Ilyen anya volt Sisi, a magyarok királynéja

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sisi tragikus életét, talán nem túlzás állítani, de minden magyar ismeri. A királyné négy gyermeket szült, egyet gyermekként, egyet már felnőttként veszített el, de a többieknek sem tudott olyan anyja lenni, amilyen szeretett volna.

A bécsi császári udvarban szigorú szabályok és az anyós erős keze kötötte gúzsba a fiatal császárné mindennapjait. Bár esküvőjük után nem sokkal megajándékozta férjét, Ferenc Józsefet egy gyermekkel, mégsem nevelhette úgy, ahogy szerette volna. 

Zsófia, Rudolf, Gizella és Mária Valéria: Sisi és a császár gyermekeinek nagy részt a protokoll által meghatározott nevelésben részesült. Az elsőszülött, Zsófia igencsak fiatalon, alig kétévesen hunyt el, a trónörökös Rudolf herceg tragikus sorsa pedig felnőttkorában pecsételődött meg. Erzsébet királyné mindössze legfiatalabb lányát, Mária Valériát nevelhette önállóan, fiához írt levelei azonban mély szeretetről árulkodnak. 

Sisi gyermekeinek nem volt könnyű élete

Szinte születésük pillanatában eldőlt a császári gyermekek sorsa, hiszen nem akármilyen família tagjaként látták meg a napvilágot. Zsófia, a császár anyja azonnal intézkedett, és átvette először a kis főhercegnő, majd Gizella és Rudolf nevelését is. A gyerekek szüleiktől elszeparáltan növekedtek a Hofburgban, a trónörököst 6 éves korában egykori dajkájától is elszeparálták, hogy elkezdhessék a trónra nevelni. Saját udvartartást kapott kamarással, udvarmesterrel. A legszigorúbb katonatisztet választották ki számára, hogy anyja káros hatásaitól megmentsék az álmodozó fiút. Sokszor pisztolylövésekre kellett kelnie, éjszaka is ébren tartották, esőben-szélben gyakorolta a menetelést hajnalhasadtáig.

Idézőjel ikon

Anyja szinte csak levelekben tarthatta vele a kapcsolatot hosszú időn keresztül.

Mária Valéria, a kései, utolsó gyermek volt az egyetlen, akiről anyja gondoskodhatott, ő 10 évvel volt fiatalabb bátyjánál. Sisi saját maga és a születendő gyermeke feletti kontroll egyik hangsúlyos példája, hogy Mária Valéria Budán látta meg a napvilágot testvéreivel ellentétben. Anyja szinte csak magyarul beszélt vele, rengeteg időt töltöttek együtt Budán és Gödöllőn, igazi magyart tervezett nevelni belőle. Mindez azonban a lány számára hamar teherré vált. Sisi segítségével Mária Valéria szerelemből házasodhatott, bár Ferenc Szalvátor toszkán főherceggel kötött házassága tíz gyermekük ellenére nem bizonyult boldognak. A főhercegnő emiatt kényszerült lemondani első ízben trónigényéről, később, az első világháború végén pedig megtette ezt másodszor is. Vagyonát megtarthatta, címeit nem. 1924-ben hunyt el Wallseeben. 

Ha kíváncsi vagy arra is, milyen emlékek maradtak fenn Sisitől a Nemzeti Múzeumban, ezt a cikkünket is ajánljuk neked. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.