Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Végre betöltöttem a hetedik hónapot, és ezért anyám úgy döntött, elég nagy lettem, hogy kezembe vegyem a laptopot, és minden héten hírül adjam a blogon, mi minden történt velem.
Végre betöltöttem a hetedik hónapot, és ezért anyám úgy döntött, elég nagy lettem, hogy kezembe vegyem a laptopot, és minden héten hírül adjam a blogon, mi minden történt velem. Apám úgyis webkettes gyereket akart, ehhez megfelelő pólóim is vannak, hiába, még az úgynevezett liberális szülők is ráerőltetik kényszerképzeteiket a gyerekeikre.
.jpg)
Annyi minden történik velem, hogy nem is tudom, apró anekdotákkal szórakoztassam becses olvasóimat (akiből egy már be is jelölt a wiwen, kösz, marcangaló, de anyám szerint csak a személyes ismerősöket ér visszajelölni, szóval várnunk kell a porontyos taliig) vagy inkább mindennapjaim általános bemutatásával.
Kezdjük talán egy kis bemutatkozással, bár már anyám jóvoltából, aki valljuk meg, csüng rajtam, tudtok rólam pár dolgot. Lea vagyok, október másodikán születtem, a papám programozó és nagyon jófej, például a honlapja is nagyon jópofa szerinte – mentségére, ezt még jóval szültésem előtt készítette. A mamám se rossz, csak sokat aggódik és néha rátör a nevelési vágy, ilyenkor ordítok egy kicsit, két-három perc sírás után általában abbahagyja, remélem, egy-két hét alatt sikerül leszoktatnom róla.
Magamról annyit, hogy noha még nem vagyok túl idős, már eszetlen sebességgel tudok négykézláb föl-alá rombolni a lakásban, és mindenhol felállok, ahol van egy kis kapaszkodási lehetőség. Kedvencem a mamával a szőnyegen hempergés, ilyenkor nyálas berregő puszikat adunk egymás hasára és röhögcsélünk, mint a pisisek. Ha megunjuk, akkor vagy énekelünk egy kicsit, nekem jó a hangom, csak az artikulációmat kell még csiszolni, de majd beiratkozom Máté Krisztához, az anyámnak egyik se megy, hamis és raccsol, de hát azért elszórakozunk ezen is, vagy nekiállunk szopni. Anyám legendának tartja, hogy egy gyerek sírásáról tudni lehet, mit akar, szóval ha nem jön rá, mit akarok, számba nyomja a mellét, én meg jobb híján elvagyok vele, ha nagyon idegesít, legfeljebb kiköpöm. Ilyenkor néha mond olyan idétlenségeket, hogy kicsi cica szopózz szépen, amit csak azért nem értek, mert amikor szopóznék akár egy órát is, akkor meg az a baj. Nehéz a szülőkkel. Időnként relaxálásképp lepakolom az újságokat, a mama azt hiszi, hogy engem szórakoztat, ha ő visszapakolja, én meg pakolhatom le utána százszor. Veszekedni csak a kaján meg a laptopon szoktunk. Az anyám mindig át akar verni, hogy az ő cukros gyümölcsjoghurtja vagy fagyija ugyanaz a pempő, amit nekem kanalaz ugyanolyan tányérkából, de nem vagyok hülye. Ha nincs kedvem már kiabálni vele, akkor elnyammogok egy vacak száraz kiflivéget, a semminél ez is jobb. Úgyis tudom, hogy nem sokára enyém lesz a túró rudi is.
Na sziasztok, jövő héten írok megint, akkor már jönnek az anekdoták.
