Pécs belvárosában, a Brummogda Művészet- és Meseterápiás Műhelyben nemcsak macit varrhatnak a gyerekek és felnőttek, hanem öltögetés, mesehallgatás közben elmondhatják gondjaikat, bánatukat, ami a lelküket nyomja.
Az aprócska helyiség tele van medvékkel. Barnákkal, színesekkel, jeges- és pandamacikkal, és öreg, agyonszeretett, kopottakkal, akik várják, hogy meggyógyuljanak. Az, hogy plüssmackót használ Ani a terápiában, segít megfogalmazni a lelki problémát. A csendes, nyugodt helyen az ide betérők megélhetik az alkotás, teremtés bűvöletét.
Művészet- és méltóságterápiával is foglalkozik
A Brummogda ajtaján szeptemberig a Zárva tábla lóg. Horváth AnnaMária Párizsban segít egy családnak művészet- és méltóságterápiával, hogy egy nagyon nehéz időszakot a lehető legkevesebb fájdalommal éljenek meg. A család legfiatalabb tagja, egy hétéves kisfiú egy kis gekkót varrt AnnaMáriával, hogy félelmét, aggódását enyhítse, mert az édesanyja beteg. AnnaMária szakvizsgázott mentálhigiénés szakember, Magyarországon kívül Hollandiában, Németországban és az Egyesült Államokban is képezte magát. A hollandiai képzés a nyolcvanas évek elején csodával határos módon valósult meg.
„A Pécsi Fül-Orr-Gégészeti Klinika audiológiáján dolgoztam, hallássérült betegek lelki gondozása volt a feladatom” – idézi fel a kezdeteket. „A klinikára rendszeresen érkeztek külföldi szaklapok, és ráakadtam egy cikkre, amely egy különleges intézetet mutatott be Hollandiában. Itt együtt nevelkedtek a különböző fogyatékossággal élő és egészséges gyerekek. Írtam egy levelet, a válasz után hosszan tartó, gyümölcsöző kapcsolat alakult ki, míg végül ki is utaztam Hollandiába.”
Steril műtősruhából készültek a macik
AnnaMária Amszterdamba költözött, hogy pedagógiai pszichológiát, majd művészetterápiát hallgasson a Vrije Egyetemen. Később Németországban elvégzett egy integratív babaterápia-kurzust is. Ezzel a módszerrel indult el a pécsi Gyermekgyógyászati Klinikán a gyermekvigasztaló baba-, majd macivarrás.
„A gyerekklinikán sokszor láttam hosszú időn át ugyanazokat az arcocskákat. Abban az időben heti háromszor volt látogatás, így sokat voltak a szüleik nélkül a gyerekek.
Jelentkeztem, hogy a két látogatás közötti napokon szívesen foglalkozom velük – mondja Ani. Kezdetben státuszt, fizetést nem tudtak biztosítani, de bejárhattam az osztályra. A kislányokkal babákat, a fiúkkal főleg mackókat varrtunk. Mivel korábban nem készítettem macikat, vettem egy plüssmedvét a pécsi vásárban, szétbontottam, és ebből lett az első szabásminta.”
Voltak olyan osztályok, ahol a gyerekek csak az ott lévő, steril anyagokból dolgozhattak. Így kaptak műtőslepedőt, frottírtörülközőt, és ebből készültek a macik. Előfordult, hogy az egyik kisgyerek varrt mackót a másiknak, mert annak nem volt elég ereje, hogy odaüljön a foglalkozásra.
A plüssmackó a terápia egyik főszereplője
Ani néhány házra lakott a mai Brummogda épületétől, így ismerte a helyet, ami akkor ügyvédi irodaként működött. Arról álmodott, hogy egy nap ő szeretné berendezni a kirakatot, medvékkel és maciszínházzal.
„2004-ben kaptam meg a kulcsokat. Mára tele a helyiség macikkal, annak ellenére, hogy nem vagyok gyűjtő. Ebben a kis kuckóban sok esetben zajlik gyógyító beszélgetés úgy, hogy a gyerek szinte észre sem veszi, hogy nem csupán macit varrni érkezett.”
A Brummogda barátságos, hívogató hely, ezért könnyen megered a nyelvük a látogatóknak. Akad olyan kisgyerek köztük, aki megfogalmazza, miért szeret a Brummogdában időt tölteni: mert AnnaMária figyel rá, és csak rá…
„Volt olyan gyerek, aki 18 macit varrt meg, mire le tudta tenni a szorongását. Hozzám figyelemzavarral került, de kiderült, az apukájáért aggódik, aki kamionsofőrként dolgozik, és sokat van távol.
Egy maciba bele lehet tömni a bátorságot, hogy ne féljen a kicsi a sötétben, meg lehet varrni az elhunyt nagymama kardigánjából egy emlékmackót, aki nagyon hiányzik, de egy kicsi vigasz a léleknek, és talán enyhíti a halálfélelmet is.”
