Az akaratosság és a hiszti a kisgyerekkor kihagyhatatlan eleme. A gyerekek e próbálkozások és tapasztalatok által tanulják meg, hogy mennyire képesek megértetni magukat a környezetükkel, mennyire képesek befolyásolni azt, s így mennyire hihetnek önmaguk értékességében. A mi feladatunk, hogy úgy ismerjük el a vágyaikat, hogy közben a szabályokat mégis következetesen betartatjuk velük.
A kisgyerekkornak sajátossága, kötelező összetevője a hiszti. Az akaratosság és az önérvényesítés iránti vágy keveredik az érzelmi impulzivitással, amit a gyerekek még nem uralnak. Szülőként nehéz időszaknak nézünk ilyenkor elébe, hiszen akármennyire is igyekszünk az irányításunk alatt tartani a történéseket, akármennyire is dolgozunk azon, hogy megértsük a gyerekeink viselkedését, és a megfelelő eszközökkel elkerüljük a konfliktushelyzeteket, mindig nem tudjuk. Sokszor váratlanul jelennek meg, ráadásul ami korábban működött, nem feltétlenül fog egy következő helyzetben is oldást eredményezni.
A hisztikorszak nem úszható meg, nem várható el, hogy meg se jelenjen, hiába példaértékű a szülői hozzáállásunk. Utóbbi abban fog meglátszódni, hogy milyen gyakran, milyen intenzitású és milyen hosszú ideig tartó kiborulásokkal kell időnként szembenéznünk. A kisgyermekkori önérvényesítésnek fontos szerepe van az egészséges fejlődésben. A gyerekek e próbálkozások és tapasztalatok által tanulják meg, hogy mennyire képesek megértetni magukat a környezetükkel, mennyire képesek befolyásolni azt, s így mennyire hihetnek önmaguk értékességében. Ezt szülőként támogatnunk kell, csak az a kérdés, miként tehetjük meg úgy, hogy közben a szükséges határokat is megtartjuk?
Szerzőnkről
Tarkovács Cecília szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Automatikus figyelemelterelés
Egy gyermekkel való konfliktushelyzet esetén általános emberi reakció, hogy figyelemeltereléssel próbálunk fókuszváltást elérni. Igyekszünk elkerülni a sírást vagy üvöltést kiváltó tényező többszörös említését (szülő távozása, játék elvétele, kívánt étel megtagadása, baráti nézeteltérés stb.) s helyette inkább a pozitívumokra fókuszálni, ami felkeltheti a gyerek érdeklődését, s így figyelme is irányt válthat. Logikusan azt gondoljuk, hogy minél kevesebb szó esik a hiszti tárgyáról, a gyerekünk is annál hamarabb lesz túl rajta. Olykor mindez be is válik, főleg tipegőknél, azonban ahogy erősödik a gyerekek autonómia iránti vágya (1,5–3 éves kor), annál kevésbé hagyják magukat ilyen módszerekkel befolyásolni. Ennek a korosztálynak a célja ugyanis, hogy megértesse magát a külvilággal, hogy elérje a többiek értő figyelmét, s persze lehetőleg az együttműködésüket is. A figyelemelterelés mint nevelési eszköz, bizonyos helyzetekben jól tud működni, ugyanakkor ha általa a gyerek azt érzi, hogy nincs megértve, nem fogja hagyni magát terelgetni, és csak nőni fog a belső frusztrációja. Ilyenkor nem segít neki sokat az ölelésünk, a magyarázataink, vagy a várható következményekről szóló nyugodt tájékoztatásunk – amelyek egyébként fontos eszközök a kezünkben –, mert csak egy dologra vágyik: hogy ismerd el, mondd vissza, amit próbál kifejezni.
Nagyobb gyerekeknél sokszor szoktuk eljátszani, hogy visszamondatjuk velük az általunk megfogalmazott kéréseket és szabályokat, csak hogy megbizonyosodjunk arról, valóban megértették őket. Sikeres ismétlés után úgy érezzük, hogy minden tiszta, így megnyugodhatunk. A kisgyereknél hasonló hatással bír, ha mi csináljuk ugyanezt. Amikor elismételjük számukra, hogy mit is szeretnének, miért is húzták fel magukat, negatív érzelmeik egy része felszabadul, mert elismerést nyer. Ez a korosztály még nem feltétlenül tudja magát úgy kifejezni, mint a felnőttek, ezért nagy sikerélmény a számukra, ha meg tudják értetni magukat, még ha nem is teljesül végül minden kívánságuk. Szülőként tehát sokszor a legnagyobb segítség, ha egyszerűen megfogalmazzuk, amit ők igyekeznek a tudtunkra adni. Hiába értjük ugyanis, ha nem mondjuk ki, ők nem feltétlenül érzik így, különösen, ha egyből elutasítással, tereléssel, tiltással reagálunk. A gondolataik kihangosítása vagy konkrét megismétlése ostobán egyszerűnek tűnik, de annál komolyabb hatással bír, ráadásul rendszerint anélkül, hogy közben teljesítenünk kellene az ő kívánalmaikat.
Az elismeréshez nem kell áthágni a szabályokat
A kiszámítható keretekre nagy szükségük van a gyerekeknek, hiszen ez jelenti számukra a biztonságot, még akkor is, ha olykor-olykor megpróbálják áthágni őket. A határok ellenőrzésével bizonyosodnak meg arról, hogy mi, szülők biztosak vagyunk a dolgunkban, tehát ők is azok lehetnek. Ez azt jelenti, hogy sokszor a hisztik során sem feltétlenül az a megoldás, hogy beadjuk a derekunkat és teljesítjük a kéréseiket, hiszen ezzel hosszú távon csak elbizonytalanítjuk őket abban, hogy mikor meddig mehetnek el. A szabályok egyértelmű betartása ugyanakkor nem jelenti, hogy ne érthetnénk meg a gyerekünk ezzel kapcsolatos ellenérzéseit a fentebb említett módon. Megfogalmazva a vágyaikat és érzéseiket, akár újra meg újra, önmagában oldjuk a belső feszültségeiket, s így elősegítjük, hogy valóban figyelni tudjanak a magyarázatainkra, s elfogadják azokat. Ha érzik, hogy tudjuk, mit szeretnének, és azt el is fogadjuk, nekik is könnyebb megbarátkozni a gondolattal, hogy ettől még a kérésük nem teljesíthető.
Ezekre a megoldásokra ritkán gondolunk. Helyette próbálkozunk minél inkább gyereknyelven megfogalmazni újra meg újra, hogy miért nem mehetnek a dolgok az ő kívánalma szerint. A magyarázataink az ő gondolatainak elismerése nélkül azonban gyakran elutasításként értelmeződnek, ami még több frusztrációhoz, s így hisztihez vezet. Ne felejtsük el, hogy a kisgyerekeknek ebben a korban fontosabb a saját igényeiknek a környezet általi elfogadása, mint azok teljesítése. Mindkettő fontos persze, azonban az, hogy megértessék magukat az őket körülevő felnőttekkel, igenis előrébb való. Ha ezt megértjük, s minden magyarázatunkat és fegyelmezésünket megelőzi az ő érzéseiknek és igényeiknek hangos és egyértelmű elismerése, nagy meglepetésekben lehet részünk. Hiszen
valójában mind ugyanarra vágyunk: hogy meghalljanak, megértsenek és elfogadjanak minket.
A tanulásnak, s így a zsigeri reakcióink szabályozásának ez alapfeltétele. A gyerekeink csak tudni szeretnék, hogy értjük őket. Ha ez megvan, a hiszti is egyből enyhülni fog. Újra meg újra.
