A göndör hajú, szabatosan fogalmazó, fegyelmezett, s egyben feltűnően szép fiatal lány az öregedés, a demencia hatásait és kezelési lehetőségeit vizsgálja a pécsi Transzlációs Idegtudományi Kutatócsoport tagjaként. Fontos kísérleteket végez, érdekli a rövid és hosszú távú memória kapcsolata, a különböző agyi területek összehangolt működése, a neuropszichológia is. Tehetséges és remélhetőleg inspiráló fiatalokat bemutató sorozatunk mai részében Padányi Annát mutatjuk be.
Miért foglalkozik egy fiatal lány az öregedéssel?
Nem volt ez mindig így: sokáig azt hittem, hogy mérnök édesapám nyomdokaiba fogok lépni, hiszen nagyon érdekelt a matematika, a fizika, a csillagászat, matek szakos gimnáziumba is jártam, és a legnagyobb célokat a matematika és a fizika területén tűztem ki. Zseniális középiskolai biológia- és kémiatanáraim vezettek rá, hogy mennyire érdekes is az emberi test és annak működése. Ekkoriban sokan hitték körülöttem, hogy majd orvos leszek, de nem éreztem magam alkalmasnak rá, akkor már a kutatásban gondolkodtam. Azt el tudtam fogadni, hogy hibázik az ember, de kutatóként ennek nincs olyan következménye, ami életeket befolyásol, és ez azért megnyugtató volt számomra.
Pedig az intellektusod meglett volna hozzá.
Kivételes intellektus? Azom nincs. Semmilyen formában. Amiben talán eltértem némelyektől, hogy nagyon szorgalmas voltam. Nemcsak azokban a tárgyakban tanultam szorgalmasan, amik érdekeltek, de azokban is, amiket nem éreztem olyan közel magamhoz.
Milyen érettségire volt szükséged a külföldi egyetemi felvételihez?
Kéttannyelvű középiskolába jártam, ahol az utolsó két évben nemzetközi érettségire készültünk, amit 150 ország több mint 2000 egyeteme fogad el felvételi vizsgaként, például az Oxford, a Cambridge, vagy a 1583-ban alapított, skót Edinburgh-i Egyetem is. Nagyon szerettem ezt a képzést, mert ellentétben a többi rendszerrel, itt nagyon fontos a gyakorlati rész, és a végső eredményhez nem volt elég a vizsga, hanem beszámítják a két év során nyújtott teljesítményt.
Miért pont Skóciát választottad?
Eddigre már tudtam, hogy nagyon érdekel az agy, az agykutatás, de idegtudományi szak Magyarországon akkor nem létezett, ezért megkérdeztem Freund Tamás neurobiológust, hogy ő mit ajánl. Ő azt mondta, hogy Magyarországon az orvosi egyetem a lehetőség, ahol a hatéves alapképzés után specializálódhatok és kutatóorvos lehetek, a másik út viszont külföldre vezet, a németországi Heidelbergbe vagy a skóciai Edinburgh-ba. Jelentkeztem ugyan az itthoni orvosira is, de végül mégis Edinburgh-t választottam, mert ott van egy olyan szak, amely az orvosbiológia területén belül a idegtudományokra fókuszál. Ott is tanultam az első évben alapozó kémiai ismereteket, sejtbiológiát, rendszertant, de utána abba az irányba haladtunk, ami engem érdekelt. Ráadásul a képzés ingyenes, így csak a kollégium díját és a megélhetésemet kellett nekünk finanszíroznunk.
Milyen volt az ottani oktatás?
Nem annyira hierarchikus a rendszer, a tanárokat a keresztnevükön szólítottuk, közvetlen kapcsolatot alakíthattunk ki velük. Nyugodtabban mentünk oda mondjuk óra után, ha volt egy kérdésünk. Nagyon könnyen specializálódhattunk az érdeklődési területeink szerint, sokat dolgoztunk csoportokban, minden tárgyhoz tartottak előadást, szemináriumot és gyakorlatot is. Mérhetetlenül sok esszét kellett írni az angolszász rendszer miatt, mindent így kértek számon, a félévközi és a szemeszter végi vizsgák is így történtek. Mindig mindenre teljes mondattal, bekezdésekkel vagy esszékkel kellett válaszolni.
Edinburgh kutatási szempontból is kiemelkedő hely. Mennyit tapasztaltál ebből diákként?
Fantasztikus oktatóim voltak, akik a saját szakterületükön valóban kiemelkedő kutatásokat végeznek, s ezekről, főleg az utolsó két évben, nagyon gyakran tanítottak minket az órák keretein belül is. Ezen túl fontos volt számomra, hogy a kutatásban is részt vegyek. Érdekes, hogy az itthoni rendszerrel ellentétben, kint a félév alatti laborlátogatásokat, kutatásokat nem igazán támogatják, gyakran nem is értették, hogy mit akarok. Ott aki kutatással szeretne foglalkozni, az általában nyári gyakorlatokra jelentkezik. Így én is minden nyáron 6-8 hétre más laborba mentem dolgozni. Eljutottam Freund Tamás professzor laborjába a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetbe, de Richard Morris professzor laborjában is hosszabb időt tudtam tölteni. Rengeteg tudással és tapasztalattal gazdagodtam.
Mi volt a legmeglepőbb számodra Skóciában?
Olyan apróságokat kellett megszokni, mint hogy képtelenek egy csaptelepet használni, mindig kettő van, s azok között sem mindig egyezik, hogy jobb oldalra kerül a hideg víz vagy balra. Illetve, a pubkultúrát sokan félreértik, mert az nem feltétlenül kocsmát jelent, sokkal kulturáltabb annál, nem is kötelező alkoholt inni, csak lehet. Edinburgh ráadásul gyönyörű város, nem véletlenül Skócia központja, kulturálisan is mérhetetlenül színes. Ráadásul ott van az Európában, sőt sokak szerint a világon az első olyan épület, amit kifejezetten azzal a céllal építettek, hogy a különböző egyetemi társaságok össze tudjanak jönni. Tele van pubokkal és találkozóhelyekkel, kívülről pedig úgy néz ki, mint egy kis Roxfort. Nagyon szerettük, nekem a Library Bar volt a kedvencem. A kollégiumi beilleszkedés az első évben picit nehezebben ment, talán azért, mert három skót és egy spanyol lánnyal kerültem egy apartmanba, nem volt olyan sok közös témánk, és a skót akcentust is meg kellett szoknom. De e baráti társaságom végül nagyon színes és nemzetközi lett, maláj, szingapúri, német, nigériai, angol, skót ismerőseimmel máig tartom a kapcsolatot.
A pécsi Transzlációs Idegtudományi Kutatócsoport tagjaként dolgozol. Mit jelent pontosan a transzláció?
Az elmúlt 10-15 évben rengeteg gyógyszerjelölt vegyületet fejlesztettek például a demencia területén az alapkutatási eredményekre támaszkodva. Ugyanakkor ezekből a vegyületekből szinte semelyik sem került át a klinikába, mert az emberi szervezetben nem úgy fejtette ki a hatását, mint vártuk. Ezt a szakadékot próbáljuk áthidalni. A mi laborunkban munkamemóriával foglalkozunk, amelynek romlása a neurokognitív zavarok (például a demenciák) egyik legelső jele. Igyekszünk olyan teszteket, feladatokat fejleszteni, melyek a munkamemória folyamatait összehasonlítható módon mérik állatok és emberek között. Így lehetőség nyílik különböző gyógyszerjelölt vegyületek, terápiák tesztelésére.
A cikk az ajánló után folytatódik
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
Hol szeretnéd magad látni tíz év múlva?
Mindenképpen kutatni szeretnék. Most a PhD-re fókuszálok, utána laborokba fogok jelentkezni. Egy kutató élete itthon és külföldön is elég nehéz, mert mindig csak 3-5 éves pályázatokból tud élni. Rengeteg dologra szeretnék választ kapni. A kognitív rendszereinket külön kezeljük, pedig mindegyik az agyban van. Valamilyen módon mindegyik a másikba is bele kell, hogy szóljon. Nagyon szeretném, ha jobban megértenénk, pontosan mi nem működik a demenciában, és ha egy jobb modellt találnánk rá, amivel a gyógyszereket is jobban tesztelhetjük. A másik célom a rövid és a hosszú távú memóriával kapcsolatos. Ezeket külön szoktuk kezelni, de egyre több jel utal arra, hogy nem biztos, hogy annyira különböznek. Érdekes lenne tudni, hogy fonódnak össze és hogy működnek együtt. Érdekesek ezek a kutatások, mert az agykutatók az egyedüliek, akik a saját kutatásuk tárgyával próbálják megérteni a kutatást.
