„Minden anyának az fáj a legjobban, amikor szembesül azzal, hogy a gyereke drogfüggő”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A függők élete folyamatos önismereti munka, józanságuk megőrzése életre szóló program, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a függőségben szenvedő személy egészséges hozzátartozóira is óriási teher nehezedik: nehezen tudnak a saját életükre koncentrálni, és óriási lelkierő kell ahhoz, hogy ne érezzenek bűntudatot, ha rehabra küldik gyermeküket vagy párjukat. Katalinnál is eljött a pont, amikor be kellett látnia, hogy ha nem akarja, hogy a lányával való kapcsolata végképp tönkremenjen, drasztikus lépésre van szükség.

„A lányommal, Nórival kifejezetten jó volt a kapcsolatunk, egészen addig, amíg közénk nem állt a drog. Mindig szeretettel vettük körül, jó iskolákba járattuk, odafigyeltünk rá, talán túlzottan is óvtuk. Mint minden kamasz, ő is lázadt, alternatív társaságokhoz csapódott. Ekkoriban fogyasztott először drogot, ópiátszármazékot. Én az egészről semmit nem tudtam, csak két évvel később szembesültem az igazsággal. Mint megtudtam, Nóra félálomszerű állapotban járta az utcákat, a függőség hónapokon belül kialakult. Egyre több ópiátszármazékot, köztük morfiumot, kodeint is kipróbált. Mesélte, hogy az érettségire is már csak úgy tudott elmenni, hogy benne volt a szokásos napi adag. A férjemmel ekkortájt már kezdtük érezni, hogy valami nem stimmel, de nem mertük szóba hozni a témát. A lányom tizenkilenc éves volt, amikor megkérdeztem tőle: »Te drogozol?«. Elsírta magát, és azt mondta: igen.

Jött a felvételi, de Nórát nem vették fel biológia szakra. Talán nem is hitt magában eléggé, pedig mi bátorítottuk. Ezt követően összeköltözött az akkori barátjával egy jó állapotúnak csak nagy jóindulattal nevezhető, olcsó albérletbe. Rettegtem, hogy még durvábban fogja folytatni az anyagozást. A sejtésem beigazolódott – Nóri ekkor már intravénásan adta be magának a heroint. A kettőnk kapcsolata a függőség időszakában megromlott. Ő meg sem hallotta, amiket mondtam, ráadásul lopott is otthonról, hogy legyen pénze kábítószerre. Fenyegetőztem, kiabáltam vele, megfenyegettem, hogy kihívom a rendőrséget hozzájuk, de hiába. Nem tudott kiszállni az ördögi körből. Állítólag hamis receptekkel járta a gyógyszertárakat, hogy meglegyen a napi adag, mindegy miből, csak bódítsa el.

Az abortusz volt a pokol legmélyebb bugyra

Van, aki tíz-húsz éven át heroinozik, a lányom »csak« négy évig volt az ópiátok rabja, de nagyon intenzíven. Végignéztem, ahogyan mentálisan és fizikailag is roncshalmazzá válik, főleg azután, hogy megtudta, terhes. Későn vette észre, ugyanis felborult a hormonháztartása a drogoktól. Képtelen lett volna felnevelni egy gyereket, ezért megindítottak nála egy művi vetélést, vagyis nem világra, hanem halálra hozta a magzatot.

Nem biztos, hogy a szülő egyből észreveszi a gyerekén a droghasználatot
Fotó: juanestey / Getty Images Hungary

Sokat imádkoztam, de nem hittem, hogy lesz kiút. Annyira elkeseredtem, hogy elkezdtem járni a  Megálló Csoport Alapítvány önsegítő foglalkozásaira, ahol konkrét tanácsokat ugyan nem kaptam, hiszen ott nem is az a cél, de kiokosodtam, és rájöttem, hogy bizony én is hibás vagyok abban, hogy a helyzet idáig fajult. A szerhasználatot akaratlanul is támogattam azzal, hogy mindent – rezsit, lakhatást, ételt, nyaralást, zsebpénzt, csekkek befizetését – a gyerekem alá tettem. Bár nem tudatosan, de a túlóvó nevelésemmel nem hagytam, hogy kialakuljon Nóriban a felelősségérzet. Vak voltam a fájdalmaira, a hangulatingadozásaira. Ezeket nem merte, nem is akarta velem megosztani, mert sejtette, hogy én csak szemrehányást tennék. 

Az áttörés

2000 nyarán következett be az áttörés: csodával határos módon Nóri igent mondott a rehabilitációra. Negyvenöt kilósan vették fel egy helyi intézménybe, de a tisztulásig vezető út korántsem ment könnyen. »Szárazon« jött le a drogokról, gyakran voltak epilepsziás rohamai, agresszív lett, sokat hányt, alig tudott aludni. Egy évig regenerálódott, és bár a mai napig azt állítja, boldog volt, amikor szereket használt, ma már esze ágában sincs újra kipróbálni kábítószert. Kilenc éve tiszta, talált egy kedves párt, lovasterapeuta lett, és jól megvannak a közös albérletükben. Gyakran jár el drogterápiás központokba önkénteskedni, segít a leszokóknak abban, hogy megtalálják a békét, és józanul tudjanak szembenézni a démonaikkal. 

Szerintem minden anyának az fáj a legjobban, amikor szembesül azzal, hogy a gyereke drogfüggő. A ténybe szakad bele a szívünk. Sokáig kerestem magamban a hibát, hogy mit ronthattam el, de rájöttem, hogy egy gyerek nevelése borzasztó összetett dolog, nem tudni, mikor, melyik mondatunkkal ültetjük el a gyerekekben a fájdalmakat, amik később így vagy úgy, de felszínre törnek. Ennyi megpróbáltatás után ma már úgy gondolom, hogy a leghatékonyabb drogprevenció az őszinte kommunikáció lehetne gyerek és szülő között. Fontos, hogy mindenről lehessen egymással nyíltan beszélgetni, mielőtt nagyobb lenne a baj.”

A szülőnek is változnia kell

Amikor függő lesz a családban, a szülő és a gyerek kapcsolata megbetegszik, titkokkal és hazugságokkal terheltté válik. A beteg kapcsolat egyféleképpen tud változni: ha valamelyik fél változik. A szerhasználó nehezen tud változtatni a viselkedésén, a szülőnek ez könnyebb – mondja Oláh Péter terápiás programvezető, a Megálló Csoport Alapítvány kuratóriumi elnöke. 

A fiatalok alapvetően nem otthon drogoznak
Fotó: rez-art / Getty Images Hungary

„A hozzátartozók sokszor kérnek arra, hogy mondjam meg, hogyan lehet észrevenni, ha valaki szer befolyásoltsága alatt áll. Nehéz dolog ez, már csak azért is, mert a fiatalok nem otthon használnak szert, így ezt az egészet nehéz elcsípni, ráadásul a drog- vagy alkoholhasználat kezdetben nem is túl látványos. Általánosságban elmondható, hogy ha valakinek véres, vizenyős a szeme, tág a pupillája, vagy ha változik a baráti köre, és hirtelen nem érdekli a korábbi hobbija, csökken a teljesítőképessége, esetleg változó a hangulata, az gyanakodásra adhat okot.”

Sajnos a szerhasználatban mindig benne van, hogy valaki meghal. Sokszor a szülők szeme előtt történik meg minden, ők mégis csak később veszik észre. Áltatják magukat azzal, hogy pont az ő gyerekük nem lehet drogos. Paradox, de néha az a segítség, ha nincs segítség. Például ha a szülő nem hagyja, hogy otthon éljen a gyerek, és nem tol mindent a feneke alá. És ami a legfontosabb: tudatosítani kell, hogy a probléma nem abban a pillanatban keletkezett, amikor a gyerek drogozni kezdett, és megoldani sem lehet egy csapásra a problémákat. Nincs értelme bűnbakot keresni, vagy hirtelen mindent megtiltani, viszont határozott fellépésre igenis szükség van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Jónás Ágnes
Jónás Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.