségű csokoládé elfogyasztásával viselhető el igazán.

Fotó: Piszke

Az elég esélytelen, hogy pénteken sütve kitartson hétfőig, de ha vasárnap áll neki, és jut az uzsonnás dobozba is, máris elviselhetőbb lesz a gyereknek az első szeptemberi hétfő.

Hozzávalók:

12 dkg jó minőségű étcsokoládé+3 dkg a tetejére
12 dkg vaj
3 dkg liszt
3 dkg holland típusú kakaópor
csipet só
2 nagyobb tojás
15 dkg nádcukor

Fotó: Piszke
  1. A kis kockákra tördelt 12 dkg étcsokoládét a vajjal együtt a mikróban 400 Watton addig melegítjük, míg a vaj felolvad, majd simára keverjük.
  2. A tojásokat és a cukrot kézi mixer magas fokozatán 5-6 perc alatt habos sűrű krémmé verjük.
  3. A mixert a legalacsonyabbra véve hozzácsorgatjuk a csokis-vajas szószt.
  4. Elkeverjük a lisztet, sót és a kakaóport, rászitáljuk a tésztára és forgató mozdulatokkal homogénné keverjük a süteménymasszát.
  5. Egyenletesen elosztjuk a tapadásmentes muffinsütőben (vagy a papírkapszlikban), az apró kockákra vágott 3 dkg csokival megszórjuk, és 180 fokra előmelegített sütőben, középső rácson 13-15 percig sütjük.
  6. Ne süssük túl, mivel 10 percig még a formában, rácson kell pihentetni, és a formától még ezalatt is kap hőt a sütemény.
  7. Ha papír nélkül sütöttük, kihűlés után, éles késsel kissé körben meglazítva vegyük ki a formából.
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Lukácsi Ágnes
Lukácsi Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

A bértranszparencia Magyarországon elbukott, csak elvben nyilvánosak a fizetések

Az Európai Unió bértranszparencia-irányelvének fontos mérföldkőhöz kellett volna érkeznie a múlt hétvégén, hiszen a tagállamoknak hároméves felkészülési időszak után kötelezően át kellett volna ültetniük a szabályozást a saját jogrendjükbe. A valóságban azonban a transzparencia elbukott a legelső teszten, mivel számos tagállam képtelen volt betartani a meghatározott határidőt.

Offline

Villámkvíz: te tudod, hol játszódnak ezek a híres regények?

Egy jó regény nemcsak a történetével, hanem a helyszíneivel is maradandó élményt ad: sokszor egy város, egy táj vagy akár egy kitalált világ önmagában is külön értelmezéseket nyithat meg a műben. És vannak olyan irodalmi művek is, amik már teljesen egybefonódtak híres városokkal szerte a világon.

Mindennapi

Betiltják a mobilozást a zebrán, korlátozzák az e-rollerezést – új szabályok Szlovákiában

Jelentős változások előtt áll a szlovákiai közlekedés, miután a pozsonyi parlament június 2-án elfogadta a közúti közlekedésről szóló törvény átfogó módosítását. Az új előírások elsődleges célja a közlekedésbiztonság javítása és a balesetek számának csökkentése – többségükben szeptember 1-jén lépnek hatályba, és a szigorítások a gyalogosokat, az elektromos rollereseket, valamint a gyorshajtó sofőröket egyaránt érintik.

Testem

Sokan nem tudják, hogy visszafordítható ez a látást érintő népbetegség: a műtét lehet a megoldás

Világszerte a szürkehályog felelős a legtöbb látásvesztéssel járó megbetegedésért, amely az idősödő társadalomban egyre több embert érint. Sokan mégis halogatják a vizsgálatot, pedig a fehérjék összecsomósodása miatt kialakuló lencsehomályosodást semmilyen gyógyszer vagy szemüveg nem tudja megállítani. A modern szemészet segítségével azonban ez az állapot teljesen visszafordítható: az ultrahangos és lézeres mikroműtéti technikák nemcsak biztonságosan és gyorsan adják vissza a tiszta látást, de a beültetett csúcstechnológiás műlencsékkel a korábbi fénytörési hibák is korrigálhatók.

Testem

Hiába szeded, ártasz vele: így fordul a D2-vitamin tested ellen

A D-vitamin fontosságát ismerjük, de kevesebbet tudunk annak formáiról. A táplálékkiegészítőkben többnyire D2 formával találkozhatunk, amelyről friss kutatások azt találták, hogy gátolja a D3 forma hasznosulását, ezzel rontva a D-vitaminból képzett kalcitriol nevű, hormonhatású vegyület előállítását.

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.