Két gyerek után 3.5 kilométer: bődületes izomláz
A gyerekek születése előtt azért sem futottam, mert utáltam futni. Most az első edzés mély nyomokat hagyott bennem. Kismama edzésnapló, 2. rész.
A gyerekek születése előtt azért sem futottam, mert utáltam futni. Most az első edzés mély nyomokat hagyott bennem. Kismama edzésnapló, 2. rész.
Öltözzön fel rétegesen, válasszon bordázott talpú vízálló cipőt, és ha kell, használjon maszkot, ha kint fut a hidegben!
Kezdő futóként félmaratonra készülök – még egy alpesi nyaraláson is. A felkészülésben a Runner's World futómagazin edzői és szakértői segítenek. Futónapló a Díványon, negyedik rész.
Legalábbis, ha nőnek született. Igazságtalan módon a férfiaknak ennél jóval kevesebb idő is elég rá.
Amikor velvetes kolléganőm megtalált még tavasszal az ötlettel, hogy júniusban induljunk egy kutyás futáson kutya nélkül, eléggé elcsodálkoztam, de persze azonnal igent mondtam. Aztán amikor már a kocsiban ültünk Piliscsév felé június 3-án szombaton, akkor már nem szállhattam ki, pedig eszembe jutott, mégis, mi a fenét keresek én ott?
Ne akarjon egyből profi futóvá válni, és ha nehezen veszi rá magát, motiválódjon filmekből, videókból! Papp Krisztina olimpikon futó ad pár jó tanácsot a kezdéshez.
Úgy tervezem, hogy egy kicsit erősítem az izmokat, és utána kezdek csak bele a rendszeres futásba. Tartsatok velem!
Sportruházatot vásárolni nem egyszerű, ha árérzékenyen próbálkozunk. A kínálat outletben-plazában egyaránt siralmasan szűkös, nincs színválaszték, de ha ön mégis szerencsés, az utóbbi helyen tizennégyezer forintból tetőtől talpig felöltözhet.
És hogy hogyan csinálja? Egyszerű, bárki által gyorsan elsajátítható gyakorlatokat javasol a szakember, és videón be is mutatjuk.
Majdnem egy évig nem futottam, ellustultam, de újrakezdtem. Siralmas kezdet után, most már egészen jól megy. Tippek a posztban.
Ha nem tud mértéket tartani a sportolással, menjen orvoshoz: a pajzsmirigyprobléma egyik tünete, ha valaki folyamatosan pörög.
„A sprint azért is jó, mert a felső lábizmokat erősíti, és rohamos fejlődés idézhető elő vele néhány héten belül.” Önkéntes futóink a negyedik héten már háromszor harminc percet futottak. Ancsa a balatonszepezdi sprint áldásos hatásairól írt, Zsófi kihívása egy emelkedős, floridai híd meghódítása volt, Erikáé pedig az, hogy bírja a böszörményi futóút egyhangúságát. Nő a pályán, 4. rész.