Sosem válaszol a gyerek arra, hogy mi volt a suliban? Tedd fel neki inkább ezeket a kérdéseket!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

„Na mesélj, mi volt ma veled a suliban!” „Áh, semmi.” Ha hazaérve az iskolából ismerős ez a helyzet, és bárhogy próbálkozol, alig tudsz érdemi információt kiszedni a gyerekedből, adunk néhány ötletet, amivel gördülékenyebb lehet köztetek a beszélgetés.

Sok szülő számára lehet mindennapos az az élmény, amikor megkérdezi a gyermekétől, hogy mi történt vele aznap, vagy mi volt az iskolában, és úgy egyébként is, mi a helyzet vele, az a válasz érkezik, hogy „semmi” vagy „semmi extra”. Szokták mondani, hogy egy beszélgetés menete nemcsak azon múlik, hogy az adott ember mennyire közlékeny, de azon is, milyen kérdéseket teszünk fel neki. Ez pedig a (nagyobb) gyerekeknél halmozottan igaz. 

Miért halhat el a beszélgetés a gyerekkel?

Az, ha a gyermekünk egyáltalán nem, vagy csak egy-két szóban válaszol, több mindentől függhet. Lehet, hogy bár látszólag azt gondoljuk, tényleg semmi különös nem volt a napjában, valójában annyi minden történt vele, hogy egy annyira általános kérdésre, hogy „Mi volt veled ma?” azt sem tudja, hol kezdje, nem tud egyszerűen válaszolni rá. De az is lehet, hogy alapvetően zárkózottabb személyiség és nehezen tudja magát kifejezni, így szüksége van a konkrét és jól megfogalmazott kérdésekre ahhoz, hogy érdemben be tudjon kapcsolódni egy beszélgetésbe

A konkrétabban megfogalmazott kérdések segíthetik a gyerekkel való beszélgetést
Fotó: Ems-Forster-Productions / Getty Images Hungary

Mit kérdezzünk a „Mi volt ma veled?” helyett?

Tamás-Zaka Dóra tanácsadó szakpszichológus, képzésben lévő család- és párterapeuta szerint bármelyik is álljon a háttérben, ahelyett, hogy neheztelnénk a gyermekünkre, amiért nem akar velünk beszélni, vagy legalábbis nem úgy partner a társalgásban, ahogyan azt mi elvárnánk, szülőként segíthetjük őt, ha máshogy tesszük fel neki a kérdéseinket. Ezekkel a kérdésekkel könnyebben egymásra hangolódhatunk, fesztelenebb lehet a beszélgetés, ezzel pedig sokat tehetünk a szülő-gyermek kapcsolatért. Érdemes kipróbálnunk az alábbi lehetőségeket:

  1. Mi volt a legjobb a mai napodban? Mi történt? Kivel voltál? Mit csináltál?
  2. Történt-e ma veled bármi rossz?
  3. Melyik volt ma a kedvenc órád? Miért?
  4. Van bármi, ami megváltoztatnál a mai napban, ami jó lett volna, ha máshogy alakul? Mi az?
  5. Mit tanultál ma? 
  6. Mit vártál ma a legjobban?
  7. Volt valaki, akinek ma tudtál segíteni a suliban?
  8. Te kaptál ma valakitől segítséget bármiben is?
  9. Volt-e bármi, amin meglepődtél, amire nem számítottál? Mi volt az?
  10. Volt ma olyan, amin jót nevettél?
  11. Melyik volt ma a legjobb pillanatod?
  12. Mi az, ami miatt várod már a holnapi napot?

Ezek a kérdések alapvetően pozitív érzéseket és élményeket hívnak elő a gyermekekben, és kellően konkrétak ahhoz, hogy ne lehessen rájuk kijátszani a „semmi” választ. Legközelebb, ha úgy érezzük, nem tudunk zöld ágra vergődni a gyermekünkkel, és nehézkesen alakul a beszélgetés, próbáljunk ki ezek közül néhányat! Az is fontos, hogy akkor kezdeményezzünk a gyermekünkkel beszélgetést, ha tényleg tudunk rá figyelmet szentelni, és félbeszakítás nélkül végig tudjuk hallgatni. Hiszen lehet bármilyen gondolatébresztő is egy kérdés, ha a hallgatóság látszólag nem kíváncsi a válaszra, az szintén könnyen a beszélgetés elhalásához vezethet.

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Sas Krisztina Eszter
Sas Krisztina Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.