Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az óvodai verekedés kérdésköre sok kisgyermeket és szülőt ér utol az alatt a három-négy év alatt, amit ebben az intézményben töltenek a kicsik: érthető, hogy ha valaki megtudja, hogy gyermekét megütik, ellökik, vagy másként tettleg bántalmazzák, azonnal aggodalom és bizony talán düh is eltölti.
Nem érdemes azonnal ajtóstul rontani a házba, első körben otthon, saját gyermekünkkel beszélgetve kell megkezdeni a történtek feldolgozását, illetve kiderítését. De hogyan is tegyük ezt, amikor egy 3-6 éves gyermek még egyáltalán nem biztos, hogy elénk áll azzal, ha megütötték? Mit tegyünk, ha biztosak vagyunk a bántalmazás tényében, és esetleg annak visszatérő mivoltában is? Kérdéseinket szakembernek tettük fel, Sárosi Viktória klinikai és mentálhigiéniai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus pedig segít nekünk abban, hogyan viselkedjünk érintett gyermek szülőjeként felelősen.
Először otthon legyen téma
Amikor kiderül, hogy egy gyermeket megüt a csoporttársa, a szülő gyakran nem látja át a mögöttes motivációt, de felmerül benne az igény arra, hogy beszéljen a témáról gyermekével.
„Mielőtt a gyermekkel erről beszélgetünk, fontos végiggondolnunk, hogy mi magunk miként tekintünk erre a jelenségre. Az óvodások agresszív viselkedése számos mozzanatból fakadhat. Életkorukból kifolyólag cselekedeteik érzelemvezéreltek, nehezen késleltetik a vágyaikat, érzelmeik és frusztrációjuk szabályozása még nehezített.
A konfliktusok kezelésekor még éretlenebb megoldási módok állnak rendelkezésükre, így ha valamilyen frusztráció vagy sérelem éri őket, sokszor verekedéssel próbálják megoldani.
Az életkori sajátosságokon túl az is elképzelhető, hogy az adott gyermek valamilyen más okból, például családi nehézségből kifolyólag feszültebb, ami agresszív viselkedésben manifesztálódik” – mondta el Sárosi Viktória a Díványnak.
A következőket ugyanakkor fontos tisztázni gyermekünkkel:
- A másik bántása sem szóval, sem tettekkel nem elfogadható.
- Ezt talán a verekedő gyerek még nem tanulta meg.
- Érdemes lehet saját gyermekünk viselkedését is szemlélni a helyzetben.
- Ha pedig ismert ok (például az átlagnál gyengébb értelmi képességek, autizmus, ADHD stb.) áll az agresszió hátterében, arról érzékenyítő beszélgetést folytathatunk gyermekünkkel az elfogadás alapjának megteremtéséül.
Mindezekkel tanulási helyzetté is alakulhat a szituáció, amely minden bizonnyal megterhelő a bántást elszenvedő gyermeknek.
Az óvodai verekedés kapcsán fontos témákról beszélhetünk gyermekünkkel
Az agresszióra adott reakció témája is elő kell, hogy kerüljön otthon: ez azért fontos, mert előbb-utóbb minden gyermek megtapasztalja mások agresszióját, de akár ő is agresszorrá válhat.
„Érdemes arra biztatni a gyermekünket, hogy határozottan szóljon rá arra, aki bántja. Hasznos lehet, ha ilyenkor konkrét szavakat, mondatokat is tanítunk neki, például: „Ezt kérlek, hagyd abba, mert ez nekem fáj.” „Ezt ne csináld!” Amennyiben ez nem bizonyul elég hatékonynak, akkor fontos, hogy segítséget kérjen. A beszélgetés során feltérképezhetjük, hogy kik azok a felnőttek az óvodában, akikre a gyermek ilyenkor számíthat, és biztassuk arra, hogy merjen segítséget kérni.
Elmondhatjuk, hogy ez nem számít árulkodásnak, mert amikor minket vagy másokat bántanak, ilyenkor jó és megengedett dolog segítséget kérni.
Érdemes lehet a konfliktus megelőzésében is gondolkodni, és átbeszélni, hogy mik azok a helyzetek, amikből esetleg jobb tudatosan kimaradni.
A visszaütés mint megoldási mód azért nem javasolt, mert ezzel éppen arra biztatjuk a gyermeket, amiről azt a képet igyekszünk kialakítani, hogy nem helyes. Ez a fontos elv akkor tud átültetődni az óvodai környezetbe, ha az otthoni közegben is határozottan tiltott a fizikai agresszió mind a gyermek, mind a szülő részéről” – fogalmazott a szakember kérdésünkre. Ha a gyermek úgy érzi, vannak eszközei a helyzet kezelésére, kevésbé érzi magát kiszolgáltatottnak, és megerősödve kerülhet ki a szituációból.
Sárosi Viktória is elismeri ugyanakkor, hogy az ovis gyerekek keveset mesélnek benti mindennapjaikról, így az esetleges agresszió híre későn jut el a szülőkhöz, közvetettebb jelekből.
„Például a gyermek viselkedése megváltozik, már nem szívesen megy óvodába, elkezdi rágni a körmét, vagy reggelente fájlalja a hasát. Továbbá a játékai és a rajzai is árulkodóak lehetnek. Ilyenkor érdemes egy kicsit körüljárni, hogy mi lehet a nehézség hátterében, mi nyomasztja a gyermeket” – mondja a pszichológus.
A másik szülővel is intézményi környezetben egyeztess
Ha úgy látjuk, a gyerek rendszeresen agresszió áldozata, és ez nyomasztja is, először az óvónőkkel érdemes beszélni, feltérképezni, ők mit látnak és tudnak, hogy oldanák meg a szituációt. Ha az agresszor szüleivel is létrejön találkozó, azt érdemes óvodai keretek közt, óvónők, esetleg óvodapszichológus jelenlétében megtartani. Ők mediálhatnak a szülők közt, mert a heves érzelmek fűtötte beszélgetés ronthat is a helyzeten.
Az, hogy mikor tekinthető elviselhetetlennek gyermekünk számára egy bántalmazó helyzet, Sárosi Viktória szerint egyéni mérlegelés kérdése.
„Érdemes először a szülőnek minél jobban körbejárni a problémát, a gyermekkel és a pedagógusokkal is átbeszélve a helyzetet. Egy ilyen helyzetben mindenkinek fontos szerepe, feladata van. Az óvodapszichológus hatékony segítséget tud nyújtani a csoportos megfigyelés során szerzett tapasztalatainak megosztásával, vagy éppen a gyerekek érzékenyítésével, amely során megtanulhatják jobban elfogadni a másikat és megérteni egymás érzéseit.
Fontos, hogy a gyermek megélje, hogy nincs egyedül hagyva a problémájával. Ha a helyzet ezek ellenére sem javul, akkor érdemes lehet másik óvoda után néznünk, amely elképzelhető, hogy nagy felszabadulást hoz a gyermek és a család számára.
Ugyanakkor gyakran előfordul az is, hogy a gyermek az új közösségben is bántalmazás áldozatává válik. Ilyen esetben fontos, hogy akár szakember segítségével azonosítsuk azokat a területeket, amelynek fejlesztésével gyermekünk képes minél nagyobb kontrollt gyakorolni ezen helyzetek felett vagy akár bele sem kerülni azokba. Adott esetben a szociális készségek fejlesztése vagy éppen a megküzdési repertoár gazdagítása kulcsfontosságú lehet” – tanácsolja a gyermekpszichológus.
A közömbösség lehet más, mint aminek látszik
Előfordul az is, hogy értesülünk gyermekünk bántalmazásáról, de ő látszólag közömbös ebben a helyzetben, mintha nem zavarná vagy érdekelné a bántás.
„Elképzelhető, hogy a gyermek látszólag közömbösen reagál, de valójában heves érzelmeket él át, és a közömbösség egyfajta védekezés a megterhelő érzelmekkel szemben. Gyakran a gyermek inkább nem is beszél a bántalmazó helyzetekről, mert az elmesélés által kénytelen újraélni a számára megterhelő helyzetet. Az óvodáskorú gyermek esetében az érzelmek kifejezőeszköze inkább a játék és a rajz, mintsem a verbalitás. Előfordulhat, hogy azért tűnik közömbösnek, mert nincsenek még szavai az általa átélt érzésekre. Érdemes tehát értő figyelemmel tekinteni a gyermek játéktevékenységére, és akár – amennyiben a gyermek erre nyitott – bekapcsolódni azokba. A közös játék azon túl, hogy segíti az érzések és élmények megosztását és azok feldolgozását, jó lehetőséget nyújt új megoldási módok tanítására és az érzések kihangosítására” – mondta el a Díványnak Sárosi Viktória.
