Így hat a gyermekekre a „szürke válás” jelensége

Olvasási idő kb. 2 perc

A „szürke válás” fogalma arra utal, amikor a házastársak csak a középkor, vagy még afölötti életkorban, gyakran már sok évtizednyi házasság után döntenek a válás mellett. Bár a válások leggyakrabban kisebb gyerekek életére gyakorolt hatását vizsgálják, a felnőtt gyermekek is jelentős érzelmi és pszichológiai kihívásokkal néznek szembe ilyen helyzetben

Elsősorban az identitás és a családi háttér stabilitása sérülhet. A felnőttek gyakran úgy nőnek fel, hogy a szüleik közötti kapcsolat, a család struktúrája szilárd, stabil pont az életükben. Amikor ez a háttér megváltozik, vagyis, amikor a szülők elválnak, olyan érzések kerülhetnek felszínre, mint a csalódottság, a bizalmatlanság vagy akár bűntudat.

A válás felnőttkorban is hat a gyerekekre

A válás anyagi és logisztikai vonatkozásai is befolyásolják leginkább a felnőtt gyermekeket. Lehet, hogy az öröklési ügyek, a közös tulajdonban lévő vagyon, az ingatlan, a pénzügyek újraosztása vagy kezelése válik problémássá. Ha a szülők pénzügyi helyzete megváltozik a válás után, az hatással lehet arra is, hogy mennyire tudják támogatni a gyerekeket, legyen szó tanulmányokról, lakhatásról vagy más megélhetési kérdésekről.

A válás a felnőtt gyerekekre is hatással van
Fotó: Jason Dean / Getty Images Hungary

Válás után megváltoznak a családi dinamikák

Érzelmileg is komoly kihívásokat rejt a „szürke válás”.

Idézőjel ikon

A felnőttek gyakran két családi oldal között találják magukat,

különösen, ha mindkét szülővel szoros kapcsolatot ápolnak. Előfordulhat, hogy próbálják mindkét felet támogatni, semlegesnek maradni, de ez belső feszültségeket, konfliktusokat hozhat. Emellett sok esetben új kapcsolatokat, új élethelyzeteket kell elfogadni,  például, ha

Idézőjel ikon

az egyik szülő új partnerrel áll elő, ami új dinamikát teremt, és melyet nem mindig könnyű kezelni.

A szülő kommunikációja is számít

Végül, de nem utolsósorban, a kommunikáció minősége és a szülők hozzáállása nagyban befolyásolja, hogyan dolgozzák fel a felnőtt gyerekek a változást. Ha a szülők őszintén beszélnek a válás okairól, érzéseikről, kilátásairól, ha támogatást kínálnak, akár szakember bevonásával, az segítheti a gyerekeket abban, hogy kevésbé érezzék magukat kitaszítva vagy „másodrendűnek”. A szeretet és a támogatás érzése kulcskérdés: a válásnak nem feltétlenül kell végleg megszakítania a családi kötelékeket, habár újrahúzhatja a határokat.

Ha kíváncsi vagy rá, milyen intő jelek jelezhetik előre a válást egy esküvőn, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.