És megint csak vidék, bazmeg!
Ellentétben a címmel, nem tervezek a továbbiakban gigantikus árkot ásni a vidék és Budapest között, mert minek.
Ellentétben a címmel, nem tervezek a továbbiakban gigantikus árkot ásni a vidék és Budapest között, mert minek.
Összecseréltek két újszülött csecsemőt egy csehországi kórházban tíz hónappal ezelőtt.
Mit csináltam egy éve ilyenkor? Az életem a gyerek előtt annyira elképzelhetetlenül más volt, hogy nem is értem hogy lehetett úgy élni.
Sok olyan embertársunkat veséztük már ki itt a Porontyon, aki valamilyen oknál fogva kiveri a ragyát a fejünkre.
Épphogy megszületett a kicsi, anyai ösztöneink máris működésbe lépnek, igyekszünk óvni őket és megadni nekik mindent, amit csak tudunk.
Emberi petesejtekből megtermékenyítés nélkül, stimulációval hoztak létre előembriókat, amelyekből gyógyításra alkalmas őssejteket nyertek ki - írja az MTI a Cloning and Stem Cells című szakfolyóirat internetes kiadásának alapján.
Most, hogy ez már a második nyara, a szülő gyakorta elmereng azon, hogy oh, most már… pedig tavaly még csak… Ilyenkor az egyik szem sír, a másik nevet, a harmadik persze nem ér rá ilyesmire és azt figyeli, a gyerek vajon ötödszörre is kitépkedi-e a betűket a laptopból.
Az egész úgy kezdődött, hogy a nyáron anyám a fejébe vette, hogy leszedi rólam a pelenkát.
Szabad iskolaválasztás versus integráció - ha valaki belehallgat a mai oktatáspolitikai vitákba, ezek hívószavak lesznek.
Néhány hete letört egy darab az egyik fogamból.
Barátaim a gép előtt, elérkezett az idő, iskolás gyermek anyukája lettem! Innentől kezdve W.
Sok nő ragaszkodik ahhoz, hogy terhességét és szülését nő nőgyógyász kísérje végig és vezesse le.
Tévedés, hogy csak az apukák undorodnak a pelenkacserétől.
Amerikai kutatók kifejlesztettek egy olyan új módszert, mely segítségével az eddigieknél hamarabb lesznek kiszűrhetőek a Down-kórhoz hasonló, kromoszómaszám-rendellenesség miatt kialakuló fejlődési rendellenességek.
Már 37 éves voltam, amikor már egyre sürgetőbben hiányzott egy gyerek, nélküle céltalan volt az életem, csak a családomnak éltem.
Ünnepélyesen jelentem, megtaláltam azt a könyvet, ami az amúgy is felborult hormonháztartású anyukák ideális olvasmánya.
A legújabb Gallup felmérés szerint az amerikai felnőttek véleménye megoszlik arról, hogy tudni szeretnék-e a születendő gyermek nemét.
Gyerekkel minden kicsit olyan, mint féllábbal a gátfutóverseny, de a szőrtelenítés egy különösen vicces terep, ahol megannyi leleményre lenne szükségünk, hogy ezt az alapvetőnek mondott női higiéniás tevékenységet el tudjuk végezni.
Azt hiszem, sosem fogok szülni, én leszek a nő, aki sosem szült, tele lesznek velem az újságok.
Most vagy az van, hogy javul az alkoholhelyzet az országban és ennyi antialkoholista ember él köztünk, vagy a kommentezők kicsit elferdítik a valóságot.
Fruzs nevű olvasónk arról számol be, hogy bármit tesznek, a kisfia nem hajlandó elaludni a bölcsiben.
Elérkezik az a pillanat, amikor gyermekünk már nem csak bennünk keresi táplálékának forrását, hanem aktív részesévé válik lukulluszi evészetünknek.
29 évesen estem teherbe.
A hétvégi Gift Expo játék- és ajándékkiállítás sajtótájékoztatóján az Állatkerti Játszóházban felvonult a Napló stábja családostul, és mivel a Poronty képviselői is magukkal cipelték porontyaikat, Lea, Málni és Pötyi megismerkedhetett a celebgyerekekkel.
Augusztus-szeptember fordulóján, a szüret-idényben nem tudunk betelni a gyümölcsökkel.