Fáradt a drága, halálosan fáradt. Töretlen kedvvel vág neki mégis minden reggel az útnak, egész nap figyel, igyekszik jól csinálni a feladatokat, megfelelni az elvárásoknak.
Ahogy hazaérünk a koraesti játszóterezésből, már veszi elő az iskolatáskáját és nekiül a leckének. Ha a kötelező feladatokkal végzett, a szorgalmik jönnek a sorban. És ezek után még engem nyúz, hogy további fejlesztő feladatokat oldjunk meg. Vajon meddig fogja bírni?
Eleinte fel sem tűnt, hogy a lányom kimerült, ám mikor 40 percen keresztül tanultam vele egy kétszer négysoros gyerekverset, és még mindig nem ment neki, holott korábban több versszakos műveket is pillanatok alatt visszamondott, akkor elkezdtem gyanakodni. Konzultáltam a gekkós pedagógusával és megerősítette a gondolataim: Málni valóban túlterhelt, de ez iskolakezdésnél egyáltalán nem csoda. Több sportot, mozgást, játékot javasolt, valamint a téri tájékozódását fejlesztő feladatokat – ez igen fontos az írástanulásnál (meg minden egyébnél is) és egyelőre nehezen megy.
Sosem gondoltam volna, hogy ekkora örömet fog okozni a gyereknek három fejlesztő füzet, amit a tankönyvcentrumban vettem (lassan törzsvásárló leszek). Pénteken, amikor megkapta, úgy kellett lebeszélni róla, hogy azonnal nekiessen. Hétvégén is könyörögni kellett neki, hogy inkább játsszon a nagyszülők kertjében, mintsem a házban görnyedjen az íróasztal fölött. Végül kompromisszumos megoldás született: egész nap kint játszott az unokatestvéreivel, késő délután pedig leültem vele feladatozni.
A színezős feladatokat már nagyon unja, ezért le szoktam egyszerűsíteni a dolgot és elég, ha csak megnevezi a jobb oldali, a középső, a legfelső és egyéb helyen álló állatokat, formákat, alakzatokat. Az iskolai írásfüzete tele van ugyan piros pontokkal (nyilván a motiváció miatt is), de látom, hogy nagyon nehezére esik például egyenes vonalat húzni. Érzi ezt ő is, ezért próbál minél többet gyakorolni. A kérdésre, hogy ez a maximalizmusa ebben a korban jó-e vagy sem, remélhetőleg este megkapom a választ a szülői értekezleten.
