Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Úgy tervezem, hogy egy kicsit erősítem az izmokat, és utána kezdek csak bele a rendszeres futásba. Tartsatok velem!
Be kell vallanom valamit: négy éve nem sportoltam semmit. Szültem két gyereket, hurcolom fel őket lift híján gyalog a harmadikra, és közben azon agyalok, hogy KÉNE valamit csinálni, de nem megy. Se időben, se energiában. Irigykedve hallgatom a barátnőmet, aki minden nap edz egy picit, a másikat, aki heti kétszer másfél órát hullahopp-karikázik, és bennem is él egy kép magamról, hogy majd csinálok valami sportolásszerűt, csak ne lennék ennyire fáradt...
Aztán kitaláltam, hogy jó, akkor lefutom a Félmaratont. Kismama edzésnapló, 1. rész.
A férjem persze teljesen hülyének nézett. (Néz.)
Szerinte csak tönkreteszem magam. Nekem viszont úgy érzem, kell valami, ami húz, ami kihívás. Jártunk mi anno Ádám születése után egy velem egyidőben szült barátnőmmel, Fannival fel a Normafához futni, de bár az irány stimmelt, a sebesség és a távolság nem: jellemzően az lett belőle, hogy vettünk egy rétest és elsétáltunk valameddig meg vissza. Mindezt persze full futócuccban, már ami ránk jött 5 hónappal a szülés után.
Hogy néz ez ki most?
Szerencsés alkat vagyok, mert én a szoptatás miatt nagyon sokat fogytam. Túl sokat is, mert most már a húszévesen hordott farmerom is rám jön (igen, megtartottam). A családom folyamatosan aggódott, hogy túl sovány vagyok, én meg ettem, amennyit tudtam, de a kilók nem jöttek. Aztán meguntam annyit enni. Számomra a legnagyobb megváltás a szoptatás abbahagyásában az a pillanat volt, amikor végre nem kellett két ember helyett ennem.
Miért a félmaraton?
Pár éve kint voltam a Városligetben a félmaraton indulása előtt. Ha lett volna nálam cipő (meg persze ha neveztem volna, stb.), tuti, hogy akkor és ott lefutom a távot, annyira magával ragadó volt a hangulat, az emberek lelkesedése, és az ottani légkör. Akkor fogadtam meg magamban, hogy egyszer majd én is köztük leszek.
Edzésterv: izomépítés és nyújtás
Az edzéstervvel ott tartok, hogy tudom, kéne menni futni. Úgy terveztem, hogy egy kicsit erősítem a (mint azóta kiderült nemlétező) izmokat, és utána kezdek csak bele a rendszeres futásba. Vettem egy jógabérletet az egyik kuponos akcióban, és első lépésként elmentem egy jógastúdióba. Futva. Hazafelé villamossal jöttem, és a másodikon már kapaszkodtam a korlátba, majd két napig szisszenés nélkül nem jártam.
A jógaórán ugyanis kiderült: a szülés annál is jobban igénybe veszi a szervezetet, mint gondoltam. Hiába a több mint tíz év versenysport – hasizom: nulla. Hátizom: nulla. Combizom: 2-es (a tizes skálán). Egyensúlyérzék: nulla, plusz remegő lábak. Karizmok: sosem voltak. Mivel direkt figyeltem arra, meg ne erőltessem magam, az óra alatt nem is vettem észre, mennyire fárasztóak a gyakorlatok (kivéve a nyújtott lábas felülésnél, aminek elvileg volt valami spirituális háttere, gyakorlatilag a fülemmel is erőlködtem, mégsem ment). A nyújtógyakorlatok izgalmas hatást váltottak ki nemlétező izmaimban, napokra belémoltva a Star Warsból ismert birodalmi lépegetők-stílusú mozgást. VISZONT jól éreztem magam. Nagyon. Jó volt másfél órára kiszakadni a mindennapos rutinból, jó volt a hangulat, a zene, és persze azzal sem volt gond, hogy a reggel hetes jógára időben odaérjek:)
Jó, de miért?
Időm sincs edzeni, nincs egy jó cipőm, és mivel a gyerekek az elmúlt két hétben hajnali ötkor (!!!) kelnek, magam sem értem, miért is van erre szükség. Majd leesik: magam miatt. Hogy bebizonyítsam (magamnak, nem másnak), hogy képes vagyok.
Úgyhogy neki kell állni edzeni. Tartsatok velem!
