Ez történik a testeddel, ha mindennap instant levest eszel

Olvasási idő kb. 4 perc

A zacskós levesek és tészták mára mindennapi ételekké váltak, gyorsan és egyszerűen elkészíthetőek, laktatóak, hiszen magas szénhidráttartalmuk hamar eltelít. Megvan azonban az ára, ha sokszor nyúlunk értük vásárlás közben, hiszen számos olyan összetevőjük van, melynek nagy mennyiségben egészségkárosító hatása lehet. Utánajártunk, mi történik akkor, ha túl sokat fogyaszt belőle valaki.

Néha mindannyian vágyunk arra, hogy kicsit egyszerűbb logisztikával éljük túl a napot, ilyenkor igyekszünk időt megtakarítani. Talán a főzés az a tevékenység, amiről a legkönnyebben lemondunk, hiszen sokkal egyszerűbb a már elkészített fogásokat leemelni a boltok polcairól, ha éppen nincs időnk a lábos mellett állni órákig. 

Egy-egy nemzet gasztronómiai kultúrája mindig is az adott társadalmi berendezkedésekhez és szokásokhoz igazodott, a helyi jellegzetességek a helyben termelt alapanyagoktól függtek. Az elmúlt évtizedekben azonban nemcsak az információáramlás gyorsult fel, hanem szinte minden hozzáférhetővé vált bárhol a világon. A gyors és hatékony szállítmányozás elterjedésével, az információs forradalom vívmányaival pedig nem csupán a termények, hanem a különböző kulturális szokások is hozzáférhetővé váltak szerte a világon. A jellegzetes helyi étkek mellett immár bárhol ehetünk pizzát vagy rament, de beülhetünk egy pörköltre is a világ bármely nagyvárosában. 

Az instant levesek az egész világot meghódították
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

Egy tasaknyi ebéd

A felgyorsult életmód pedig nem csak nemzetköziségében hatott arra, milyen ételeket fogyasztunk rendszeresen, a gyorsan elkészíthető, gyakorlottságot nem igénylő előfőzött, fagyasztott, instant élelmiszerek forradalmát éljük, és egyre többet emelünk be mindennapi étkezési szokásaink közé.

Bár a korai instant élelmiszerek a katonák és az űrhajósok számára készültek, ezek modern, mindenki által fogyasztható változatai egy japán üzletembernek köszönhetőek, aki megfigyelte, hogy az utcai árusoknál rengeteg tésztaétel fogy. Momofuku Ando addig kísérletezett, amíg sikerült olyan, sokáig eltartható száraztésztát létrehoznia, ami forró víz hatására fogyasztásra kész élelmiszerré válik. Már csak a megfelelő fűszerek kellettek hozzá, illetve némi olaj, hogy az állagát is vonzóvá tegye. A hetvenes években induló üzlet hatalmas piaci rést talált, és a szigetország után az egész világot meghódította.

A kis pakkok összetétele a mai napig hasonló, a levesek ízét adó porokat kisebb tasakokban csomagolják a tészták mellé, sok esetben elkülönítve egyes összetevőket, ezzel pedig valamennyire befolyással lehetünk az ízvilágukra. A porok összetevői között azonban számos olyan anyagot, elsősorban ízfokozót találunk, melyek túlzott fogyasztása a kutatások szerint ártalmas lehet az egészségre. Hogyha egy átlag ázsiai tésztaleves összetevőit végigböngésszük, megdöbbentően sok adalékanyagot találunk. Az ízfokozók, mint például a mononátrium-glutamát, a dinátrium-guanilát, a dinátrium-inozinát, a maltodextrin és különféle aromák is megjelennek a felsorolásban. Ugyan a sóbevitel fontos, és a nátrium fentebb felsorolt származékai is egyfajta sók, de közel sem azonosak a konyhasóként ismert nátrium-kloriddal. Ráadásul a zacskós ételekben méretükhöz képest a mennyiségük is magasabb, mint amire szükség volna.

Az angol székhelyű Consensus Action on Salt and Health (CASH) tudományos munkatársai közel hatszáz ilyen típusú készételt vizsgáltak abban a kutatássorozatban, mely a Nagy-Britannia-szerte igyekszik alátámasztani a sófogyasztás veszélyeiről alkotott elméleteket. Céljuk a kormány egészségügyi politikáját és a közvéleményt az egészséges étkezés irányába terelni.

A kutatás eredményeképp kiderült, hogy a brit üzletekben forgalomban lévő zacskós levesek átlagos sótartalma 1,6 gramm volt – több, mint amennyit a legtöbb házi koszt tartalmaz, ráadásul némely tasak egy felnőtt ember teljes napi sószükségletét fedezné önmagában már akkor is, ha semmi más sósat nem enne.

Sóra szükségünk van, de nem mindegy, mit eszünk

Az asztali só, azaz a nátrium-klorid az élethez elengedhetetlen ásványi anyag, melyet naponta pótolnunk kell, hiánya kiszáradáshoz és az anyagcserénk leállásához vezet. Só kell az izmaink megfelelő működéséhez is. Szakértők szerint egy átlagos felnőtt ember napi nátriumszükséglete 2 gramm, ennek felét – amennyiben legalább egyszer saját készítésű főtt ételt fogyasztunk – már fedeztük is. A probléma a készételekkel van, ugyanis a kenyér és egyéb péksütemények, édességek, felvágottak, sajtok és csipszek is mind magas sótartalommal bírnak. Ezek egy része az úgynevezett ízfokozó. 

A legtöbb instant leves és melegíthető készétel ugyanis mono-nátrium-glutamátot tartalmaz a konyhasó helyett. Ha ezekből rendszeresen fogyasztunk, megnő az olyan betegségek kialakulásának kockázata, mint a rák vagy a migrén, ráadásul függőséget is okozhat. Ha hungarocell poharakba csomagolva vásároljuk, még az Alzheimer-kór kialakulásának esélyét is növelheti.

Túladagolását sokféle tünet jelezheti, például magas vérnyomás, szívritmuszavar, keringési rendellenességek, ödéma, vizes lábak. 

Az európai típusú zacskós levesek mérsékeltebb mennyiségű tésztával készülnek, hiszen az európai leveskultúra más összetételű fogásokhoz szokott. Mivel több a folyadékszükségletük, így jóval több vízzel készítjük a őket. De nem csak ezért egészségesebbek keleti társaiknál. A vízelvonás után a kapott száraz por speciális csomagolásba kerül, ami nem engedi, hogy nedvességet vegyen fel a környezetből, ezért sokkal kevesebb tartósítószerre van szükség a csomagolásukhoz is.

Ha mi készítjük, egészen biztosak lehetünk abban, mi kerül a lábosba
Fotó: GMVozd / Getty Images Hungary

Minden ember életében előfordulhat azonban olyan helyzet, amikor életmentő lehet a sóban gazdag, zacskós élelmiszer. Egy betegség, fokozott izzadással és ásványi anyag-vesztéssel járó lázas állapot vagy sportolás után a gyors, könnyen fogyasztható meleg étel sópótlásra is megfelelő lehet – alkalmanként fogyasztva. A legbiztosabb választás azonban még mindig a megfelelően megválogatott hozzávalókból készülő húsleves. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!

Offline

Petőfi felesége több volt múzsánál: Szendrey Júlia hozta el először Magyarországra Andersen meséit

Mindannyian ismerjük a lángoló lelkű költőfeleségként, aki siratta a segesvári hőst, de a történelemkönyvek gyakran elfelejtik megemlíteni, hogy Szendrey Júlia zseniális alkotó volt a saját jogán is. Ő volt az a rendkívül művelt, lázadó és modern gondolkodású nő, aki az 1850-es években először hozta el Magyarországra és fordította le Hans Christian Andersen legszebb meséit. Utánajártunk, ez a különleges nő hogyan formálta át örökre a hazai gyerekirodalmat.