Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A gyógynövényekre, orvos által felírt készítményekre lassan, vagy nem reagáló köhögés, melléküreg-gyulladás esetén a szülők már kapcsolják is fel a sólámpát. Ám ez még kevés ahhoz, hogy elérjék, amit a só valójában tud.
Az elmúlt években nagyon divatosak lettek a Himalája-sóból készült termékek, legyenek azok lámpák, sófalak, sótéglák. Mellettük kisebb népszerűséggel ugyan, de ott versenyeznek a szürke parajdi sóból kivágott tömbök, homokozók, barlangok. Ember legyen a talpán, aki laikusként el tudja dönteni, ezek közül melyiknek van mérhető haszna a gyerekszobában. Épp ezért kérdeztük meg dr. Hidvégi Edit tüdőgyógyászt, pontosan mi az igazság a só párologtatásával és gyógyhatásával kapcsolatban.
A lámpa kevés, de a só ettől még hasznos
A gyerekszobában párolgó sótömbök, szép fényt adó lámpák és mécsestartók maximum dekorációs szerepet töltenek be a lakásunkban. Párologtatnak ugyan sót, ám olyan minimális mennyiséget, ami gyógyításra nem feltétlenül alkalmas. A levegőbe jutó só koncentrációjának el kell érnie azt a szintet, ami már mérhető hatással lehet az emberi szervezetre. A sóhomokozók, sóbarlangok már elég nátrium-kloridot párologtatnak ahhoz, hogy annak mérhető gyógyhatása legyen – ám ez még nem elég az üdvösséghez.
A só alapvető molekula a szervezetünkben. „A kívülről bejutó só esetében nagyon fontos annak koncentrációja, finomsága, és az, hogy ne legyenek benne szennyező anyagok – magyarázza dr. Hidvégi Edit. – Ez a sószobákban, sóbarlangokban nagyon lényeges. A koncentráció azért fontos, mert létezik egy úgynevezett fiziológiás, 0,9 százalékos sóoldat, ami a szervezetben lévővel azonos töménységű oldat, így nem szívja meg a nyálkahártyát, és az ember nem veszít folyadékot. Az a sóoldat, aminek nincs elég magas sótartalma, csíp, de a híg oldat is kellemetlen érzést okoz. A levegőben szétoszló só kisebb problémát jelent, de amint a nyálkahártyára lecsapódik, kiválthat fizikai és kémiai reakciókat: serkenti a váladéktermelést, képes felhígítani a besűrűsödött váladékot, így azt könnyebb felköhögni vagy a melléküregekből eltávolítani.”
A só jó eszköz a baktériumok elleni harcban
A só másik funkcióját nagyanyáink használták ki, amikor a húst sózással tartósították: a nátrium-klorid ugyanis elpusztítja a baktériumokat – folytatja a szakértő. Ám ez még nem jelenti azt, hogy a sóhomokozók mind megfelelő tisztaságúak. Ha az óvodában azokat a gyerekeket engedik be együtt, akik már amúgy is ismerik egymás baktériumflóráját, akkor nincs gond. Ám ha idegen közegben jönnek össze betegek a sószobákban, már elkaphatják egymás fertőzését, hiszen a só sem csodaszer. A sóbarlangok azért hasznosak, mert olyan hatalmasak, hogy ott eloszlik a különféle baktériumok elegye, így kisebb a fertőzésveszély. A sószobákban, sóhomokozókban az időközi fertőtlenítések segíthetnek megelőzni a betegségeket.
De a só egyébként minden olyan betegségre használható, ami váladéktermeléssel jár. Segíthet a krónikus hörghurutban vagy hörgőtágulatban szenvedő betegeknél, és cisztikus fibrózisban szenvedőkkel is magas koncentrációjú sóoldatot szoktak inhaláltatni. Ez utóbbi olyan öröklött betegség, ami a nátrium-klorid kiválasztásának problémájával jár. A betegek verejtéke extrém sós, rengeteg légúti problémájuk van, a váladékok besűrűsödnek a tüdőben és az emésztőrendszerben is. Számukra kifejezetten hasznos lehet a sóoldatos kezelés. Ugyanígy a csecsemőkorban kialakuló akut légúti fertőzés is jól kezelhető magas sótartalmú oldat inhaláltatásával. Minden olyan légúti betegség, amelyben nagyon be van száradva a váladék, vagy a baktériumok szintjét szeretnénk csökkenteni például mandulagyulladásnál vagy arcüreggyulladásnál, a sóoldat hasznos lehet, de csak akkor, ha mellette a betegek elegendő folyadékot fogyasztanak.
Az asztmások állapotán sokat ronthat
Ugyanakkor a só nem csodaszer, olyannyira nem, hogy bizonyos betegségekre egyáltalán nincs hatással, esetleg ront is a páciensek állapotán – hívja fel a figyelmet a doktornő. Sajnos sokszor a szívbetegségeket kezelik sóoldattal, mert a betegek fulladnak, köhögnek. Őket hívták úgy régen, hogy szívasztmások, ám ilyen betegség valójában nem létezik. Szívelégtelenség viszont igen, arra pedig nincs jó hatással a só belélegzése. Az asztmásoknak pedig egyáltalán nem ajánlható. A 0,9 százalékosnál nagyobb töménységű oldat használatától a betegek be is fulladhatnak. A COPD-vel küzdő pácienseknek (a dohányos tüdőben lévő légutak tartós beszűkülésével járó betegség) gyakran ajánlják a sópipákat. Az ő tüneteik hasonlítanak az asztmásokéhoz, de a két betegség nem ugyanaz. Míg a COPD-ben szenvedő betegre jó hatással lehet a sópipa használata, az asztmásra már nem. Olyannyira nem, hogy az asztma kivizsgálása során sóoldat belélegeztetésével tudnak hörgőszűkületet kiváltani, amit egy légzésfunkciós készülékkel mérni is lehet.
Nem mindegy, hogy az otthon használatos sóoldatos eszközöket hogyan fertőtlenítjük. Legyen szó pipáról, orrmosó készülékről, párologtatóról vagy inhalátorról, megfelelő fertőtlenítés hiányában a baktériumokat és a fertőzést visszajuttathatjuk a gyógyuló betegbe. A műanyag felületeken olyan baktériumok telepedhetnek meg, amelyek nyákfilmet képeznek, táptalajt nyújtva még több kórokozónak. Ezt a filmet mindenképpen le kell mosnunk az eszközökről, sőt a vizes lemosás a minimum, amit minden használat után meg kell tennünk. Ezután hagyjuk megszáradni, ne csomagoljuk őket vizesen nejlonzacskóba, mert ez esetben a penészedéssel is számolnunk kell. A lemosáson túl az időközönkénti fertőtlenítés is elengedhetetlen, de csakis olyan szert használjunk, amit az adott készülékhez a gyártók ajánlanak. Emellett érdemes szót ejteni az otthoni sóoldat készítéséről is. Lehetőség szerint használjuk inkább az előre csomagolt, pontosan kimért tasakos porokat, és azokat oldjuk fel felforralt, majd lehűtött vízben.
Mi a helyzet azzal a sóval, amit elfogyasztunk?
A táplálékkal elfogyasztott só jelentős része felszívódik a bélcsatornából, és bejut a keringésbe. Ez megemeli a sókoncentrációt, minek következtében az vizet szív magához. Az érpályába a nátrium által beszívott víz az egész vérmennyiséget növeli meg. Az érpálya rugalmas, ám az időseknél ez a rugalmasság elvész. Ha egy ugyanakkora térfogatba nagyobb mennyiségű folyadékot akarunk bepréselni, az nyomni fogja az erek falát és magasabb lesz a vérnyomás. Ezért nem ajánlják, hogy agyonsózzuk az ételeinket. Néha persze átesünk a ló túloldalára: azok, akik abszolút nem sóznak, az alacsony nátriumszint miatt szédüléssel, különböző neurológiai problémákkal küzdhetnek. Mint mindenben, itt is az arany középút a legjobb.
