Az sem fenékig tejföl, ha az embernek nem kell egész nyárra táborokat keresnie, mert otthonról dolgozik. Olvasónkat megihlette az iskolakezdéses sorozat, és megírta nekünk, miért számolja a napokat szeptemberig.
Reggel van. A férjem elmegy dolgozni, mi itthon maradunk. Míg a srácok bútolnak, én gyorsan átfutom az e-maileket. Megnézem, mik a napi feladatok. A reggeli italok már elkészítve, mindenkinek, amit szeret – a férjem egy szent. Iszogatjuk.
Megkérem a gyerekeket, öltözzenek fel. Berakok egy mosást.
Leülök a laptophoz. Válaszolok az emailekre, gyorsan átfutom a megkapott (Bugyiban rohangál mindkettő, megyek, és felöltözünk) munkákat, visszaküldöm, amelyik első blikkre is pontosításra, javításra szorul.
Éhesek vagyunk, reggelizzünk. Eszünk.
Visszaülök a géphez. Nekiállok a munkámnak. Végignézem (keressem már ki lécci a jútyúbon x mese ilyen és ilyen részét magyarul) a kiinduló adatokat. Megpróbálom értelmezni. Jegyzetelek. (Az előzőt is ő választotta, most az én mesém jönne) Visszaszerzem a papíromat, adok helyette másikat rajzolni. Hozzáteszem az én részémet a nálam lévő munkákhoz. Közben részletesen átnézem a többi részt, és (Anya unatkozom. Sajnálom, teljesen megértelek, de sajnos muszáj dolgoznom) egyeztetek a többiekkel.
Anya, leveszed lécci a festéket? Menjetek ki vele lécci az erkélyre, köszi. Ittvanvízis.
Hol is tartottam? Ja, itt ezt nem értem, hogy jött ki. Előről kezdem az egészet. Mintha kezdene összeállni, mire gondolt a kollegám. (Anya, megnézed, mit festettünk? Megnézem, nagyonszép. Festeszvelünk? Sajnosmostnemmegy) Haladok tovább, minden kérdés (Basszus, mindjárt ebédidő. Odarakok egy adag rizst, sült hús maradt tegnap estéről, mázli) kipipálva.
Nézzétek, rizs lesz ilyen husival, mindkettő unja már. Süssek tojást. Csinálok mellé gyorsan egy kis vörösbabot is. Ebédelünk. Mosogatógép.
Úristen, már két óra. Még két dolgot be kéne (Ne kardozzál már azzal a bottal!) fejeznem gyorsan, hogy még ma megkapják a többiek. Megpróbálok (Anya, milyen betűvel kezdődik az Álcázás?) haladni (Mi jön a cé után?) a munkával (melyik a Zé betű?). Az a kettő megvan négyre. Közben a két gyerek megnézett egy újabb mesefilmet, összeveszett nyolcszor. Ki kéne teregetni.
Már nagyon unatkoznak, tényleg értem. Még kínlódom (megnézed az óriásbunkit, amit építettem? titkos bejárata van) vagy egy órát, aztán abbahagyom. Sétáljunk, társas, játszótér ilyesmi. Este, mikor végre ágyban vannak, megint kinyitom a gépet. Megcsinálom a maradék munkámat, 2-4 óra, mikor mennyi.
Mindjárt kezdődik az ovi meg az iskola, és kövezzetek meg, de alig várom. Sok barátnőm irigykedik, amiért nekem nem kell egész nyárra táborokba küldeni a gyerekeket, és a férjemmel egyszerre tudunk szabira menni. De mégis, amikor a fiam és a lányom egy hétig falun voltak a nagyinál, elmondhatatlan könnyebbség volt, hogy "csak" dolgoznom kellett.
Ez a nyár – a közös nyaralást leszámítva – így senkinek nem jó. Hiába vannak itthon, a gyerekek itt is csak tengenek-lengenek. Nem elég, hogy ők unatkoznak (amin nincs mit csodálni), még dolgozni sem tudok normálisan. Éljen a szeptember!
