8 lecke, amit taníts meg a gyerekednek a kapcsolatokról

Olvasási idő kb. 3 perc

Biztos útmutatója egyikünknek sincs, amivel segíthetjük gyerekeinket a pozitív kapcsolatok kialakításában. Az első, amit a kapcsolatok működéséről látnak, az a szülők egymással való viselkedése, később jönnek a bölcsis, az óvodai, majd az iskolában látott példák.

Ezekben a környezetekben sokszor olyan hatások is érik a gyerekeket, amiknek mi nem feltétlenül tennénk ki őket, de szerencsére van lehetőségünk ellensúlyozni a rossz példát. Ez azért is fontos, mert a kapcsolataink minősége hatással van az önbizalmunkra és az általános jóllétünkre, arra, ahogy önmagunkra és másokra tekintünk. Michelle P. Maidenberg pszichológusprofesszor összeszedte a legfontosabb leckéket, amiket érdemes megtanítani a gyerekeknek a kapcsolatokról.

#1 A saját értékrendedet kövesd, ne mások viselkedését

Mások viselkedése gyakran még a felnőtteket is arra készteti, hogy a saját értékrendjük követése helyett arra reagáljanak. Ahelyett azonban, hogy reaktív módon viselkednénk, érdemes arra gondolni, hogy milyen emberek szeretnénk lenni. Ha alapvető értékként tekintünk például a kedvességre és a törődésre, akkor törekedjünk arra, hogy figyelmesek legyünk, függetlenül a másik viselkedésétől. Sokszor elkerülhető a megbánás érzése, ha a saját értékeink szerint cselekszünk.

#2 Ne úgy bánj az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy ők bánjanak veled

Ennél sokkal fontosabb, hogy azt adjuk, amire a másiknak valójában szüksége van. És mivel minden ember más és más, ilyen esetekben sem ciki kérdezni. Különben honnan tudnánk, hogy mire van szüksége a másiknak?

#3 Írd felül a gondolataidat, amik elbizonytalanítanak

Az elménk sokszor megpróbál megvédeni minket, ám vannak helyzetek, amikor túlzásba esik. Gyakran bizonytalanságot és aggodalmat kelt, amikor sokkal rosszabb körülményekre próbál felkészíteni minket, mint a várható. Neked is megfordult már a fejedben, hogy mi lesz, ha senki sem fog kedvelni egy új társaságban, vagy hogy nálad mindenki jobban fog teljesíteni az új munkahelyeden, ugye? Az ilyen jellegű általánosítással és negativitással tudatosan lehet leszámolni. Sokkal reálisabb azt mondani, hogy lesznek, akik nem fognak kedvelni, mint arra készülni, hogy mindenki utálni fog.

Rengeteg múlik azon, hogy milyen példát mutatunk nekik
Fotó: MoMo Productions / Getty Images Hungary

#4 A magabiztosság belső munka

Az önbizalom és az önelfogadás megszerzése a mi feladatunk, ami nem kellene, hogy másoktól függjön. És minél jobban érezzük magunkat a bőrünkben, annál jobbá válnak majd a kapcsolataink is. Érdemes tehát időt szánni arra, hogy megismerjük önmagunkat, a gondolatainkat és az érzéseinket, és függetleníteni ezeket a környezetünk esetleges negatív reakcióitól.

#5 Ha indulatból reagálnál, tarts egy kis szünetet

Vannak olyan helyzetek, amik a legnyugodtabb embereket is kihozzák a sodrukból. Fontos, hogy ilyenkor tartsunk egy kis szünetet, hogy legyen időnk feldolgozni az érzéseinket, átgondolni, hogy az adott helyzet miért váltott ki belőlünk ilyen erős indulatokat, majd nyugodtan és józanul reagálni rá.

#6 A kapcsolatokhoz kíváncsisággal és nyitottsággal állj

Nem könnyű magunk mögött hagyni az előítéleteket és az elvárásokat, de sokat köszönhetünk annak, ha ezt sikerül megugrani. A kíváncsisággal történő megközelítés nagyobb empátiát eredményez, nagyobb teret enged annak, hogy felülírjuk az előítéleteinket.

#7 Tanítsd meg másoknak, hogyan bánjanak veled

Az emberektől nem várható el, hogy kitalálják, hogy mire vágyunk és mire van szükségünk. Gyakran azonban annyira vágyunk erre, mi magunk annyira egyértelműnek érezzük az elvárásainkat, hogy végül csalódunk, ha nem azt kapjuk, amire szükségünk van. Semmi baj nincs azzal, ha elmondjuk, hogy mire vágyunk, és ezzel nemcsak saját magunkat kíméljük meg a csalódásoktól, de mások is könnyebben fejezik ki a szeretetüket és törődésüket.

#8 A kapcsolatok változnak, akárcsak az emberek

Igényeink és preferenciáink idővel megváltoznak, ennek következtében pedig a kapcsolataink is átalakulnak. Érdemes ezt tudatosítani magunkban, hiszen épp úgy, ahogy a környezetünk sem várhatja el tőlünk, mi sem várhatjuk el a családtagjainktól és a barátainktól, hogy ugyanazt adják, amire évekkel korábban volt szükségünk. Idővel átalakulnak a preferenciák, ez a természetes fejlődésünk része.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Zsófi
Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.