Az iskolatitkár megnyugtatott: nem én vagyok az egyetlen, aki elnézte a dátumot és elfelejtette befizetni az ebédet.
Akárhogy is nézem, a holnapi nap tulajdonképpen ugyanolyan, mint a többi, azzal a különbséggel, hogy az óvoda helyett az iskolába szállítjuk reggel a nagyobbik gyereket. Persze, tudom, nagy lépés ez a gyerek életében, megszűnik gondtalan óvodásnak lenni és innentől kezdve a következő 15 évet tanulással fogja tölteni és játék helyett betűket és egyéb okosságokat tanul – és sorolhatnék még jó pár közhelyet.
Az igazság azonban az, hogy a rengeteg pénz mellett, amit a beiskolázásra költöttünk, semmiféle patetikus érzésem nincs a sulival kapcsolatban. Viszont az ebédet rögtön az első alkalommal elmulasztottam befizetni.
Hiába intéztem el a bevásárlást már hetekkel korábban, az utolsó pillanatra maradt a fehér blúz beszerzése – valahogy sehol nem találtam ünneplő blúznak kinéző ruhadarabot – a tavalyit a nyáron kinőtte – csakúgy, mint az ünneplőcipőt. A Gőgös Gúnárért is el kell még mennünk, valamint az a megtisztelő feladat is rám vár, hogy az elsős matek munkafüzet mellékleteit szétvagdossam és borítékokba rendezve csatoljam majd a felszereléshez. Szerencsére a többi taneszköz felcímkézését már elvégeztem. További nemszeretem feladat a tankönyvek bekötése és a betűk felvagdosása, valamint az összes könyv és füzet bepakolása a táskába a tolltartóval együtt.
Persze a rendszerbe ismét hiba csúszott: rosszul írtam fel az ebédbefizetés dátumát, így az első héten lecsúsztunk az étkezésekről. Az iskolatitkár megnyugtatott: nem én vagyok az egyetlen, aki elnézte a dátumot és elfelejtette befizetni az ebédet. Ez nem vigasztal, mert egyrészt elég ciki, hogy az első alkalommal benézem a dátumot, másrészt kicseszés a gyerekkel, hogy az anyja ilyen hülye, harmadrészt csomagolhatok reggelente háromnapi hideg élelmet, hogy ne haljon éhen szerencsétlen kölyök. Vagy hozhatom el délben. Nem, határozottan nincs semmi pátosz az iskolakezdésben.
