Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az utóbbi másfél év kiforgatta a világunkat a sarkaiból. Nemcsak a felnőttekét, de a gyerekekét is. Sokan közülük elkezdtek extrém módon félni mindenféle kórokozótól, és attól, hátha megfertőznek másokat.
Nagy naivitásra vall azt gondolni, hogy a gyerekeink stressz-szintje nem ugrott meg az utóbbi időkben. Hiszen ezerféle csatornán jutott el hozzájuk, hogy van egy újfajta betegség, amitől mindenki annyira fél, hogy még az utcára sem szabad kimenni. Egy betegség, amit ők is elkaphatnak az oviban, iskolában, és amit tudtukon kívül átadhatnak a nagyszüleiknek, azok pedig meghalhatnak. A szülők állandóan aggódnak a pénz és a munka miatt, mindent lezárnak, senki sem tud soha biztosat, állandóan szirénázik a mentő: nem csoda, hogy néhány gyerek extrém félelemmel reagál azóta is erre a helyzetre, hiába érkezett meg a nyárral némi megkönnyebbülés.
A gyermeki félelem nagyon sokféle módon megnyilvánulhat. Dr. Emily Edlynn háromgyerekes pszichológus olyan esetet osztott meg, ahol a kilencéves gyerek kórokozóktól való félelme állandó kézmosásban nyilvánul meg. Ez eleinte tűnhet ideálisnak, hiszen végre nem kell könyörögni azért, hogy gyakrabban tisztálkodjon a gyerek, csakhogy itt egy erős félelem dolgozik a háttérben. A kisfiú állandón azt kérdezgeti, mitől betegedhet meg, és mitől nem. Sírva fakad, amikor nyári táborba akarják küldeni, hiszen fél a tömegtől, a megfertőződéstől. Mondhatjuk neki lazán, hogy irracionálisan viselkedik, de hányan vagyunk felnőttek, akik a járvány miatt most is szorongunk a tömegben?
Az érdekes az, hogy az átoltottság növekedésével, a 12 éves kortól elérhető védőoltással és a lezárások nagymértékű lazításával egyenes arányban nem tűnt el a félelem az emberekből, sem a felnőttekből, sem a gyerekekből. Inkább fokozódik. A bezártság ugyanis – annak ellenére, hogy alaposan megcibálta az idegrendszerünket – egyfajta biztonságérzetet adott. Visszahúzódtunk a lakásainkba, mint egy hermetikus buborékba. Most pedig ki kéne lépni belőle, ami érthetően szorongást kelt a táborba készülő gyerekben is. A normális működéshez való visszatérést nehezíti az is, hogy a vírus nem látható ellenség. Olyan apró, hogy hatszázszor lerajzolhatjuk a gyereknek, akkor is olyan ellenséggel kell harcolnia, ami bárhol ott lehet.
A gyerek félelme a koronavírustól nem teljesen alaptalan
Az alapvető védekezés, mint a kézmosás, egy jó eszközből egy életet megnehezítő problémává válhat. Ez a fajta fokozott figyelem már nem segít a vírus ellen. Nem hoz megkönnyebbülést, hiszen hiába tiszta a két kis kéz, a szorongás csak tovább gyűlik. Dr. Emily Edlynn szerint épp ezért a szorongó gyerekek esetében a szembenézéssel érhetünk el eredményeket. Ahelyett, hogy hagynánk visszahúzódni a gyereket a csigaházába – akár szakember segítségével –, elkezdjük megnevezni a félelmeit. Nem tagadjuk le őket, nem bagatellizálunk, nem mondjuk legyintve, hogy még csak gyerek, ugyan mitől fél. Megtanítunk neki olyan stratégiákat, amik segítenek természetes módon csökkenteni a félelemérzetet. Mesélhetünk neki arról, hogy az aggodalmunk milyen téves információkat közöl, milyen hamis világ képét vetíti elénk, és hogyan rázódhatunk vissza a racionalitás földjére. Ehhez pedig korlátozni kell a felesleges kézmosások számát is.
Erőltetni, tiltani persze nem szabad, sokkal többet érünk azzal, ha fokozatosan, apránként csökkentjük a mosdóban töltött alkalmak számát. A szorongásoldó technikák folyamatos alkalmazásával megtaníthatjuk a gyerekünket arra, hogy elbánjon a félelmével, ez pedig más stresszhelyzetekben is hasznos tudás lesz. Addig pedig türelem. Nem várhatjuk, hogy a normalitásból – legalábbis abból, amit annak hittünk – felborult világunk majd hirtelen egy nyár alatt visszabillen a helyére, beleértve saját magunkat és a gyerekeinket is.
