Érintett szülők, gyerekorvosok és játékgyártók figyelmeztetnek együttesen a gombelemek veszélyeire: az apró energiaforrásokat nagyon könnyű szinte észrevétlenül eltüntetni. Évente több ezer gyereket látnak el, mert elemet nyelt, pedig a balesetek nagy része megelőzhető lenne.
A ’60-as években elterjedt az a nézet, hogy a csecsemőket hason kell tartani, mert ez felgyorsítja a mozgásfejlődésüket. Ez be is igazolódott. Azzal viszont kevesen számoltak, hogy a felgyorsult mozgásfejlődés még nem jelent megfelelő fejlődést. Nemcsak a koordinációra és az egységes izomzat kialakulására van rossz hatással ez a testtartás, de megnöveli a csecsemőkori hirtelen haláleset rizikóját is. Különösen, ha így alszik a baba.
Sokan küzdenek azzal, hogy híres szülőktől származnak: többet várnak egy tudós vagy művész gyerekétől. Vagy épp fordítva: egy hírhedt bűnöző leszármazottja maga is csak rossz ember lehet? Szegény Albert Frances, becenevén Sonny harcolt is eleget az előítéletekkel.
Saját gyereke sosem született, mégis minden gyerek anyjaként emlegeti Brunszvik Terézt. Munkásságát már életében Széchenyiéhez hasonlították, magas rangja és vagyona ellenére fáradhatatlanul dolgozott egész életében. Élete tele van effajta ellentmondásokkal: bár német származású volt, szívvel-lélekkel támogatta a magyar szabadságharcot. No de ne szaladjunk ennyire előre…
A gyerekek nem fogadnak szót, nem akarnak együttműködni. Önállósodásra vágynak. Mi, szülők pedig, bár igyekszünk támogatni fejlődésüket, nem szeretnénk elveszíteni a tekintélyünket, és hagyni kicsúszni a kezünkből az irányítást. De akkor mit lehet tenni az ütközés elkerülésének érdekében?
Mind boldog gyerekkort kívánunk a gyerekeinknek, de abba sokszor nem gondolunk bele, hogy ennek megvalósulásához éppen a negatív érzéseket, a stresszt és annak megnyilvánulásait kellene elfogadnunk. Ha ugyanis erre nincs lehetőség, pont nem olyan lesz az a gyerekkor, amit adni akarunk a gyerekünknek.
A poszttraumásstressz-szindróma (PTSD) kapcsán általában olyan tünetekről beszélünk, amik egy korábbi traumatikus eseményre adott válaszként jelentkeznek. Ilyen lehet a szorongás, emlékbetörések, tartós rossz hangulat, levertség, alvászavarok, eltompulás, vagy épp ellenkezőleg: a felfokozott állapot, a tehetetlenség, az önvád vagy akár a düh érzése.
Vannak történeteink, amelyekről nem szeretünk beszélni, amelyekről igyekszünk inkább megfeledkezni, hogy védhessük ezzel magunkat és a gyerekeinket. A titkolózás azonban nem segíti begyógyítani a sebeket, és végképp nem védi a gyerekeket. Az elzárkózás eltaszítja őket tőlünk, minket magunkat pedig bezár a múltba, és nem engedi, hogy feldolgozzuk a történteket.
A gyerekeink olyan viselkedéseket tudnak kiváltani belőlünk, amelyeket sokszor saját magunk sem értünk. Hiába fogadtuk meg, hogy sosem kiabálunk vagy beszélünk úgy, mint a saját szüleink velünk, mégis megtörténik. De vajon számít-e a megbánásunk, és tehetünk-e valamit kárpótlásul?
Szinte minden szülő félti a gyerekét ebben megváltozott helyzetben, a sokféle információ közül pedig nehéz kihámozni azt, ami valódi és hiteles forrásból származik. Épp ezért kérdeztük a koronavírus gyerekeket érintő részéről és a PCR-tesztről dr. Márkus Dávid Életmentő érdemérmes mentőorvost és elsősegély-oktatót.
Kérdezz meg egy többgyerekes szülőt, mit ne vigyél ajándékba: plüssállatot. Óvodáskor körülre ugyanis már hegyekben állnak a különböző macik, kutyák, lovak, extrém mesefigurák, a lényeg, hogy puha plüssből legyenek. Miért, miért, miért kell belőle még a százegyedik is?
Igyekszünk minél jobb életet biztosítani a gyerekünknek, de néha olyan, mintha nem értékelné. Ellenkezik, elutasít, lázad, pedig, ha tudná, mennyivel könnyebb élete van, mint nekünk volt, értékelné. Vagy nem? Ha gyerekkorunkban nehézségeken mentünk át, igyekszünk tenni azért, hogy a gyerekeinket megkíméljük hasonlóktól. Ha ezt nem értékelik, az azért lehet, mert nekik másra van szükségük, mint amire gyerekként nekünk volt.
Ma már nem az a kérdés, engeded-e filmezni a gyerekedet, hanem az, hol húzod meg a határt, mit tiltasz meg neki és mit engedsz megnézni. Belefér a Harry Potter, vagy az már túl félelmetes? És mi a helyzet, ha a kamasszal együtt nézel krimit?
Már megint elvonult a szobájába és bele van temetkezve a mobiljába! Egymás mellett ülnek vagy öten és nyomkodják a telefonjukat, nem csinálnak semmit, csak kockulnak. Ismerősek ezek a mondatok? Amennyiben igen, úgy bizonyára neked is van otthon egy vagy több kiskamasz- vagy kamaszkorú gyermeked, akik a szobájukba zárkózva – a szülők részleges vagy akár teljes kizárásával – élik online életüket a világhálón.
Nemcsak az édesanyákat, de a gyerekeket is érheti olyan traumatikus élmény születéskor, amely kihatással lehet a fejlődésére és a környezetével való kapcsolatra is. Ezek a babák általában sírósabbak, sokszor félnek érthetetlen dolgoktól, gyakran felébrednek éjszakánként, vagy agresszívvé, kezelhetetlenné válnak. Arra van szükségük, hogy az átélt traumát feldolgozhassák. Ebben pedig mi segíthetünk nekik.
Jelentősen gyarapodott a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége GYERE – Gyermekek Egészsége Programjában részt vevő iskolások tudása Diósgyőrben – ez derült ki az ott élő ötödikesek körében elvégzett tudásszintfelmérésből. A Nestlé kizárólagos támogatásával megvalósult program a gyerekek tápláltsági állapotában még nem hozott gyökeres változást, ehhez több időre van szükség.
Aki próbált már teherbe esni és legalább egyszer kudarcot vallott, az tudja, hogy nőként tulajdonképpen bármire hajlandók vagyunk a gyerekért. Drága étrend-kiegészítőket szedünk, orvosokhoz járunk, mindent és mindenkit csatasorba állítunk. Na de ananász… meg férgek?!
Cáfolhatatlan, hogy ezek a hinták óriási segítséget jelentenek a csecsemők altatásában. Az érzékeny rugózás és a 360 fokos forgási lehetőség leköti a babák figyelmét, nyugtatóan hat a kedélyállapotukra, sőt a mikroébredésekkor is rásegít a babák visszaalvására. Csakhogy könnyű rászokni, leszokni pedig igazi kihívás lehet.
A régi illemszabályok szerint még magázni kellett a szülőket, nagyszülőket, és nem lehetett hangoskodni a gyerekszobában sem. Ezek a dolgok persze mára már elavultak, de mintha velük együtt eltűnt volna a tisztelettudás is.
Ma már köztudott, hogy a korai kötődés minősége a későbbi személyiségfejlődés alapjául szolgál. De mit tehetünk azokért a gyerekekért, akiknek a körülményeik úgy hozták, hogy ez nem adatott meg? Aletha J. Solter pszichológus szerint a későbbiekben is orvosolható a probléma, csupán azt az eszközt kell megtanulnunk használni, ami a gyerekek nyelvén szól. Ez pedig a játék.
Végre megszületik a gyerek, azaz véget ért a hatalmas hassal, bedagadt bokával együtt élés, végre be tudjuk kötni a saját cipőfűzőnket. Ám hitetlenkedve tapasztaljuk, hogy amikor hazaengednek a kórházból, a terhesnadrágunk jön csak ránk, és úgy nézünk ki, mint aki máris várja a következő porontyot. Hogy zajlik a szülés utáni has visszahúzódása?
A történészek gyakran elemzik a múltat az írott és a tárgyi kultúrán keresztül. Ókori érméket vizsgálnak, régi hintókat restaurálnak, vagy éppen évszázadokkal ezelőtti leveleket olvasgatnak. Mi történik akkor, ha ezt a szemléletet a jelenkori személyes tárgyainkra is kiterjesztjük? Tegyük fel, hogy 2200-ban élő régészek vagyunk, akik 2021-ből származó leletekre bukkannak, például egy telefonra, egy karácsonyfára vagy egy családi fotóalbumra. Mit árulnak el ezek a tárgyak a 21. század elején élő emberekről? Izgalmas kognitív kaland, amellyel támogathatod a gyerekek kreativitását, rugalmas gondolkodását.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szexizmus, a nemi alapú megkülönböztetés a mindennapjaink szerves részét képezi. Ennek következtében elkerülhetetlen, hogy a gyerekeink is találkozzanak a jelenséggel. Épp ezért fontos, hogy beszélgessünk velük a témáról.
Helikopterszülőnek azt nevezzük, aki állandóan a gyereke feje fölött köröz, nem hagyja, hogy hibázzon, túlfélti őt és minden lépését követi. És mivel mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, joggal merül fel a kérdés: mi baj lehet ebből?
Az utóbbi hónapok mindannyiunkat megviseltek, nincsenek ezzel másként a gyerekek sem. A téli hónapok végén a bezártság mellett a pandémiás megszorítások a kamaszok életére is jobban rányomják a bélyeget.
