Gyerekrablás szülők közt: krízis, amit meg lehetne előzni

Ha életed egyik legfontosabb döntésére készülsz, ezt mindenképp fontold meg: a józan ész nevében és egy nemzetközi családi mediátor, szülő-coach tapasztalatai alapján. Kerpel Éva írása.

Minden nyáron és minden karácsonyi szünet után újra és újra sokkoló hírektől hangos a sajtó: saját apja/anyja elrabolta a gyerekét a másik szülőtől és külföldre vitte, vagy egy pár naposra, hetesre tervezett látogatás után nem adta vissza a gyereket. Ezekre a gyerekrablásokra általában két olyan szülő között kerül sor, akik különválásuk után nem tudnak/akarnak megegyezni, hogy melyikükkel és melyik országban éljen a közös gyerekük. Az, hogy két különváló szülő nem tud megegyezni a szülői felelősség megoszlásában, határokon belül is gyakran előfordul, ilyenkor a szülők bírósághoz fordulnak, és jó esetben elfogadják, betartják azt a felügyeleti, kapcsolattartási rendet, amit a bíróság meghatároz.

Akár különböző állampolgárságú szülőkről van szó, akár magyar–magyar szülőpárról, akik a különválás előtt külföldön éltek, majd egyikük Magyarországra hozta a közös gyereket, ha a szülők nem tudnak megegyezni, akkor a szülői felelősség megoszlásáról a bíróság dönt. Külföldön élő család esetében a helyzet azért is bonyolultabb, mert arról is dönteni kell, hogy egyáltalán melyik ország bírósága dönthet a szülői felelősségről. Ha csak az egyik szülő költözik vissza a közös gyerekkel Magyarországra, és ezt a másik szülő nem fogadja el, akkor úgynevezett visszaviteli eljárást indíthat a Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alapján, amely végső soron azt kérdést dönti el, hogy melyik ország bírósága jogosult dönteni a gyerek további hollétéről. 

A hágai egyezmény alapján indított visszaviteli eljárás lehetőségéről és alkalmazásának hatásairól annak ellenére nagyon kevesen tudnak a potenciálisan érintett családok, hogy az egyezményhez Magyarország 1986-ban csatlakozott, és az azóta eltelt idő alatt egész Európában, így Magyarországon is jelentősen megnőtt a vegyes állampolgárságú szülők száma és az olyan családok aránya, amelyek nem az állampolgárságuk szerinti országban élnek. Akik saját vagy rokonaik, ismerőseik tapasztalatai alapján mégis tudnak erről az eljárásról, ritkán tudnak pozitív élményekről beszámolni. 

Szerzőnkről

Kerpel Éva makrogazdasági elemző, magyar és nemzetközi tanulmányok szerzője, mediátor, tréner, coach. Több mint 20 éve kezdett önkéntesként dolgozni a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítványnál, majd az Eszter Alapítvány és a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy-egy projektjét vezette.

Nemzetközi önkéntes munkája részeként a Missing Children Europe alelnöke és az egységes európai segélyhívó számok bevezetéséért felelős szervezet vezetőségi tagja, valamint a Child Helpline International világszervezet európai régióért felelős vezetőségi tagja, és a Principles, Standards and Practices munkacsoport vezetője volt évekig. 2002 óta mediátor, 2012 óta nemzetközi családi mediátorként a crossbordermediator.eu hálózat tagja, amely gyerekrablási ügyekben segít. Szülő-coachként a szülői kompetenciák megerősítését tekinti feladatának.

A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény elsődleges célja, hogy visszatartsa a szülőket attól, hogy valamelyikük a másik szülő beleegyezése nélkül más országba költözzön a közös gyerekkel. Az egyezmény alapján indított visszaviteli eljárás elsődlegesen azt vizsgálja, hogy hol lakott a gyerek életvitelszerűen az elvitelét megelőzően, és azt feltételezi, hogy gyerek érdeke mindig az, hogy visszavigyék abba az országba, ahonnan elhozták, és a két szülő ennek az országnak a hatóságai előtt rendezze a különválás után a gyerek felügyeleti jogát. 

Mivel az egyezményt még az unióban családostól szabadon költöző családok közül is kevesen ismerik, a legtöbb szülő azt feltételezi, hogy joga van a gyereke jövőjét akár a másik szülő beleegyezése nélkül is a saját országában tervezni. 

A nemzetközi egyezmények korlátai

A hágai egyezmény, és az annál még szigorúbb EU-rendelet (Brüsszel 2), csak a jogi helyzet elvitel előtti helyreállítására koncentrál, és elég meglepő módon csak a gyerekre vonatkozóan. Mivel a jogellenesen külföldre vitt vagy ott visszatartott gyerekek túlnyomó többsége 6 éven aluli, nem kifejezetten gyerekbarát az, ha a gyerek visszavitelét a bíróság elrendeli, akár annak tudatában is, hogy az őt elvivő szülőt, ha a gyerekével együtt visszatér, az adott ország törvényei alapján a gyerek jogellenes elvitele miatt börtönbe zárhatják. Azaz „a gyerek érdekében” elszakítják őt az addig napi szinten gondozó szülőtől, hogy a jogi helyzet helyreálljon. A visszavitelt kezdeményező szülő sem jár feltétlenül jól: ő a visszaviteli eljárással az esetek többségében azt szeretné elérni, hogy a gyereke vele egy országban éljen, és vele élő kapcsolata lehessen. Ehelyett a bíróság döntése alapján első körben visszakerül a gyerek nemcsak a kiindulási országba, hanem a korábban otthagyott szülőhöz, aki addig esetleg egyetlen napot sem töltött egyedül a gyerekkel, és esetenként még közös nyelvet sem beszélnek. 

Eleinte sokszor idilli a helyzet
Eleinte sokszor idilli a helyzetFotó: Juanmonino / Getty Images Hungary

A kiindulási országban a további bírósági döntések a gyerek jogellenes elvitelét többnyire valamilyen módon büntetik, és az a szülő kap – sokszor kizárólagos – felügyeleti jogot, akitől elvitték a gyereket, és aki nemritkán csak élő, normális kapcsolattartást szeretett volna elérni. A gyereket elvivő szülő jó esetben, ha nem zárják börtönbe, miután visszatért a gyerekével, kapcsolattartási jogot kap. Ha kicsi a gyerek, és a szülők különböző nyelvet beszélnek, ez azzal is járhat, hogy a gyerek elfelejti vagy nem tanulja meg az anyja/apja nyelvét, amitől viszont a gyerekkel való élő kapcsolat ténylegesen egyre nehezebbé válik. 

Az elrontott párkapcsolat gyerekre katasztrofális következményeit még tovább is lehet fokozni. Az uniós rendelet alapján a gyereket akkor is vissza kell vinni, ha a hátramaradt szülő nem alkalmas vagy képes a gyerek ellátására, feltéve, hogy a kiinduló ország bizonyíthatóan képes a gyereket megvédeni és róla gondoskodni. Újabb „gyerekbarát” feltevés: jobb a gyereknek nevelőszülőknél vagy intézményben, de abban az országban, ahonnan elvitték, mint az őt jogellenesen elvivő szülővel, nagyszülőkkel, más rokonokkal. 

Nemzetközi mediátorként több mint tíz éve foglalkozom jogellenes gyermekelviteli ügyekkel. Sok esetben az a szülő, akitől elvitték a közös gyerekét, nem talál más módot a gyerekkel való kapcsolat helyreállítására, mint a hágai egyezmény szerinti visszaviteli eljárás elindítását. Más hatékony eszköz nem nagyon van, ezért a legtöbb hatóság és jogi képviselő még akkor is ezt a jogi eszközt javasolja, ha egyértelmű, hogy az eljárás következményeképp nemcsak az egyik, hanem akár mindkét szülő is olyan helyzetbe kerülhet, amilyet egyikük sem akart, és amire nem számítottak. Arról, hogy a gyerekre milyen traumatikus hatással van az, ha hirtelen kitépik az addigi környezetéből a jogellenes elvitellel, majd újra kitépik őt az új környezetéből, a visszavitel elrendelésével akkor is, ha egyébként elég ok lenne a maradásra, komoly szakirodalom szól. 

Ki mondja meg, mi a gyerek érdeke?

Nem nagyon van olyan szülő, aki ne a gyerek érdekeire hivatkozna, amikor bizonyos döntéseket meghoz. Az esetek jelentős többségében a szülők őszintén hiszik, hogy jobban tudják a gyerek érdekeit képviselni és őt gondozni, mint a másik szülő. Többnyire arról is őszintén meg vannak győződve, hogy a gyerek érdeke kívánja azt, hogy Magyarországra költözzenek vele akkor is, ha abba a másik szülő nem egyezik bele. 

Az, hogy a szülők párkapcsolatában felmerülő konfliktusokat nem sikerül békésen megoldani, ugyanolyan gyakran fordul elő a vegyes nemzetiségű vagy külföldön letelepedett családok körében is, mint az itthon élők között. A különválás és a szülői felelősség és kapcsolattartás miatti jogi eljárások sem ritkábbak az ilyen családok körében. Csak éppen az érintett gyerek sokkal több szenvedésnek, traumának van potenciálisan és ténylegesen is kitéve. Az egyik szülő egyoldalú döntése, csakúgy, mint a bíróság végső döntése a visszavitelről vagy maradásról, meghatározza nemcsak azt, hogy melyik szülővel fog élni a továbbiakban a gyerek, hanem azt is, hogy melyik nyelv lesz az „anyanyelve”, milyen kultúrában nevelik őt a továbbiakban. A korábbi környezet hirtelen elvesztése a gyerek számára mindenképp trauma, de a legrosszabb esetben az ilyen helyzet – a jogellenes gyermekelvitel és az azt követő visszaviteli eljárás – a szülők elvesztésével is járhat. 

A bonyolult családi viszonyok vagy egy gyerek életének rendezésére a jog nem elég érzékeny eszköz: csak azt tudja szabályozni és befolyásolni, amit a jogszabályok lefednek. Sok olyan, az egyének, családok életét alapvetően befolyásoló tényező figyelembevételére nem alkalmas a hatósági eljárás, amely nélkül egy határozat csak igazságtalan, nem életszerű lehet. Amikor a családok a bíróságra bízzák, hogy a számukra legfontosabbról, a gyerekről döntsön, akkor önként mondanak le arról, hogy a saját szempontjaik és a gyerek sorsát illető közös érdekeik szerint szülőként egyezséget kössenek, kompromisszumokat vállaljanak, mert nem akarnak ártani a gyereküknek. 

Gyerek nélkül is bonyolult tud lenni
Gyerek nélkül is bonyolult tud lenniFotó: fizkes / Getty Images Hungary

Amikor egy-egy párkapcsolat idáig jut, már nagyon komoly önfegyelem és önismeret kell ahhoz, hogy a szülők ne a jogi képviselőik esetleges bulldogmentalitását vegyék át a másik szülővel kapcsolatban, és ne nyerni akarjanak mindenáron a másik szülő lenyomásával, hanem a gyerek érdekében vállalják a mégoly nehéz megegyezést. Azokban az esetekben, amikor a szülők akár a visszaviteli eljárás megindítása helyett, akár közben vagy az eljárás lezárása után a mediációt választják, hogy mégis ők maguk döntsenek a gyerek sorsáról, az esetek 80 százalékában sikerül megegyezniük és egyezségüknek megfelelően a gyerek felnövése során együttműködniük. 

Ahhoz, hogy a szülők között egyezség szülessen, szükség van a közös érdekük felismerésére (a gyerek jólléte, trauma elkerülése), és arra, hogy a felek a speciálisan képzett közvetítő segítségével képessé váljanak arra, hogy meghallják, amit a másik fél mond. A mediáció alkalmas arra, hogy mindazokról a tényezőkről szó essen a két fél között, amelyek döntéseiket befolyásolják, akár van ezekre vonatkozó jogszabály, akár nincs. Akárhogy döntenek a szülők, ha az elhatározás a különválásukról végleges, a gyerek a továbbiakban nagy valószínűséggel nem fog az egyik szülőjével egy országban élni. De a megegyezés elérheti azt, hogy a gyereknek élő kapcsolata legyen a más országban élő szülőjével is, és hogy elkerüljék a gyerek rángatásával járó traumákat. 

Az előre gondolkodás kulcsfontosságú lenne

Nagyszerű dolognak tartom, hogy szabadon lehet más országban tanulni, dolgozni, más kultúrákkal ismerkedni, boldogulást keresni. A párkeresést, családalapítást és közös gyerek nevelését sem csak hasonló nemzetiségűek között lehet elképzelni. Az egymást választó és közös életre készülő párok jó esetben már az együttélés, közös gyerek születése előtt átlátják, hogy milyen dolgok fontosak nekik, miben értenek egyet, mi az, amin még vita van közöttük. Ha egy pár olyan életet él, amelynek potenciálisan vagy ténylegesen, akár vállaltan, akár kényszerűen része az, hogy több különböző országban élhetnek, lehetőleg még a közös gyerek születése előtt érdemes megegyezniük a közös jövőjüket is befolyásoló néhány lényeges dologról. 

Nem nagyon romantikus egy országhatárokon átnyúló szerelem esetében vagy egy más országba költözés nagy kalandja előtt arról beszélni, hogy mi lesz, ha nehézségek merülnek fel az új, közös élet során. Viszont nem biztos, hogy jó ötlet csak feltételezni, de semmilyen módon nem tesztelni, hogy „mi mindenben egyetértünk”, „ő is mindig azt akarja, amit én”. Ha valami fontos, akkor arról beszélni kell, és jó esetben tényleg az derül ki, hogy egyetértenek a felek. 

Ha egy pár külföldre költözik, vagy valaki külföldi állampolgárral kezd közös életet, akkor nemzetközi mediátorként és coachként azt szoktam javasolni, hogy a nagy döntés előtt a legfontosabb dolgokat beszéljék meg a felek. Van egy korántsem teljes lista, amelynek alapján, ha az eldöntendő kérdéseket megbeszélő felek ezeket maguk nem vetik fel, én szoktam kérdezni.  

  • Örömteli döntés-e a külföldi élet megkezdése, vagy valamilyen kényszerhelyzet? Ha az utóbbi, vállalnának-e hasonló következményekkel járó helyzetet (pl. ismeretlenbe ugrás) a saját országukban? Általában vállalkozó kedvűek-e vagy rettegnek az ismeretlentől?
  • Lesz-e mindkét félnek önálló jövedelme? Ha nem, ez olyan helyzet-e, amit itthon is vállalnának, vagy csak a körülmények miatt érzik úgy, hogy ez elfogadható? Meddig tartják elfogadhatónak, hogy anyagilag az egyik fél kiszolgáltatott a másiknak?
  • Mindketten jól ismerik-e annak az országnak a kultúráját, ahová költöznek? Egyformán el tudják-e azt fogadni? Mit tesznek, ha egyiküknek vagy mindkettőjüknek ezzel kapcsolatban nehézségei vannak? Mi történik, ha egyikük nem érzi jól magát a választott országban? 
  • Volt-e mindkét fél legalább hosszabb látogatáson az együttélésre kiszemelt országban? Volt-e alkalmuk rálátni, hogy hol kezdenek új életet és arra, hogy hogyan viselkedik a párjuk, amikor a saját kultúrájában, saját rokonai, ismerősei között van?
  • Mindketten beszélik-e a választott ország nyelvét? Ha csak az egyikük, mit tesznek annak érdekében, hogy a másik fél életét ne a nyelvtudása határolja be? Ha külföldi partnerről van szó, mi a közös nyelvük? Ha olyan nyelv, amely egyiküknek sem anyanyelve, mennyire határozza meg a nyelvtudásuk a kapcsolat minőségét? Szándékukban áll-e megtanulni egymás anyanyelvét?
  • Akarnak-e közös gyereket? Megengedi-e mindkettőjük kultúrája vagy a saját elveik, hogy erről szabadon döntsenek? Milyen módon tervezik a gyereknevelés terheinek megosztását?
  • Egyetértenek-e a gyereknevelés legfontosabb kérdéseiben? Például hogy milyen nyelven beszéljen a gyerek, milyen vallású legyen, milyen oktatást kapjon? Milyen nevelési módszereket fogadnak el?
  • Ha egyiküknek sem anyanyelve annak az országnak a nyelve, ahol a gyerekük közösségbe fog járni, hogyan készülnek fel arra a helyzetre, hogy a gyerekük fő, legtöbbet és legmagasabb szinten használt nyelve más lesz, mint az ő anyanyelvük?
  • Mennyire fontos, és ha fontos, hogyan teszik majd lehetővé, hogy mindkét fél családjával élő kapcsolatot tartsanak fenn akkor is, ha más országokban élnek? Van-e vállalt felelősségük a saját országaikban maradt rokonokkal kapcsolatban, és ha igen, egyetértenek-e abban, hogy ehhez hogyan viszonyulnak?
  • A tervezett közös életforma, saját hivatás, életpálya enged-e bármilyen rugalmas reagálást esetleges változásokra, módosításra, vagy a most tervezett döntés minden további lépést végleg meghatároz? Más szóval: borul-e minden, ha egy dolog nem úgy alakul, ahogy várták?
  • Akadályok, ellentétek, esetén milyen konfliktuskezelési lehetőségeket tartanak mindketten elfogadhatónak? Egyformán gondolkodnak-e arról, hogy mikor és miért lehet, kell külső segítséget kérni?

Ez csak néhány kérdés, amelyekre jó esetben minden, közös életre készülő pár választ keres, nemcsak azok, akik más országban akarnak élni. Ha előre végig lehet ezeket a kérdéseket gondolni, akár együtt, de ha együtt nem megy, akár egyedül is, akkor egy-egy váratlan akadály, nehézség kevésbé éri felkészületlenül a családot. Van, aki a kérdések egy részére nem tud határozott választ adni, de legalább tisztában van azzal, hogy ezek a kérdések felmerülhetnek, és akkor majd meg kell találnia a választ. 

Gyerekvállalás előtt tegyük föl egymásnak és magunknak a legfontosabb kérdéseket
Gyerekvállalás előtt tegyük föl egymásnak és magunknak a legfontosabb kérdéseketFotó: globalmoments / Getty Images Hungary

Amikor nincs a gyereket nevelő párnak stratégiája arra, hogy a párkapcsolatokban normál esetben is előforduló konfliktusokon kívül még azokkal a nehézségekkel is megküzdjenek, amelyek a különböző háttér, különböző kultúrák, szokások miatt, vagy csak az idegen országban élés miatt jelentkeznek, akkor leggyakrabban egymást hibáztatják a szülők. Különösen igaz ez, ha a nehézségek nem egyformán érintik őket, például egyikük a saját országában él, másikuk nem, vagy egyikük a képzettségének megfelelő munkát és társaságot talál, míg másikuk, bár hasonlóan képzett, a háztartásban és gyereknevelésben kellene hogy megtalálja saját új hivatását. Ilyenkor másképp élik meg a helyzetet, és ha nem sikerül rendezni azt, ami gondot okoz, a probléma érzékelése is egyre különbözőbb lesz: azt a másik fél alig érzékeli. 

Egy ilyen helyzet elvezethet a „gyerekrabláshoz”, ahhoz, hogy egy hazalátogatás során az egyik szülő úgy döntsön, nem akar visszamenni, vagy eleve úgy tervezze a hazatérést, hogy az már végleges lesz. Mivel egyébként is mindig ő volt a gyerekkel, természetesnek veszi, hogy a gyerek vele marad, és mellékes kérdésnek tekinti, hogy a másik szülő így elszakad a gyerekétől – és nem mellesleg a gyerek is a másik szülőtől. Ilyenkor eszkalálódik a konfliktus olyan módon, hogy az otthagyott szülő visszaviteli eljárást kezdeményez, mert nem lát más eszközt arra, hogy visszakapja a családját.

Pedig meg lehet előzni azt, hogy idáig jusson egy párkapcsolat, egy család élete. Fontos előre gondolkodni, és annak érdekében, hogy a gyerek ne legyen traumáknak kitéve, fontos mindig alaposan tájékozódni a tényleges jogi helyzetről. Ami természetesnek és logikusnak tűnik egy anya vagy apa számára a gyerekeit illetően, arról lehet, hogy a jog másfajta logika alapján dönt. Általában fontos, de az ilyen jellegű családi konfliktusok esetén különösen fontos az, hogy aki bajban érzi magát, tudatában legyen annak, hogy van segítség, van más megoldás, mint egy jogellenes lépés, és merjen segítséget kérni. Mivel a családon belüli problémák ritkán rendezhetők csak jogi megoldással, olyan konfliktuskezelési módszereket és szakembereket érdemes keresni, akik valamennyi lényeges eldöntendő kérdés megbeszélésének teret tudnak adni. Többek között annak is, hogy mi az, ami biztosan nem árt a gyereknek. 

 

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.