Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egyre többet beszélünk a mérgező kapcsolatokról, a családtagoktól való eltávolodás viszont – különösen akkor, ha ezt egy már felnőtt gyerek kezdeményezi – még mindig tabunak számít.
Amikor szülők szakítják meg a kapcsolatot a gyerekükkel, az az irányadó feltételezés, hogy biztosan megvolt rá az okuk, hiszen ez a cselekedet ellentmond annak, amiben hiszünk: a szülői szeretet feltétlen és sérthetetlen mivoltának. Van viszont egy mélyen gyökerező társadalmi elvárás, miszerint a szüleinket feltétel nélkül tisztelnünk kell, hiszen nekik köszönhetjük az életünket, jobb esetben pedig a testi igényeink mellett az érzelmi szükségleteinket is kielégítették. Ezek után hálátlanság lenne hátat fordítani nekik, nem?
Annak ellenére, hogy egyre több pszichológiai kutatás támasztja alá, hogy a szülőkkel történő szakítás egy átgondolt lépés, amit a problémák megoldására vonatkozó többszöri próbálkozás előz meg, a legtöbb esetben még mindig megbélyegzés és elutasítás, de minimum értetlenkedés kíséri a döntést. A valóság azonban az, hogy amikor valaki megosztja veled a történetét, a legutolsó dolog, amire vágyik, hogy ítélkezz felette. Peg Streep, aki több könyvet is írt a témában, összeszedte azokat a mondatokat, amiket mindenképp kerülj, ha olyasvalakivel beszélgetsz, aki megszakította a kapcsolatot a szüleivel.
#1 Valamit biztosan jól csináltak, mert elég jól sikerültél
A szándék valószínűleg jó, az ehhez hasonló kijelentések azonban valójában marginalizálják a másik tapasztalatait. Jobb, ha kerüljük az elért sikerek szülőknek tulajdonítását, különösen elidegenedés esetén.
#2 Ami volt, már elmúlt, ideje továbblépni
Bár sokan azt gondolják, hogy az ehhez hasonló mondatok motiválóan hatnak, valójában sajnos nem. A negatív érzéseknek, sérüléseknek nem jár le a szavatosságuk, minden ember a saját tempójában gyógyul az őt ért veszteségekből.
#3 Sokkal rosszabb is lehetett volna
Igen, és másoknak még ennél is rosszabb. Ettől viszont még soha senki nem érezte jobban magát. Fontos, hogy teret adjunk a negatív érzéseknek és tudatosítsuk magunkban, hogy attól még, hogy más nehezebb helyzetben van, mi is érezhetjük rosszul magunkat.
#4 Anyából (vagy apából) csak egyet kapsz
Ez igaz. Ettől viszont még egy szülő sem lett jó szülő.
#5 Rengeteg mindent tettek érted: etettek, taníttattak, öltöztettek
Valóban, a legtöbb szülő ezeket megteszi a gyerekéért. Az embereknek (különösen gyerekkorban) azonban éppúgy szükségük van szeretetre, törődésre és érzelmi biztonságra, mint élelemre vagy vízre.
#6 Meg fogod bánni, amikor már nem lesznek
Ez a bűntudatkeltés klasszikus példája. Amit azonban az elidegenedett szülő halálakor a legtöbbször bánnak az emberek, az az, hogy soha nem tudott megváltozni vagy felelősséget vállalni a hibáiért, és a kapcsolat soha nem vett jó irányt. A legtöbb ilyen esetben a szülő halálával végleg megszűnik annak a reménye, hogy szeretetteljes törődésben részesül a gyerek.
#7 Senki sem tökéletes, tőlük se várd el
Először is, felnőttként már senki sem várja el a szüleitől, hogy tökéletesek legyenek. Az emberek nem szakítják meg a kapcsolatot a családtagjaikkal kisebb félreértések vagy sérelmek miatt. A legtöbb ilyen eset mögött komoly problémák, bántalmazás, elhanyagolás vagy sorozatos csalódások állnak, ami messze túlmutat a tökéletlenségen.
#8 Mindent megtettek, ami tőlük telik
Nem kérdés, a szülők is hozzák magukkal a saját sérüléseiket és traumáikat, ettől viszont még nem fáj kevésbé az az elhanyagolás vagy bántalmazás, amiket ezek hatására tapasztal a gyerek. Szülőnek lenni sok év sok millió döntése és cselekedete, sok helyzetben pedig van döntési lehetőség. Mind hozunk rossz döntéseket, mind okozunk fájdalmat a gyerekeinknek, a kérdés az, hogy tudunk-e bocsánatot kérni és felelősséget vállalni.
