Minden gyerek elvisz egy fogat?

Olvasási idő kb. 2 perc

Néhány hete letört egy darab az egyik fogamból.

Néhány hete letört egy darab az egyik fogamból. Elmentem a fogorvoshoz, aki betömte, ám három nappal később a tömés is letört. Megcsinálta újra: ezúttal egy hónapig bírta a fog, ám nemrég egy másik sarka is letört.

Visszamentem az orvoshoz, aki megvizsgálta a delikvenst, és rémisztő hírekkel szolgált: nem elég, hogy a szanaszét törött fogon már csak egy korona segít (huszonötezerért), de ráadásul három másik fogam is lyukas. Pedig évente egyszer hibajelenség nélkül is elmegyek hozzá, megnézetni, hogy minden rendben van-e.

Anyám mindig azt állította: akkor mentek tönkre a fogai, amíg velem volt terhes. Én egyrészt nagyvárosi legendának tartottam ezt az elméletet, másrészt - biztos, ami biztos - terhességem alatt és a szoptatás alatt is végig ettem vitamint. Nemcsak a terhesest, de az utóbbi időben még külön kalciumot is, mert az anyatejhez nagyon sok kalciumra van szükség.

Ezzel együtt ide jutottunk: a gyerek 9 hónapos (és, kopogjuk le, makkegészséges), nekem pedig 4 fogam szorul sürgős javításra. Persze a képhez az is hozzátartozik, hogy sikerült rém vacak fogakat örökölnöm a szüleimtől, és úgy tűnik, hiába mosom vallásos buzgósággal elektromos fogkefével, hiába ellenőriztetem, a génekből ennyire futotta.

Az érdekes az, hogy az orvosok egy része hisz ebben a "szoptatás elviszi a kalciumot" dologban, másik részük azonban tévhitnek tartja. Nektek milyen tapasztalataitok vannak ezzel kapcsolatban?

Néhány adat:

A szoptatós anyáknak napi 1200 mg kalciumra van szükségük, vagyis naponta mintegy 5-600 mg-al többre, mint egyébként. Ezt a mennyiséget a táplálkozásunk megváltoztatásával is fedezhetjük: három pohár tehéntejben például 700 mg kalcium van, de sok kalciumot tartalmaznak a tejtermékek, a zöld levélzöldségek (spenót, brokkoli), a szálkástul evett szardínia és a szezámmag.

A szoptatás során az anya csontsűrűsége akkor is csökken (mintegy 3-5%-kal), ha kalciumot és egyéb vitaminokat szed. Az elválasztás során azonban különösen fontos a fokozott kalciumbevitel, ez a kalcium ugyanis beépül az anya csontjaiba. A kutatások szerint az anya csontsűrűsége az elválasztás után gyakran nagyobb, mint terhessége előtt.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

moon
moon
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.