Nem szégyen, ha kiborulsz a szülés után, de az sem, ha már a terhesség alatt

Olvasási idő kb. 4 perc

A várandósság és a szülés körüli időszak minden nő számára megterhelő. Annak érdekében, hogy egy édesanya életet adhasson egy újszülöttnek, rendkívüli változásokon megy keresztül – testben és lélekben egyaránt.

A kisbaba születésére való felkészülés izgalmas, de egyben kihívásokkal is teli időszak. Egy bizonyos szintig teljesen természetes, ha ilyenkor különböző érzelmi és hangulatváltozásokat tapasztalunk. Az is normális, ha már amiatt is aggódunk és félelmeink vannak, hogy mi fog történni, ha teherbe esünk.

A kismamaság bármelyik időszaka lehet stresszes

Sok nő hatalmas stressznek éli meg már a várandósságra való felkészülést is, különösen akkor, ha tudja, hogy ez olyan nagy változás lesz, amelyre sose lehet teljesen felkészülni, vagy legalábbis nem fogja tudni olyan mértékben kontrollálni, ahogyan szeretné. Ezután pedig maga a terhesség is feszültségekkel teli időszak lehet. A különböző fizikai és hormonális változásokon túl feszültnek érezhetjük magunkat olyan dolgok miatt, mint például a szülés előtti vizsgálatok, korábbi rossz tapasztalatok, vetéléstől való félelem. 

Ezek az okok mind növelhetik a várandósság ideje alatti és a szülés utáni mentális problémák kialakulásának valószínűségét.

Egyes embereknél a babavárás olyan mentális veszélyeket hordozhat magában, mint például a depresszió, a szorongás és a kevésbé gyakori bipoláris zavar.

„Szorongás alakulhat ki azzal kapcsolatban, mennyire tudnak megfelelni a szülői szerepnek, mennyire tudnak jó anyák lenni” – mondja Sas Eszter Krisztina pszichológus a Díványnak. „Kiváltképp nehéz ez azoknak, akik nem láttak ebben megfelelő mintát a saját édesanyjuktól. A túlzottan magas elvárások önmaguk irányába vagy a tökéletességre törekvés negatív érzéseket generálhat, és erősítheti az alkalmatlanságérzést, a kételyeket és a bizonytalanságot.”

Érdemes figyelni a kockázati tényezőkre

Kutatások szerint tíz nőből egy, és a jövőbeli apukák közül húsz férfiból egy fő tapasztal szülés előtti depressziót. Szintén gyakori a terhesség előtti szorongás, és nagyon sokan egyszerre élnek meg szorongást és depressziót. Bizonyos tényezők nagyobb kockázatot jelenthetnek a szorongás és a depresszió kialakulásában a terhesség alatt.

Fotó: SolStock / Getty Images Hungary

Ilyen lehet például

  • a mentális egészséggel kapcsolatos bármilyen múltbeli probléma
  • ha úgy érzed, nem támogat megfelelően a környezeted
  • ha a párkapcsolatodban nehéz időszakon mész keresztül
  • bármilyen múltbeli vagy aktuális bántalmazás
  • a droggal vagy alkohollal kapcsolatos probléma

De a kockázati tényezőktől függetlenül bárkinek kialakulhat mentális problémája ebben az érzelmileg igen érzékeny időszakban, fontos tudni, hogy ez egyáltalán nem szégyen, és nem szabad, hogy bélyeg legyen.

Amikor eljön a segítség ideje

Mindezek miatt igen hasznos, ha a kismama és a partnere figyelemmel kíséri a saját és egymás mentális egészségét és jólétét. Figyeljünk a jelekre, amelyek arra utalhatnak, hogy segítségre lehet szükségünk, és legyünk készek a segítség elfogadására, ha eljön az ideje.

Fotó: Justin Paget / Getty Images Hungary

Minden várandósságnak vannak hullámvölgyei, így az első hangulatingadozásnál nem kell azonnal megijedni, de ha a tünetek huzamosabb ideig, azaz két hétnél tovább fennállnak, ideje szakemberhez fordulni.

„Noha a legtöbb mentális probléma könnyen kezelhető vagy megelőzhető, ha idejében segítséget kérünk, a legtöbben félnek – akár önmaguknak is – bevallani, hogy baj van, mert tartanak a stigmáktól vagy egy esetleges gyógyszeres kezeléstől” – meséli Sas Eszter Krisztina. „Mivel mindannyian mások vagyunk, így mindenkinek más segíthet, azonban, ha úgy érezzük, hogy a problémák a mentális egészségünkben már túlnőttek rajtunk, érdemes megfontolni a terápia vagy a csoportba járás lehetőségét.”

Milyen tünetekre figyelj?

  • folyamatosan rosszul érzed magad (pl. szomorú vagy, vagy aggódsz)
  • a negatív gondolatok és érzések kezdik befolyásolni a normális működésedet
  • a depresszió jeleit mutatod (pl. elveszíted az érdeklődésedet, reménytelennek érzed magad)
  • legtöbbször vagy folyamatosan szorongsz
  • pánikrohamok törnek rád, vagy rögeszmés, kényszeres viselkedés kezd jellemezni

Élet a szülés után

A kisbaba megszületése utáni időszak kísérőjelensége lehet az úgynevezett szülés utáni depresszió, amelynek tünetei a szülést követő négy hétben jelenhetnek meg. Itt is fontos a kéthetes szabály, azaz akkor érdemes gyanakodnunk, hogy komolyabb baj van, ha a következőket több mint két hétig tapasztaljuk:

  • lehangoltságot érzünk, elveszett az érdeklődésünk a mindennapi dolgok iránt
  • jelentősen megváltozott a súlyunk (egy bizonyos mértékig ez önmagában természetes)
  • álmatlanság vagy éppen kóros aluszékonyság gyötör
  • fáradtságot, energiavesztést érzünk
  • bűntudatunk, önsértő gondolataink vagy alacsony önértékelésünk van
Fotó: Image Source / Getty Images Hungary

Ha ezek közül esetleg több tünet is jellemző, és akár még egy évvel a szülés után is fennállnak, nagyfokú szenvedést okoznak, zavarják a társas kapcsolataink megélését, valamint a feladataink ellátását, ne hagyjuk állandósulni ezt az állapotot, és mindenképpen kérjünk segítséget.

Ne várj túl sokat magadtól

Azon túl, hogy érdemes szakember segítségét kérni, részben magunkon is tudunk segíteni a várandósság alatti és a szülés utáni helyzetben. Sas Eszter Krisztina azt javasolja,

ne próbáljunk tökéletes szülők lenni.

„Inkább arra törekedjünk, hogy – a brit gyermekorvos és pszichoanalitikus D. W. Winnicott szavait idézve – elég jók legyünk! Vagyis olyan szülők, akik empatikusak és gondoskodók, és igyekeznek a tőlük telhető legtöbbet megadni gyermeküknek, hogy egészségesen fejlődhessen” – fogalmaz.

Amit pedig mi saját magunkért tehetünk, hogy nem hanyagoljuk el teljesen az igényeinket és szükségleteinket. „Együnk, mozogjunk eleget, ne hanyagoljuk el önmagunkat. 

Fontos, hogy szánjunk elegendő időt magunkra, adjuk meg magunknak a »gyerekmentes« időket, amikor olyan tevékenységeket végzünk, amiket élvezünk, amelyek energiával töltenek fel és pozitív érzéseket adnak”

– mondja a pszichológus. „Segíthet még a tudatos jelenlét, vagyis a mindfulness gyakorlása is. Gondolataink és érzéseink tudatosítása, a figyelmünk fókuszálása ugyan súlyos problémákat nem old meg, de segít kiegyensúlyozottnak maradni az érzelmi viharok közepette. Akárcsak néhány perc erejéig fordítsuk a figyelmünket a légzésünkre, vagy a testi érzeteinkre, és végezzünk mindfulness meditációt.”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.