Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Itt a december, az év végi ünnepek ideje, amikor a legtöbb gyerek már levelet fogalmaz karácsonyi ajándékkívánságaival kapcsolatosan. Még azelőtt, hogy a fa alatt kibonthatnák a csomagokat, jön a Mikulás is – vagy esetleg mégsem ő az, aki érkezik?
Nem arra gondolok, hogy Télapóként vagy Mikulásként aposztrofáljuk-e a nagy szakállút, hanem arra, hogy mit is mondasz gyermekednek, ki rakja tele finomságokkal és virgáccsal a kifényesített cipőket, vagy arra, hogy a fa alá ki helyezi el a karácsonyi ajándékokat. Mikulás, Jézuska nem létezik: egyszerűnek tűnik kijelenteni, mivel a te bankszámládról tűnik el az ajándékra fordított összeg, és te is csomagolod be mindezt, amit a gyereknek szánsz. De tényleg ilyen egyszerű lenne, a Mikulás pedig szimpla hazugság?
A gyerek tényleg nem hülye
Érdemes először is kettéválasztani a vallásosság és a jótékonyan ajándékot osztogató figurák esetét: Mikulást vagy Télapót a nem vallásos családok is emlegetnek, bár az valóban ritkábban fordul elő, hogy a karácsonyi ajándékok érkezését ők is egy transzcendens lénynek tulajdonítsák. Mindezen felül természetesen a vallásos emberek életében is eljön egy pont, amikor gyermekeik arra ocsúdnak, valójában anya és apa csempészte oda a csomagokat a fa alá suttyomban.
Ilyenkor ők is elismerik, hogy nem egy pirosba öltözött, fehér szakállas figura az, aki lemegy a közértbe csokikrampuszt venni.
Ráadásul függetlenül attól, hogy ki mit mond a gyermekének, minden kicsi találkozik Mikulásnak beöltözött apukákkal, nagypapákkal és reklámemberekkel bevásárlóközpontokban, óvodákban, munkahelyeken vagy akár az utcán is. Ebből minden kisgyermek megsejti azt, hogy talán mégsem egyetlen ember feladata, hogy több milliárd kisgyermekhez elutazzon megrakott puttonyával – viszont ezzel ugyanúgy nincsen gondja, mint azzal a ténnyel, hogy már óvodáskorban elképzelhetetlennek tűnhet, hogy egy csecsemő cipel ajándékokat a karácsonyfa alá.
Akkor most hazudunk vagy sem?
Hogy azt állítom-e, a gyerekek valójában tudják, mindvégig hazudunk nekik a nagy szakállúról és a kis Jézusról? Nem, egyáltalán nem. A fenti mondat a felnőttlogika terméke: Mikulás nincs, a szülő azt mondja, hogy van, tehát a szülő hazudik. A gyermeki világ azonban teljesen másképp, mágikusabb, varázslattal teli módon működik.
A mese és a valóság a szemükben még összeér, az ok-okozati viszonyok egészen másként működnek, mint nálunk, felnőtteknél.
Számukra a Mikulás vagy a Jézuska ennek az univerzumnak szerves része, a csodákkal teli gyerekkor összetevője. Elfogadja létezését, épp úgy, ahogyan azt is elfogadja majd, amikor életének ez a mágikus időszaka lezárult, hogy hősei nem léteznek.
Vagyis léteznek, csak kicsit másként: az őt körülvevő, gondoskodó, őt szerető személyek képében. Mikulás és Jézuska apa és anya, akik megteremtik neki azt a csodavilágot, amelyben olyan jó gyermeknek lenni. (Zárójeles megjegyzés: szemben a két ünnepi ajándékhozóval, a fogtündér létezése kapcsán sokkal ritkábban merül fel annak kérdése, hogy miért hazudik róla az, aki a kihullott tejfogakért ajándékot rak a párna alá. Vajon miért?…)
Ezért kell a gyereknek Mikulás is, nem csak az ajándék
Nem is engedik el őket olyan szívesen. A legtöbb szülőnek vannak történetei arról, ahogyan a már kisiskolás korú gyermek néha összekacsintós cinkossággal adja jelét annak, hogy ő már sejti, esetleg tudja is, hogy nem egészen úgy van ez a Mikulás-dolog, ahogyan a szülők mondják, de nem akarja elrontani a varázst a kistesónak. És magának sem: az,
ahogyan egy kicsi szemében tükröződik a csillagszóró és a karácsonyfa ünnepi díszeinek fénye, nemcsak attól olyan fényes, mert ünnepi díszt öltött a szoba, hanem az áhítattól is, amely ilyenkor egész kis lényüket megszállja.
Egy kisgyermek még az ünnep teljességét éli meg, az átlényegülést, azt a magasztos boldogságot, ami a mi stresszel, pénzügyekkel és praktikus tennivalókkal telitömött fejünkbe ritkán tudja már befúrni magát. Egy pillanatra sem érzek lelkiismeret-furdalást azért, mert nálunk Mikulás és Jézuska is érkezik. Nem hülyének nézem a gyerekeimet, csak teljesebbé teszem nekik azt a csodát, amit úgy hívnak, gyerekkor.
