Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Jó lehet-e egy olyan kutyaiskola, ahol nincsenek szabadon az állatok? Mindenre megoldást ad-e a kutyaiskola? Interjú Vámosi-Nagy Nóra kutyakiképzővel, a Szuperkutya verseny zsűritagjával.
Vámosi-Nagy Nórával sok évvel ezelőtt, egy kutyaiskolai képzésen találkoztam először, és már az első pillanattól lenyűgözött a hófehér argentin dogja, Pákó, aki a legnagyobb nyugalommal és méltóságteljesen közlekedett a kutyák és emberek között. Nóra akkoriban egy budapesti kutyaiskola bemutatócsoportjának a vezetője volt, és több nagyon sikeres videót is készítettek, melyeknek köszönhetően Nóra még Amerikába is eljutott. Néhány éve könyvet írt a klikkeres tanításról, mostanában pedig egy szuper, kutyás programokat kínáló közösséget vezet. Jelenlegi kutyatársa szintén egy argentin dog, Peru. Nóra a Szuperkutya verseny zsűrijének kutyaoktató tagja, akivel a jó kutyaiskola ismérveiről és a hazai kutyás kultúráról beszélgettem.
Keressük az ország legügyesebb és legcukibb kutyáját!
Elstartolt a Szuperkutya versenyünk, tölts fel egy videót a kutyádról ide, és nyerj egy Huawei P30 okostelefont magadnak és egy Index-címlapi megjelenést a kutyádnak. A részleteket itt megtalálod.
Sokan az előző kutyád, Pákó révén ismernek. Miért volt ő különleges?
Pákónak egészen érdekes karaktere volt. Egy hatalmas, nagyon lassú, nagyon nyugodt kutya volt. Aki egyébként tartott a kutyáktól, az se nagyon félt tőle, valószínűleg a lassú mozgása miatt. Kutyákkal is nagyon jól kijött, annak ellenére, hogy a fajta egyébként hajlamos az agresszióra. Nagyon sok kutya mellette nyugodott le, és nagyon sok olyan történet volt, hogy egy kutya csak vele bújt össze, vagy csak mellette aludt el. Volt több macskánk is az évek során, mindegyik imádta, mindegyik mellé bújt. Mindig nyugalmat árasztott magából.
Hogy kerültetek anno a kutyaiskolához?
Már egyéves volt a kutya, és tudtam, hogy nem akarok pórázon és szájkosárral sétálgatni, ezért elkezdtem keresni egy kutyaiskolát, hogy megneveljük egymást. Így kerültem le anno a Népszigetre, és egyértelmű volt, hogy ott a helyem. Utána pedig beszippantott a gépezet.
Mi tetszett meg abban az iskolában?
Mai szemmel nézve már elavultak a technikák, amikkel ott 16 éve dolgoztunk, de akkor azok közül, amiket én láttam, ez volt az egyetlen iskola, ahol elengedték a kutyákat. Nagyon tetszett a légkör, hogy nagyon strukturált oktatás folyt, hogy volt egy tanfolyami rendszer, tematika. Nagyon sokat lehetett tanulni, én pedig mérhetetlenül kíváncsi alkat vagyok, úgyhogy ezt nagyon élveztem. Nagyon sokat kérdeztem, és sok új választ is kellett ezekre találni.
Hogy lett belőled oktató?
Először szerettem volna minél többet érteni a kutyákból, ezért minden szabad percem a kutyaiskolán vagy kutyázással töltöttem. Egy idő után, amikor az ember a saját kutyájának már szinte mindent megtanít, akkor a tanulásnak a következő fázisa megnézni, hogy ezt a tudást hogyan tudjuk átadni. Adta magát, hogy aki nagyon lelkesen kutyázott, az elkezdett oktatónak is tanulni.
Mikor lett ebből hivatás?
A mérhetetlen kíváncsiságom és sok energiám feltűnt Korom Gábornak, az iskolavezetőnek. Nagyon sokat beszélgettünk, részt vettem egyes projektekben is. Aztán hamar kialakult, hogy Hornig Rudival hármasban csináljuk a sulit, és együtt hoztuk létre a Tükör Módszert. Én marketing szakos közgazdászként végeztem a főiskolán, így eleinte inkább ezen az oldalon volt szerepem, de elég jó ütemben haladtam a szakmai dolgokkal is. Mivel gyerekkorom óta állatokkal akartam foglalkozni, nem volt kérdés, hogy megtaláltam a helyem. Egyik fő projektem az egykori Népszigeti Bemutatócsoport volt, amit én hoztam létre és vezettem évekig.
Most már nagyon sok bemutatócsoport működik úgy, ahogy ti csináltátok, de akkor ti voltatok ezzel az elsők, nem?
Úgy tudom, hogy igen. Felkértek minket arra, hogy egy kaposvári kutyás verseny előtt tartsunk egy bemutatót, és én elég komolyan vettem ezt a felkérést. A klikkeres tanításnak hála már akkor (2007-ben) elég jó trükköket tudtunk tanítani a kutyáinknak, akikkel könnyedén tudtunk egymás mellett, együtt dolgozni, elengedve. Így olyan koreográfiai elemeket tudtunk összerakni, amik akkor még nem voltak nagyon divatosak, mert inkább a klasszikus, pórázon menetelős bemutatók voltak. Aztán elkezdtek minket hívni ide-oda, jártunk iskolákba, óvodákba, kerületi rendezvényekre, és mi is egyre magasabb szintre emeltük ezt az egészet.
Voltál Amerikában is.
Tizenpár év után volt néhány dolog, amiben elkezdtünk másfelé gondolkodni, illetve az itthoni hangulat miatt is úgy éreztem, hogy nagyobb változásra van szükségem. A karácsonyi kisfilmünk elterjedése miatt sokan kerestek meg a világ minden tájáról. Texasból is volt egy hölgy, Vicki, aki el is jött hozzánk egy hónapra, majd hozzá mentem ki. Másfél évet voltam kint Texasban, ahol nyitottunk két kutyasulit és átadtam nekik a Tükör Módszert. De erős honvágyam volt, az időjárást se tudtam megszokni, így végül hazajöttem.
Milyen volt látni, hogy kint hogy bánnak a kutyákkal? Mennyire volt más a kutyákhoz való viszonyulás?
Nagyon más volt. Amerika nagy ország, és próbáltam az egész országban nézni a kutyás kultúrát, de nagyon változó. Ami Texasban feltűnt, hogy a korai ivartalanítás miatt a felnőtt kutyák kinézete alapján nagyon sokszor azt hittem, hogy kölyök vagy fiatal kutyákkal találkozom. Főleg a kanok nem voltak elég maszkulinok.
Maga a tartás sokféle. Mivel sok a haszonállat, sok kutyával dolgoznak eredeti célja szerint. De emellett két szélsőség is gyakran jelen van. Az egyik, hogy náluk nem tiltott a szaporítás. A kutyákat egyesek eszközként kezelik, elhanyagolják. Ezt borzasztó volt látni. A másik véglet, amikor a kutya egy elkényeztetett gyerek szerepében van. Tele kutyajátékkal a szoba, mindent szabad neki, emiatt persze sok a viselkedésprobléma, és jön a szöges nyakörv és egyéb maradi dolgok. Kint még több régi vágású kutyaiskola működik, ahol elavult dolgokat tanítanak, ahogy nincs megfelelő szocializáció sem. Ez azért érdekes, mert a klikkerképzés is Amerikából jön, és amennyire tudom, ott egyetemen is tanítják már a kutyakiképzést. Szóval mind a két véglet megtalálható. Eleve nem annyira divat sétáltatni a kutyákat, amit az időjárás is nagyon kontrollál, hiszen iszonyatos meleg és pára van. A növények és a vadállatok sem olyan barátságosak, mint itthon, szóval én nagyon szenvedtem, hogy nem tudtam úgy sétálni meg kutyázni, mint otthon. Ez egy döntő érv is volt, amiért szerettem volna visszajönni.
Most már nem kutyaiskolán, hanem egyénileg dolgozol, de szerinted milyen a jó kutyaiskola?
Nincs egyszerű helyzetben az a gazda, aki kutyaiskolát keres, illetve aki érdemi tanácsot szeretne kapni, mert mint sok más témában manapság, ebben is sok a „hozzáértő” és végtelen mennyiségű – gyakran ellentmondó – információ a neten, médiában. A mai világban nehéz megtalálni a hiteles szakembereket és érdemi információkat, mert sajnos sokan inkább a reklámra, eladásra helyezik a hangsúlyt, nem pedig a minőségre, tanulásra.
Általánosságban azt mondanám, hogy egy jó kutyaiskolán szerintem fontos, hogy a kutyákat elengedik, és így tudnak szocializálódni, de mindezt kellő felügyelettel. Nem használnak szöges vagy elektromos nyakörvet, tehát olyan kényszerítő eszközöket, amikkel károkat is lehet okozni. Pozitív megerősítéssel dolgoznak, és elsősorban a gazdát tanítják. Fontos az is, hogy az oktató odafigyeljen a gazdára, ne sablon válaszokat adjon, ne a gazdát okolja mindenért.
Részben informálódni kell más tulajdonosoktól, részben a megérzésre kell hallgatni. Az a legjobb mérce, hogy jól érzed-e magad a kutyaiskolán, és mennyire kezd el a kutya működni. Nem olcsó móka a kutyakiképzés, de nagyon megéri és kell is, mert nagyon sok anyagi és idegi problémától meg tudjuk kímélni magunkat, ha megneveljük a kutyát. Nem beszélve arról, hogy a kutyánknak mennyivel jobb életet tudunk így biztosítani.
Egyéni vagy csoportos képzést javasolsz inkább?
Ez ott dől el, hogy a gazdának milyen a preferenciája és az életvitele. Nagyon szeretem a csoportos képzést, de amióta nem kutyaiskolán dolgozom, és elkezdtem szabadban programokat szervezni, szembesültem vele, hogy van olyan kutya, aki levizsgázik 95 ponttal, de amiért ők eredetileg odamentek, az a probléma nem oldódott meg. Illetve van olyan kutya is, aki az iskolán működik, de azon kívül nem. Mindkettő képzésnek van előnye és hátránya, az egyéniben több figyelem tud jutni a gazdára, és személyre szabottabb, a csoportos óra bulisabb és ott már eleve tanulnak más kutyák mellett dolgozni. Az ovit mindenképpen csoportosan javaslom, és ha beiktatható, akkor az alapfokot is érdemes megcsinálni.
Milyennek látod a hazai kutyás kultúrát?
Nagyon sokan leminősítik, de amit tapasztalok a világban, az alapján szerintem nagyon is jól állunk. De én általában azokkal találkozom, akik tanulni akarnak, és nagyon nem mindegy, hogy melyik régiót nézzük. Nagyon sok kutyaiskola van, és tele is vannak, ami jó jel. Annak ellenére, hogy sokan sétálnak póráz nélkül, viszonylag kevés a konfliktus. Próbálunk jó példával elől járni, hogy aki ránk nem kíváncsi, azt ne zavarjuk, ezzel is azt reprezentálva, hogy kutyás és nem kutyás meg lehet békében. Erre nekünk kell odafigyelni. Én alapvetően itthon érzem magam a legjobban kutyával, szerintem nem rosszak az állapotok. Sőt, ha ki tudnánk dolgozni egy jó rendszert a póráznélküliségre, akkor világelsőként egy nagyon jó példával tudnánk felállni.
Nincs kutyád, de szeretnél? Fogadd őt örökbe!
Kutyát tartani csodás dolog, de közben hatalmas felelősség is. Ha úgy érzed, készen állsz rá, és igazán szeretnél jót tenni egy kutyával, akkor az örökbefogadást neked találták ki. Most a Futrinka Egyesülettel karöltve szeretnénk neked bemutatni egy gazdikeresőt, aki melletted biztosan szuperkutya lenne. Ha komolyak a szándékaid, ide írj: magyarvizslasos@gmail.com
Borzsom 5 éves drótszőrű német vizsla kan, egy igazi Szuperkutya. Erős, nagy kutya, de hihetetlen jó szándékú, emberekkel nagyon barátságos, szívesen tartózkodik a közelükben. Szófogadó, behívható, de nagyon kajla, nem mindig tudja kontrollálni az erejét, ezért pici gyerekek helyett a nagyobbakhoz ajánljuk, illetve óriási mozgásigénye miatt olyan gazdá(k)hoz, aki(k) aktív, sportos életmódot folytat(nak). Borzsom nagy Hard Dog Race rajongó, már háromszor is részt vett rajta, az adrenalin a gyengéje. A kanapén ücsörgésben nem ő a legjobb, cserébe jól motiválható, könnyen tanul és ő figyelne a legjobban a kutyaiskolában is! Más kutyákkal összeszoktatható, elsősorban kutyás tapasztalattal már rendelkező álomgazdit keres! Benti tartással és ivartalanítva fogadható örökbe.
