Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az internettel, a közösségi oldalakkal, a gyerekek védelmével egyre többször foglalkozunk. A legfontosabb mindig a megelőzés. Ugyanakkor sok szülő tanácstalannak érzi magát, amikor az kerül szóba, hogyan kezelje a már kialakult helyzetet: mit tehetünk, ha már megtörtént a baj, zaklatással, adatlopással, személyiségi jogok megsértésével kell szembenéznünk?
Az idei év mindenen más, mint a többi, hiszen azok a szülők, akik eddig nem engedték gyereküknek, hogy internetezzenek, vagy a csemetéknek nem volt rá különösebb igényük, most azok is kénytelenek voltak bemerészkedni az online világba. A házi feladat valamilyen programon át érkezett, az órákat digitális platformon adták, a kapcsolattartáshoz is szükség volt minimum az e-mailekre, de leginkább a csetelőprogramokra. Nem mindenkinek volt és van ideje, ereje elmagyarázni az adatvédelem mikéntjeit, sokszor csak félig kidőlve a fáradtságtól annyit vetünk oda, hogy ne ossz meg magadról fényképet, kisfiam. Ennyi azonban nem elég. Még mindig nem ismerjük eléggé az online világ zavaros vizeit, hol túlféltjük a gyereket, hol olyat is megengedünk neki, amiről mi magunk sem tudjuk, hogy veszélyes. Ezért kerestük fel Fülöp Tamás Miklós programozó matematikust, igazságügyi informatikai szakértőt, aki segít eligazodni a vélt és valós veszélyek között, és megmutatja, mit tehetünk, ha a legrosszabb rémálmunk válik valóra.
Mit tehetünk, ha azt látjuk, hogy a gyerekünk fényképét ellopták, felhasználták?
A legfontosabb a megelőzés. Mindig gondoljuk át, milyen fényképeket teszünk fel a gyerekünkről, illetve próbáljuk azt is ellenőrizni, ő mit tölt fel önállóan. Nem ritka, hogy egy tinédzsert pedofilok közelítenek meg és kérnek tőle üzenetben fehérneműs fényképeket. Nagyon fontos, hogy a gyerek olyan bizalmi viszonyban álljon a szüleivel, hogy amikor ilyen történik, akkor azonnal szóljon, ne lapítson. Ugyanilyen lényeges, hogy a gyerek értse, nem küldünk soha fényképet másoknak, és csakis olyan fotót töltünk fel akármilyen közösségi oldalra is, ami nem mutat túl sokat. Emellett szülőként nem árt ellenőrizni a gyerekünk internetes tevékenységét sem.
Ez alatt mit ért pontosan?
Legyen fogalmunk róla, kivel csetel, milyen fényképet tesz fel, még akkor is, ha Facebookon nem vagyunk ismerősök. Az a baj, hogy az internet előtti időszakban az iskolai zaklatás az intézmény környékén történt és az iskolaidő végeztével véget ért. Most meg gyakorlatilag akkor kezdődik. Nem szemtől szemben történik, hanem álprofilról tölt fel a zaklató olyan fényképeket vagy tartalmakat, amik akkora érzelmi megterhelést jelentenek, hogy a fiatalok akár az öngyilkossági kísérletig is eljutnak.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Első körben a gyerek szóljon a szülőnek, de ez azért nehéz, mert annyira megalázva érzi magát, hogy erről nem feltétlenül akar beszélni. A szülő a tények tudatában találhat megoldást, ami nem feltétlenül az, hogy az iskolára bízza az ügy megoldását. Sok tanár vagy intézményvezető nem teszi meg a megfelelő lépéseket, nem foglalkoznak elég komolyan a zaklatási ügyekkel.
Tegyük fel, hogy rajtakaptuk a gyerekünk osztálytársát a bántalmazáson. Ahogy az értetlenség és a harag csak gyűlik bennünk, azonnal le is vezetnénk, és üzeneteket fogalmazunk az osztályfőnöknek, a zaklató gyereknek, illetve az ő apjának, anyjának. Ha meg is tesszük, újabb megdöbbenés érhet. Igazságot ugyanis nem találunk ilyen könnyen. A legtöbb szülő a saját gyerekét védi körömszakadtáig, a tanár vagy az igazgató pedig gyakran széttárja a kezeit, hogy nem tudja eldönteni, kinek járna büntetés. Milyen lehetőségem van, ha a zaklató a felmenőivel együtt egyszerűen tagadja a vádakat? Ha az én gyerekemet állítja be túlérzékenynek, hazugnak?
Hogy bizonyíthatom az igazamat?
Első lépésként javasolni szoktam a képernyőmentéseket a zaklató posztokról, üzenetekről. Ugyanakkor van itt egy probléma: sok olyan esetet is láttam már, amikor zaklató üzenetet hamisítottak, és ezzel jelentették fel a másikat. Minden bizonyítéknak van egy felügyeleti lánca, tehát biztosítani kell azt, hogy a rögzítéstől kezdve egészen a bírósági felhasználásig hiteles maradjon, dokumentálják, ki fér hozzá, és biztosítsák, hogy a tartalma nem változott. Ha valaki egy képernyőképet ment le, ami az ő igazát bizonyítja, akkor felmerül a kérdés, ez a bizonyíték valódi-e, vagy sem. Ettől függetlenül javasolt a képernyőmentés készítése, hogy amennyiben a zaklató törölné a posztot, meglegyen, a hiteles másolat nem feltétlenül készül el azonnal.
Nehéz ilyen hamisítványokat létrehozni?
Photoshoppal, bármilyen szerkesztőprogrammal egy alapvető tudás birtokában cserélhetők rajta a képek, szövegek, információk. Hiteles informatikai bizonyítéknak akkor minősül, ha közjegyző hitelesíti, viszont ha bonyolultabb a helyzet, és a közjegyző nem ért az informatikához, egy igazságügyi szakértő készíthet olyan dokumentumot, amit aláír, lepecsétel, ami innentől kezdve bizonyító erejű a bíróságon. A képernyőmásolat, pláne kinyomtatva, nem mindig elég, nem tudhatjuk, az adott bíró vagy nyomozó hitelesítés nélkül elfogadja-e bizonyítékként, vagy sem. Erről egyébként nemsokára oktatni fogom a bírókat, hogy pontosan mit tekintünk informatikai bizonyítéknak.
Ön milyen módszerrel dolgozik?
Van olyan módszerem, aminek segítségével fel tudom deríteni a kamuprofil mögött lévő IP-címet, ez alapján pedig a rendőrség ki tudja kérni a szolgáltatótól, hogy abban a percben, amikor a zaklatás történt, kinél volt a gép, név, cím, személyiigazolvány-szám alapján pedig azonosítja. Ez is bizonyítéknak minősül a bíróságon, de hivatalból az IP-cím kiküldésére harminc nap áll rendelkezésre az internetszolgáltatónak.
Azt hogyan nyomozom vissza, ha a gyerekem fotóját felteszik mondjuk egy pornóoldalra?
Hát, azt lehet, hogy sehogy. Az oldal üzemeltetőjét kell megkérni, hogy mondja meg, hogy azt a regisztrációt, feltöltést milyen IP-címről végezték el. Ha az oldal külföldi, akkor nem fog válaszolni, de még ekkor is lehet neki újra írni, hogy vegye le a fotót, mert nem az övé. A Facebookon, illetve más oldalakon pedig jelenteni lehet, ha valaki visszaél más fotójával. A mondás, amit gyakran idéznek, miszerint ami egyszer felkerült az internetre, az ott is marad, sajnos igaz. Olyan is előfordult, hogy mire utánanyomoztunk egy adott pedofilnak, az olyan ügyesen törölte magát – van olyan szolgáltatás, ami rendszeresen váltogatja az IP-címet –, hogy nem tudtuk elkapni. Visszajutunk ugyanoda: nagyon gondoljuk meg, milyen fényképet tesz fel az internetre a gyerekünk, mit ír be akármilyen csetablakba. Beszéljünk vele arról, hogy aki tizenöt évesnek adja ki magát, az lehet, hogy a valóságban ötven. Egyébként kamaszkorban sokszor már késő nevelni, érdemes még a nagy lázadások előtt rendszeresen beszélgetni a témáról. Az egészséges gyanakvás soha nem árt.
Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan kémkedhetnek mások a gyerek után!
Léteznek olyan programok, amiket okostelefonra feltelepítve megtudhatjuk a GPS-koordinátákat, amivel akkor is meg lehet hangosan csörgetni valakit, ha le van némítva a telefon, ami képet és videót is rögzít észrevétlenül. Egyes okosórák olyan funkcióval is el vannak látva, ami jelez, ha a gyerek az előre meghatározott koordinátákon kívülre kerül.
Az így szerzett információt azonban nem lehet felhasználni a bíróságon – Vagy mégis?
Létezik olyan bírósági határozat, amely szerint az illegálisan szerzett hang- és képfelvételt fel lehet használni, amennyiben súlyosabb bűncselekményt bizonyít, mint maga a felvétel készítése, és ha a készítője vállalja ennek következményeit.
Mit tehetek, ha a gyerekemet olyan felvétellel zsarolják, amit kémprogrammal készítettek róla?
Létezik olyan, hogy személyes adattal való visszaélés. Személyes adatnak minősül minden, amivel be lehet valakit azonosítani: név, képmás, lakcím stb. Aki ezt illegálisan használná, az visszaél ezzel az adattal, ezzel pedig már fordulhatunk a rendőrséghez.
Ezért is érdemes vigyázni azzal, milyen adatokat osztunk meg magunkról. Egy ügyes zaklató a Google és a közösségi oldalak segítségével kiderítheti a lakcímünket akkor is, ha azt nem írtuk ki a Facebookra. Létezik egy szakma, az OSINT (Open Source Intelligence, azaz nyílt forrásokból történő információgyűjtés), vannak szoftverek, amik ezt automatikusan megcsinálják.
Ugyanakkor fontos tudni, hogy szinte mindegyik program információkat gyűjt rólunk, nem csak a TikTok. Azt szokták mondani, hogy amelyik szolgáltatás ingyenes az interneten, ott mi magunk vagyunk az áru.
Milyen területe van az online zaklatásnak, amiről kevés szó esik?
Nem beszélünk sokat a felnőttek egymás közötti zaklatásáról. Pedig legalább olyan gyakori, és hallottam olyan illetőről, aki öngyilkosságot kísérelt meg emiatt. Ez a bosszúnak az egyik eszköze. Egy nemrég nyilvánosságra került ügyben annak, akit zaklattak, a lánya karambolozott, annyira ki volt készülve. Ott az anyát, aki egyébként egy állatmenhely vezetőjeként dolgozott, úgy zaklatták, hogy kamuprofilokról vádolták szörnyű dolgokkal, halotti értesítéseket töltöttek fel róluk, megpróbálták feltörni a PayPal- és Facebook-fiókjaikat, a fényképét szexhirdetésekben használták fel, és ötpercenként csöngött a telefonjuk. Aki a megtámadott hölgy mellé állt, annak is nekiestek, egy 12 éves fiút rendőröknek kellett őrizniük napokig. Egy olyan elkövető, illetve csoport tette ezt, aki kamuállatmenhelyet működtet, és nem tetszett neki ennek a hölgynek a tevékenysége, hiszen egy értelemben konkurenciát jelentett. Az áldozatok érthető módon nagyon összetörtek.
Felnőttként hogy tudom megúszni az online zaklatást?
Azt szoktam mondani, hogy nem kéne foglalkozni vele. Ha valaki zaklat, és én kiírom a Facebookra, hogy milyen szörnyű dolog történik velem, akkor az illető kap egy visszajelzést, hogy sikerült. A sokat emlegetett közöny segíthet, mert az elkövető egy idő után abbahagyja, és keres valaki mást, akinél hatást tud elérni.
Ugyanez igaz lehet a gyerekekre is?
Szerintem igen. Ha elegánsan teszek valakire, az előbb-utóbb meg fogja unni. Visszajelzésre van szüksége, azt élvezi, ha kiboríthatja az áldozatát. Ha ezt nem kapja meg, van esélyünk megszabadulni tőle – de persze mindig dokumentáljunk. Így már mondhatjuk azt, hogy van bizonyítékunk, és higgadtan közölhetjük a feltételezett elkövető szüleivel – akik természetesen védik a saját gyereküket –, hogy nincs semmi gond, a bizonyíték mindent tisztázni fog a rendőrségen.
