Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A történet mai.
A történet mai. 2007, bevásárlóközpont, jólszituált anyuka, mobilt szorongatva. Nyilván enyhén süket, ezért kiabál, de végül is nem ez a legnagyobb baja. A közelben vagyok én is, s mikor érdekessé válik a szitu, le is cövekelek a száraz tésztáknál orral előre.
- Yes, very danke. You speak my phone. Én csak speak, (itt érthetetlen szöveg) gracia. Drei und vier pont, allora, (érthetetlen) very much. Danke, danke shon. Plusz one, two , zero, zero Euro. Én csak aggódni my forint, und speak you…
és így folytatódott még jó tíz percet. Közben felváltva sajnáltam a telefon másik végén csüngő harmadikat és az általam hallgatott hölgyet. Bár ki tudja, lehet, hogy a túloldalon is hasonló tehetséggel kommunikáltak. Nyelvismeret tekintetében gyengén teljesítő nemzet vagyunk. Nem csak a mi hibánk ez, a történelem is segített nekünk ebben.
Ugyan kicsit ellentmondásos az, hogy a századfordulón, sőt, inkább a kiegyezés idején természetes volt, hogy egy polgári, jól szituált valaki tudott minimum két nyelven beszélni. A német ugyanis alap volt, tudtak természetesen magyarul és rengetegen beszéltek angolul és franciául is. Nehezen tudott volna akkoriban egy társaságban akár az időjárásról, pletykákról, de az aktuális politikai témákról cseverészni valaki, valamely idegen nyelv ismerete nélkül.
Az én generációmnak nagyon nehéz volt és van, s attól tartok, hogy sokáig, ha nem halálunkig lesz is nyelvet tanulni. Kezdtünk az orosszal, ami olyan szinten meg tudta utáltatni a nyelvórákat, hogy szakember legyen a talpán, aki később motiválni, inspirálni tudott minket.
Motivációnk ma már persze van. Állást találni nyelvtudás nélkül, bátran állíthatjuk, hogy majdnem egyenlő a lehetetlennel. Így természetes, hogy gyerekeinket már nagyon korán meg akarjuk taníttatni, tanítani valamilyen idegen nyelvre. De kérdés, hogy mennyire korán? Meg tudjuk-e spórolni nekik azt a küzdelmet, amit mi később éltünk meg nyelvtanulás címen, és játékosan ültetjük el bennük az egyes nyelvek csíráját? Vagy nekik is padokban szorongva, esetleg fülhallgatóval a fülükön kell évekig magolniuk?
Lányom idén kezdi az iskolát és sokat vívódtam azon, hogy érdemes-e elkezdenie már elsősként a nyelvtanulást. Nem minden iskolában van lehetőség már első osztályos kortól tanulni, én azonban úgy gondoltam, hogy jobb elkezdenie, elvégre sok mindent tanítgattunk már eddig is neki.
Bonyolította a választásunkat, hogy milyen nyelvet tanuljon: angolt vagy németet? Sokan azt mondják ugyanis, hogy a német után észrevétlenül meg lehet tanulni angolul. De szükség lesz-e a németre, vagy egyre inkább az angol terjed el? Vagy talán pont azzal lesz előnye a némettel, vagy akármilyen más nyelvvel, hogy kevesebben tudnak majd beszélni rajtuk? Esetleg mennyire működik az, hogy már ilyen picin, párhuzamosan több nyelvet kezd el tanulni?
Sokan már óvodás kortól hordják a gyerekeiket nyelvórákra, sőt, hallottam olyat is, aki ugyan nem anyanyelvű idegen nyelvű, mégis, hogy a gyerek később jól beszéljen, kifejezetten az adott általa tanult nyelven beszélt csak a gyerekhez. Nagy előnnyel indulnak a kétnyelvű szülők gyerekei, akik mindkét szülővel jól tudnak kommunikálni a saját nyelvén.
Én még azon is elgondolkodtam, hogy bizony most lenne érdemes külföldön munkát vállalni, hogy a gyerekek egyrészt hamar magukba szívják a helyi nyelvet, másrészt egyáltalán nem baj, ha látják, hogyan működnek a dolgok máshol és úgy jövünk majd haza.
Hogyan érdemes tehát elkezdeni a nyelvtanulást, tanítást? Az iskolában ráér, hogy a gyereknek meglegyenek az anyanyelvi nyelvtani alapjai? Vagy az oviban, esetleg a pólyában? Netán már az anyaméhben? És hol tegyük ezt meg, milyen módszerrel?
Akárhogy is, a cél mindenesetre az, hogy ők már ne kézzel-lábbal, hangosan artikulálva kommunikáljanak, hanem európai szinten, a nyelvükkel.
win
