A WHO megmondja: ennyi időt tölthet a gyerek a képernyő előtt

Olvasási idő kb. 2 perc

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt akarja elérni, hogy a kisgyerekek aktívabbak legyenek. Az iránymutatások konkrét ajánlást fogalmaznak meg az öt év alatti gyerekek testmozgására, alvási szokásaira és a képernyő előtt töltött idő mennyiségére vonatkozóan.

A legfrissebb eredmények szerint kétéves kor alatt egyáltalán nem, kettő és ötéves kor között pedig maximum naponta egy órát tölthetnének a gyerekek a különböző eszközök képernyői előtt. Vannak azonban szempontok, amik átírhatják ezt a talán túl egyszerű szabályt. A The Conversation szedte össze, melyek ezek.

Képernyő és elhízás

A WHO iránymutatásainak alapját az a 2017-es értékelés képezi, amely 96 korábbi kutatás eredményeit összegzi. Ezek közül 54 a képernyő előtt töltött idő és a gyerekkori elhízás közötti kapcsolatra összpontosított. Az 54 kutatás közül 25-ben nem találtak összefüggést a kütyüzés és az elhízás mértéke között, 13 vizsgálat azt állapította meg, hogy minél több időt töltenek a gyerekek a képernyő előtt, annál nagyobb lesz az elhízás mértéke, 16 tanulmány pedig vegyes eredményekről számolt be.

Ennél azért vannak jobban alátámasztott iránymutatások is. A Brit Háziorvosok Szövetsége (RCPCH) és az Amerikai Gyermekgyógyászok Szövetsége (AAP) által közzétett javaslatok célja segíteni a szülőket abban, hogy a gyerekek egészsége és a család szempontjából megfelelő döntéseket hozzanak. Mindkét szervezet hangsúlyozza, hogy a szülőknek figyelembe kell venniük, hogy kontrollálható-e a gyerek képernyő előtt töltött ideje, zavarja-e a család mindennapjait a gyerek kütyüzése, hatással van-e ez a gyerek alvási szokásaira, valamint azt, hogy a gyerek nem nasizik-e túl sokat, miközben a monitor előtt ül.

Sokszor tényleg a hasznára válik
Fotó: Luca Sage / Getty Images Hungary

Ne hagyjuk magára a gyereket

Ez a megközelítés, amely arra ösztönzi a szülőket, hogy figyeljenek oda a gyerek kütyüzési szokásaira, alátámasztja, hogy ezzel a témával kapcsolatban nemigen lehet egyetlen, univerzális szabályt leírni, amelyik majd megoldja a problémát.

Korábban az AAP is a két év alatti gyerekek számára egyáltalán nem, öt év alattiaknak pedig napi kevesebb mint két órányi képernyőzést javasolt, de 2016-ban felülvizsgálta az eredményeket. A jelenlegi ajánlások arra ösztönzik a szülőket, hogy a gyerekükkel közösen nézzenek például rajzfilmet, elismerik a videótelefonálás jelentőségét egészen csecsemőkortól kezdve, valamint felhívják a figyelmet az elektromos eszközökben rejlő tanulási lehetőségekre is.

Vannak tehát eredmények, amelyek arra utalnak, hogy a képernyőidő csökkentésének lehetnek egészségügyi előnyei, de fontos, hogy minden esetben figyelembe vegyük a körülményeket, és ne kizárólag az órára pillantva küldjük el a gyereket a számítógép elől.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.