Kutatók megvizsgálták, hogy általában melyik gyerekkel kivételeznek a szülők. Ha te voltál a legkisebb fiúgyerek a családban, nincs jó hírünk.
A testvéri kapcsolat az élet egyik legbonyolultabb viszonya, hiszen nem választjuk, hanem adott. A felnőttkori testvéri kapcsolatot sokszor már nem a szeretet vezérli, jóval gyakoribb az elhidegülés. Mi minden vezethet oda, hogy a gyerekkori szeretetteljes viszony felnőttként méltatlan viták és csatározások terepe legyen? Az elidegenedés gyökerei sokszor a rossz kommunikációs készségből, a szülői favorizálásból és a pénz körüli vitás helyzetekből születnek.
Szeretlek: mindössze nyolc betű, de egy egész életet meghatároz. Így vagy úgy: merthogy nagyobb eséllyel leszel boldog felnőtt, ha nem felejtik el gyerekkorodban elmondani neked, sőt, éreztetni veled, hogy mennyire szeretnek. Ha viszont nem hallod nap mint nap, akkor valami lesz. Olyan, ami neked nem jó.
„Na mesélj, mi volt ma veled a suliban!” „Áh, semmi.” Ha hazaérve az iskolából ismerős ez a helyzet, és bárhogy próbálkozol, alig tudsz érdemi információt kiszedni a gyerekedből, adunk néhány ötletet, amivel gördülékenyebb lehet köztetek a beszélgetés.
A leendő anyukák és apukák számára a terhesség egyik legizgalmasabb része, amikor elmondják a szüleiknek, hogy nagyszülők lesznek. Ez a pillanat általában a leendő nagyszülők számára is rendkívüli és örömteli, de előfordul, hogy a későbbiekben mégsem merülnek bele ebbe a szerepbe. Hogyan kérhetjük meg ilyenkor őket, hogy foglalkozzanak többet a gyermekünkkel?
Az utóbbi hónapokban többször előfordult, hogy az apás hétvégékről kicsit nyúzottabban, bágyadtabban jött haza a gyerek. Ilyenkor beletelik pár napba, amíg visszatalálunk a megszokott ritmusba, nem borul ki apróságokon, és feloldódik annyira, hogy elkezd mesélni a hétvégéjéről.
A személyiségpszichológiai irodalom három szociálisan averzív, vagyis ellenszenves személyiségvonást különböztet meg. Ezek a machiavellizmus, szubklinikus pszichopátia és szubklinikus narcizmus. Ha ez így neked sem tiszta, ne izgulj: megmagyarázzuk.
Amikor a gyerekeknél viselkedési problémák jelentkeznek, sok szakember reflexszerűen a szülőket hibáztatja. És bár senki sem tagadja a szülői minta fontosságát, vajon tényleg ez a gyerekek viselkedésének legmeghatározóbb szempontja?
Május 30-tól elérhető a Netflixen Visky Ábel kreatív dokumentumfilmje, a Mesék a zárkából, amely nemrég nyerte el a legjobb magyar alkotásnak járó díjat a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Súlyos testi sértésért, rablásért elítélt apák írnak benne meséket otthon lévő gyerekeiknek. Azt is nyomon követhetjük, ahogy a történetekből a stáb segítségével csodálatos animációs filmek készülnek – a fogvatartottak és gyerekeik, hozzátartozóik főszereplésével. Viharral küzdő halászok, a szüleit kereső malacka, túrógombóc, kolbásznak való sárkány és egy rejtélyes hatalommal bíró királyi fogsor. Képesek-e a mesék áthidalni a civil élet és a börtön világa közti szakadékot? Milyen változásokat indíthat el a közös alkotás élménye? A film kapcsán Fiáth Titanilla korábbi börtönpszichológussal beszélgettünk.
Egyre többet beszélünk a mérgező kapcsolatokról, a családtagoktól való eltávolodás viszont – különösen akkor, ha ezt egy már felnőtt gyerek kezdeményezi – még mindig tabunak számít.
A gyerekük általi érzelmi bántalmazás hatalmas terhet ró a szülők mentális egészségére, a bántalmazásnak pedig számos oka lehet. Hiába növünk fel, sok sérelem marad bennünk, amikkel nem szívesen nézünk szembe. Vegyük csak a mentális problémákat, a szenvedélybetegségeket, az ADHD-t, a múlt traumatikus eseményeit vagy a gyerekkorunkból eredő mély, feldolgozatlan fájdalmat.
Helikopterszülőnek azt nevezzük, aki állandóan a gyereke feje fölött köröz, nem hagyja, hogy hibázzon, túlfélti őt és minden lépését követi. És mivel mindannyian a legjobbat akarjuk a gyerekeinknek, joggal merül fel a kérdés: mi baj lehet ebből?
