Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
„A sprint azért is jó, mert a felső lábizmokat erősíti, és rohamos fejlődés idézhető elő vele néhány héten belül.” Önkéntes futóink a negyedik héten már háromszor harminc percet futottak. Ancsa a balatonszepezdi sprint áldásos hatásairól írt, Zsófi kihívása egy emelkedős, floridai híd meghódítása volt, Erikáé pedig az, hogy bírja a böszörményi futóút egyhangúságát. Nő a pályán, 4. rész.
1. hét: Most először komolyan sportolnak
Három fiatal amatőr, Ancsa, Erika és Zsófi próbára szeretné tenni a kitartását. Elhatározták, hogy a Nike Budapest Félmaraton 21 kilométeres távját lefutják.
2. hét: Hőségriadóban, tengerparton és szerenáddal futni
3. hét: A futás kiváló mellékhatása a fogyás
Ancsa: Nyúl voltam, hogy kérdezzek
Leltár, 4. hét
Heti három futás: Margitsziget, Kopaszi gát, Balatonszepezd. Ajánlott futástípusok: hosszúfutás, dombfutás, sprint. Ajánlott oldal: futoterkep.hu. Ajánlott zene: Adam Freeland – We want your soul
Hétfő – Margitsziget – az első mérés
A Futóklubnál van ám élet. Amíg az edző, Vajda Zsuzsi az előző csapattal rótta a kört, Dávid, egy másik edző srác bemelegített velünk olyan 20 percen keresztül (nem is volt bajom futás közben).
Ahogy a szolmizálást, úgy a sportolás előtti melegítést sem tanultuk meg az iskolában, úgyhogy nagy, óvodás szemekkel néztem mindig, amikor láttam, hogy remek futók hogyan melegítenek a Margitsziget egy-egy részén. Nyúl voltam, hogy kérdezzek, pedig ezek alap dolgok, ráérzéssel ezt nem igazán hasznos csinálni, mert abból akár sérülés is lehet.
Talán egy jó oldalt érdemes keresni, ahol lényegében minden hasznos rajta van, bár a komoly futást hozzáértő edző nélkül nem szabad elkezdeni.
Eredmény: egy szigetkör (5,3 km) – 37 perc (eddig a legjobb)
Csütörtök – Kopaszi gát – az erősebb partner
Nemrég épült ki ez a helyszín, alig néhány épületet használtak ki a sokból, mégis rengeteg ember jár ki ide. Futótársammal ritkábban találkozom, ezért muszáj volt beszélgetni is közben. Azt mondják, az a jó futás-kocogás, ami közben kényelmesen tudsz beszélgetni. Hát, én rettenetesen elfáradtam, s rájöttem, ha leállok félidőnél/féltávnál, már nem tudok úgy teljesíteni, ha ismét elindulok. Mindenesetre ez is egy nagyon jó hely a sportolásra Buda déli részén lakóknak.
Vasárnap – Balatonszepezd – a másodedző
Ahogy az életben is, a sportnál is megvan az előnye a társaságnak és a magánynak is. Nem mindig jó nekem többedmagammal futni, ez a hét viszont abszolút erről szólt. Több ember, egy-egy barát, egytől-egyig remek emberek, s mindegyikkel egészen más a futás. A Balatonhoz pihenni mentünk, de olyan impulzust jelent nekem a hely (alföldi lány – víz-hegy kombó zseniális, már említettem korábban), muszáj volt ott is tennem egy kört. Barátnőm, ki elmondása szerint nem túlzottan edzett (8 km szokott futni rendszeresen), simán lehagyott. Nagyon jó útvonal volt, és társam némileg átvette az irányítást nem kis örömömre. Volt némi emelkedő, és sprinteltünk is. Ezek mind-mind a felső lábizmokat erősítik, és rohamos fejlődés idézhető elő vele néhány héten belül.
Nagyon mókás baráttal, barátokkal futni (vagy kerékpáros kísérővel). Sokkal több örömöt okoz. A végén komoly nyújtást végeztünk a házuk oldalánál, ami az egyik kedvenc magyar filmemet idézte, amiben sok ember egyszerre nyújt... nem sikertelenül: Legényanya (5:52-nél).
Zsófi: Felérni a csúcsig csalóka
Leltár, 4. hét
Heti három futás, egyenként 30 perc, 4.2 km, zene nem volt, csak a süvítő szél a sarasotai hídon.
A negyedik héten először futottam háromszor. Kedden a reggeli futás mellett döntöttünk, bár elég nehéz volt felkelni, de megérte. Reggeli fél 7-es kelés, 7-kor indult az óra, irány 30 perc futás. Itt Sarasotában van egy csodálatos híd, ami két városrészt köt össze a tenger felé emelkedve. Korábban már voltunk itt napfelkeltét fotózni. Ez a híd rendkívül népszerű a helyiek között, sokan reggel vagy naplementekor veszik célba, és vannak, akik a hátizsákjukat téglával megtömve gyalogolnak végig a hídon edzésképpen, hiszen Sarasota-ban ez az egyetlen olyan hely, ahol „komolyabb” emelkedővel találkozik az ember.
Az ember azt hiszi, hogy már csak pár méter
A 30 perc alatt 4,2 km-t sikerült lefutni. A híd elég csalóka, hiszen az ember mindig azt hiszi, hogy már csak néhány méter kell, hogy felérjen a csúcsra, holott mégsem, még több percnyi futás vár rá. A legnehezebb visszafelé az emelkedő volt, hiszen ellenszél alakult ki és megnőtt a híd forgalma, így kevésbé volt tiszta a levegő. Viszont ekkor lehetett látni az épületeket a parton.
Mentünk volna még egyszer futni a hídra, de nem bírtunk felkelni, így maradt a Village Gardens, ahol korábban is futottam. Itt viszont sokkal jobban fel tudom mérni, hogy jobban vagy gyorsabban futok-e, mint korábban. Csütörtökön 2x15 perc várt rám, először lazán, majd erősebben, ami úgyahogy sikerült, de többet futottam a korábbi 30 percemnél, és teljesítettem a 6 kört, vagyis 4,5 km-t. A vasárnapi 20 perc már majdnem rutinszerű volt és meglett a 4 kör, sőt még néhány métert rá is tudtam verni, ami apró, de fontos fejlődést jelent a korábbiakhoz képest.
Erika: Tudtam, hogy hosszú lesz
Leltár, 4. hét
20 km, leginkább zene nélkül, ha mégis, akkor Lykke Li albumai. Ez az első hét, amikor 3 alkalommal néztem szembe. Hétfőn 30 perc könnyed futás, szerda 40 perc vegyes, pénteken pedig 50 perc.
Hétfőn nagyon örültem, hogy futhattam, mert volt bennem egy kis lelkiismeret furdalás, hogy a pénteket kihagytam. Rendesen vitt a lábam, de végeredményben nem jutottam tovább az első 30 perces futásomnál. Nagyon élveztem, nem nagyon kellett megerőltetni magam.
Szerda ehhez képest szenvedés volt, mikor tudatosult bennem, hogy 20 perc lendületes futás van az előzőekben megszokott 10 helyett, egy kicsit megtorpantam, hogy ez vajon menni fog-e. Lendületes kifejezés alatt, a folyamatos sprintre gondolok, amit annyira nem komálok, de aztán mondogatni kell magamnak, hogy nem, ez nem az, és hogy menni fog. Nagy küzdelem volt, és siker koronázta, közel 7 km-t futottam összesen, de azért a végére elfáradtam és kellemesen kiengedve bicikliztem haza a pályáról.
Alig tudtam rávenni magam
Pénteken ugyancsak nagyon hosszúnak tűnt az 50 perc, alig tudtam magam rávenni, hogy elinduljak. Unalmasnak tűnt, hogy egy körnél többet kell futni a körúton, nem mintha ismernék már minden házat, mert ez nem volna igaz, de azért az egy lélektani határ, hogy az utcánknál nem vehetek jobb kanyart és érkezhetem meg, hanem tovább kell haladni. Miután megvolt az egy kör és elhagytam az utcánkat egészen jól éreztem magam, mondjuk elég mereven mozogtam már, de azért voltak pillanatok, amikor magamhoz képest összehangolt és lendületes lépésekkel tudtam haladni. Az 50 perc lejártakor meg az volt bennem, hogy akár mehettem volna tovább, mert a holtpontokon túl voltam, a lábam már robotként folytatta volna a lépteket. Persze ettől függetlenül jó volt sétával és nyújtással levezetni.
A hét futásai az első alkalmat kivéve nehézkesen indultak, leginkább azért, mert tudtam, hogy hosszú lesz és kedves pesszimizmusommal mindig elképzeltem, hogy félúton abbahagyom majd, így a kudarcot próbáltam elkerülni. Úgy érzem, lassan kezd unalmassá válni a futás sajátos monotonitása, de lehet, hogy új futóhelyszínnel feldobhatnám ezeket a perceket.
