Hétfő reggeli vidámság
Elkésett a munkahelyéről a dugó miatt, letolta a főnöke? Megette a gyerek a kedvenc rúzsát? Megint csak három órát aludt éjjel? Ne szomorkodjon, nézze meg a cukivideót alant, és meglátja, minden rendbejön.
Elkésett a munkahelyéről a dugó miatt, letolta a főnöke? Megette a gyerek a kedvenc rúzsát? Megint csak három órát aludt éjjel? Ne szomorkodjon, nézze meg a cukivideót alant, és meglátja, minden rendbejön.
A csodálatos időjárás ellenére igen kevesen jöttek el az első hivatalos Poronty találkozóra, amely így családiasra sikerült.
A minap egy gyerekeknek szóló zenei cédé akadt a kezembe, igaz, a célközönség a kisiskolás korosztály, azért betettem a lejátszóba és kíváncsian figyeltem, mit szól a négy és fél éves és a kétéves lányom az idősebbeknek való dalokhoz. A Zimme-zum című albumon gyermekek énekelnek, ez már önmagában is vonzó a lányaimnak, és én is találtam jó néhány olyan dalt, amely régi néptáncos emlékeket elevenít fel bennem: Tücsöklakodalom, Marosszéki kerek erdő, Béreslegény.
Hét hónapnak kellett eltelnie, hogy le merjem írni gondolataimat, kislányom.
A fogyasztó társadalom szerves részeként tonnaszám vásároljuk a popsitörlőket, vagy védőnőnk tanácsára vízben áztatott vattapamaccsal törölgetjük a gyerek hátsó fertályát? Heti kérdés.Első lányom születése után lelkesen törölgettem alsó testtájait csuda finom illatú popsitörlővel, amikor is egy többgyermekes anyuka felvilágosított, hogy ezek a cuccok tele vannak illatanyagokkal, amelyekre allergiás lehet a gyerek, és különben is méregdrágák, használjak inkább vattát, amit előzőleg langyos vízbe mártogatok.Kipróbáltam a javaslatát, amely kisdolog után akár még működhetne is, de egy hatalmas adag szétkenődött szart igen macerás és nehézkes így eltávolítani a ficergő gyerekről.
A gyermek fogantatásnak ideje befolyásolja a későbbi elméleti teljesítményét, állapította meg Dr.
A legfontosabb hétvégi program természetesen az Első Poronty Találkozó.
Mi a fontosabb: a baba csinos legyen és a legújabb divat szerinti kispólót, ingecskét vagy blúzt adunk rá, vagy a kényelem dominál, ezért bodyt húzunk csöpp testére? Heti kérdés.Mindig vágyakozva néztem a babás újságokban, hirdetésekben szereplő csecsemőket és totyogókat: szinte az összes képen helyre kis pólóba, kockás ingbe, fodros blúzba öltöztetett bébi vigyorgott rám és ilyenkor megfogalmazódott bennem, milyen jól néznének ki a lányaim egy-egy rózsaszín blúzban, vagy hosszú ujjú pólóban.Ehhez képest a gyerekek hároméves koráig ha vásárlásra került sor, mindig a bodyt választottam.
A termek dugig megteltek a Születés Hete nyitónapon, a rengeteg érdekes program: előadás, beszélgetés, koncert és tánctanulás sok családot vonzott, jó néhány egészen pici babát is láttunk kendővel apára vagy anyára kötözve.
Végre betöltöttem a hetedik hónapot, és ezért anyám úgy döntött, elég nagy lettem, hogy kezembe vegyem a laptopot, és minden héten hírül adjam a blogon, mi minden történt velem.
Szombaton rendezik Óbudán az Otthonszülés napját, amelynek keretén belül sor kerül a Második pelenkás akcióra is.
Nyílt levéllel fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), mert álláspontja szerint a szülni otthon kívánó nőket és segítőiket rendszeresen jogsérelem éri Magyarországon - jelentette ki Dénes Balázs, a TASZ elnöke az otthon született gyerekek találkozóján szombaton Budapesten.
A gyerekkel együtt növő, híres svéd Svan gyerekszék gyártója elegáns alternatívával rukkolt ki azok számára, akik nem képesek elviselni a ronda plasztikmotorokat.
Szolnok önkormányzatának legutóbbi ülésén született döntés szerint júliustól ingyen utazhatnak a három év alatti kisgyereket nevelő anyukák a helyi járatú autóbuszokon a Tisza-parti városban, írja az MTI.
A túlzott antibiotikum-használat miatt évente mintegy tízezer gyermek veszíti el a hallását Kínában - tűnik ki egy a kínai statisztikából.
Itt a tavasz, sőt egyesek szerint a nyár: a boldog kiskerttulajdonosok kirajzanak a kertbe és locsolnak, ültetnek, metszenek és nyírnak vadul.
Vasárnap, Anyák napján kezdődik a Születés Hete rendezvénysorozat az Aranytíz Művelődési Központban, amelyet idén ötödik alkalommal szerveznek meg.
A Poronty kommentjei között elszaporodtak az iwiw-vel kapcsolatos bejegyzések, a kismamák és anyukák lázas igyekezettel keresgélik a többi Poronty-olvasót, amely némi meglepetéssel is szolgálhat: vajon úgy néz-e ki egy-egy kommentelő, mint ahogy a nickje alapján elképzeltük? És vajon milyenek a gyerekei? És a férje? A titkokra most fény derül!Hogy megkönnyítsük a kapcsolatépítést és hozzájáruljunk a közösségfejlesztéshez, létrehoztunk az iwiwen egy Velvet Poronty nevű felhasználót, amelyet ismerősnek jelölve könnyen és egyszerűen megtalálhatók a Poronty-olvasók.
A történet mai.
Harminc esetben indított eljárást, három esetben hozott határozatot az Egészségbiztosítási Felügyelet fennállása óta - közölte Kovácsy Zsombor, a felügyelet elnöke kedden Budapesten.
A törvény szerint sem a terhesgondozásért, sem a szülésért nem kell fizetni a kismamának június 30-ig - tájékoztatta az Egészségügyi Minisztérium kedden az MTI-t.
A legjobb dolog a héten az volt, hogy minden nap a mamával fürödtünk a nagy kádban.
Január 16-tól a pneumococcus okozta agyhártyagyulladás elleni oltás 70 százalékos TB támogatással rendelhető az 5 éves kor alatti, kiemelten magas rizikócsoportba tartozó gyermekek számára.
Ezerháromszáz dollárnyi, vagyis mintegy 250 ezer forintnak megfelelő készpénzt talált egy amerikai bébiszitter abban az ócska könyvben, melyet az általa felügyelt bébi unszolására vett meg 25 centért.
Egy élelmes amerikai babaruha-tervező sajátos gyermekcsomagolási megoldással rukkolt elő, melyet baby bonkie-nak keresztelt el.