Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kíváncsi lennék, más szétszórt szülőknek is ekkora para-e a tanévkezdés.
Azt hiszem, nem vagyok egyedül olyan szülő, aki augusztus 31-én késő este állt neki a kötelező szülői feladatainak és kezdett bele különböző kartonból készült matematikai mellékletek és a még nagyobb szívás miniatűr betűkészlet szétvagdosásába. A másfél órai nyiszatolást még kínosabbá tette a háttérben folyó tévédráma: bár így legalább olyan fontos információk birtokába jutottam, mint hogy Vili bácsit gyanúsítják Magdi anyus meggyilkolásával.
A tankönyvek becsomagolását még így sem sikerült megoldanom, mert hiába mentem el délután egy áruházba csomagolópapírért, a végén elfelejtettem venni.
A tanévkezdés reggele pocsék volt, a megszokottnál majdnem egy órával kellett korábban kelnünk, a gyerekek begyógyult szemmel ücsörögtek a nappali szőnyegén, míg végre kijöttek alfából és képesek voltak az öltözködés rendkívül bonyolult és összetett feladatának végrehajtására. Szüleik sem néztek ki sokkal jobban. Anya összeszedte a váltóruhákat, apa szendvicset csinált – merthogy a gyereket elfelejtették befizetni az étkezésekre -, majd a szeleburdi család elindult az iskolába.
A tanévnyitókat mindig is utáltam, most pedig azt is megállapítottam, hogy nem terhes nőknek való, pláne nem ötkilós fényképezővel a nyakukban. Az elején azt hittem, csak a hormonok miatt párásodott be a szemem, ahogy a kis bizonytalan, félénk lányomat néztem a többi elsős között, de amikor sötétedni kezdett minden, rájöttem, hogy ha nem ülök le azonnal, én leszek az évnyitó főszereplője, ahogy nagyot koppanva kiterülök.
Apropó, ünnepség. Ahogy végignéztem az egybegyűlteken, mellbevágott a látvány: sokan nem adták meg a kellő tiszteletet az egésznek és voltak, akik papucsban (zoknival...), kinyúlt pólóban és strandnadrágban ácsorogtak a szintén farmerbe és gyűrött ingbe öltöztetett gyerekeik mellett. Mondjuk az az anyuka sem volt semmi, aki tiritarka, spagettipántos feszülő topban és tangáját épphogy takaró feszülős miniszoknyában érkezett. Ilyen nehéz lenne az évnyitóhoz méltó öltözékben megjelenni? (És nem nagyestélyire gondolok.)
Hogy valami pozitívat is említsek, sikerült befizetni az ebédet, a jövő héttől nem fog éhezni a gyerek. Már csak a könyveket kell majd bekötni és a tornazsákot bevinni. Remélem, mást nem felejtek el. Bár ez szinte kizárt. Azért kíváncsi lennék, más szétszórt szülőknek is ekkora para-e a tanévkezdés. Mert hogy nem vagyunk egyedül kelekótyák, azt az is bizonyítja, hogy az első béből négy szülő felejtett el ebédet befizetni.
