Néhány héttel ezelőtt három fiú tűnt el egy budapesti gyermekotthonból, a legkisebb még nem volt hároméves. Sajnos nem egyedi esetről van szó, rengeteg állami gondozásba vett gyerek dönt úgy, hogy a rossz körülmények miatt megszökik és inkább hazamegy. Még akkor is, ha esetleg a családjában bántalmazták.
Gyakran másodrendű állampolgárokként kezeli a rendszer az állami gondozásba vett gyerekeket, akiket különböző okokból emelnek ki a családjukból, és jobb esetben nevelőszülőkhöz, rosszabb esetben – nem a szükségleteik, hanem kapacitáshiány miatt – gyermekotthonba kerülnek. Olyan otthonokba, ahol gyakori a kortársak közötti bántalmazás, ám a gondozók sokszor nem tudnak hatékonyan fellépni ellene, mert kevesen vannak, vagy nincs meg a megfelelő képzettségük, érzékenységük, mondja dr. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő, a Hintalovon Alapítvány alapítója, akivel a jelenségről beszélgettem.
A 14 éves Bóni Sándor Imre, a 10 éves Bóni Róbert Viktor és a majdnem 3 éves Sándor Béla Armandó október közepén tűnt el egy fővárosi gyermekotthonból. A megtalálásukról nem érkezett hír, de a gyerekek körözése két hét után lekerült a rendőrség honlapjáról, így vélhetően már előkerültek.
Az eset számos kérdést felvet, és jól rávilágít a jelenlegi gyermekvédelmi rendszer problémáira. Hiszen mégis hogyan történhet meg, hogy egy 14 éves és egy 3 éves gyermek egy intézményben van? “A 12 évnél fiatalabb gyerekeket nevelőszülőknél kellene elhelyezni, és csak kivételes esetben lehet őket gyermekotthonba rakni. De Pest megyében nagyon kevés a nevelőszülő, és nem növekszik számuk, aminek egyenes következménye, hogy ott helyezik el a gyerekeket, ahol hely van, és nem ott, ahol indokolt lenne” - mondja dr. Gyurkó Szilvia.
A gyermekvédelmi törvény kimondja, hogy mindig a gyerek érdekeit és szükségleteit kell szem előtt tartani, ám a valóságban sokszor az a döntő, hogy a rendszer mit tud csinálni. A területi gyermekvédelmi szakszolgálatok az esetek döntő többségében nevelőszülői elhelyezést javasolnak, ám ezt gyakran nem sikerül megvalósítani. Ha mégis találnak nevelőszülőt, akkor előfordulhat az is, hogy a fővárostól messzebb kerül a gyerek, így viszont nehezített a vér szerinti szülőkkel való kapcsolattartás.
Hogyan kerül be egy gyerek a rendszerbe?
Jelenleg nagyjából 24 ezer gyermek van állami gondozásban, és minden 3. gyerek családból való kiemelésében szerepet játszik, hogy a család rossz anyagi körülmények között él. De vajon valóban szükség van rá, hogy ilyen esetekben is kiemeljék a családjából a gyereket? Gyurkó Szilvia szerint “ez a millió dolláros kérdés”.
Sok család küzd azzal, hogy ahol munka van, ott lakhatás nincs, és fordítva, illetve hogy az átmeneti otthonokban, ahol az anyagilag vagy lakhatási problémák miatt időlegesen bajba jutott családok kaphatnának elhelyezést, nincsen elegendő férőhely. Ezek a helyek ugyanis ma már inkább a mélyszegénységben élő családok megtartását végzik, és nem a lecsúszó alsó-középosztálybeli családok megkapaszkodási lehetőségeként vannak jelen a rendszerben. A strukturális és kapacitásbeli problémák végül összeadódnak és azt eredményezik, hogy más megoldás hiányában elveszik a gyereket a szülőktől és ezzel darabjaira törik a családot.
A kiemelt gyerekeket nem feltétlenül veszi rögtön nevelésbe a rendszer, hanem ideiglenesen vagy átmenetileg kerülnek be, így eleinte vizsgálgatják a családot, a körülményeket. Noha a jogszabály 60 napot ad erre a célra, nem ritka, hogy a gyerekek több hónapot töltenek a rendszerben ideiglenes státusszal, mert nem hoznak döntést. Ez pedig rendkívül megviseli a családokat, mert a szülők minden találkozásnál ígérgetik, hogy “mindjárt hazajöhetsz”, miközben ki tudja, hogy ez ténylegesen mikor következik be. A gyerekek próbálnak túlélni, és közben gyakran lojalitási konfliktusba kerülnek, hogy kihez kötődjenek, a szülőhöz vagy a gondozóhoz.
Szerencsére a testvérek közös elhelyezése komoly alapelv. Ugyanakkor gyakran sok testvérről van szó, és nehéz olyan nevelőszülőt találni, aki 3-4 gyermeket is be tud fogadni egyidejűleg.
Mi történik, ha egy gyerek megszökik az otthonból?
Magyarországon évente 17 ezer gyerek szökik meg, és a 90 százalékuk nevelőotthonokból tűnik el. A gyerek számára a család elvesztése mindig trauma – akkor is, ha a családjában bántalmazták, vagy rossz körülmények között élt. Ezért a bekerülő gyerekeket minden esetben úgy kellene kezelni, mint aki traumatúlélő. Ez azonban általában nem történik meg, viszont gyakori a kortárs erőszak és visszaélés, így nem csoda, hogy a gyerekek szökni akarnak. A legjellemzőbb ilyenkor, hogy megpróbálnak hazajutni, és ezért a rendőrök általában először a szülőknél keresik a gyereket.
Az intézmények zöme nyitott, vagyis a gyerekek szabadon járhatnak ki és be. Így igazából nem nehéz megszökni. A szökött gyereket viszont hiába viszik vissza, mert ha nincs semmi, ami ott tartsa, akkor újból el fog tűnni. A harmaduk gyakorlatilag tartós szökésben van. “Ezek a gyerekek végtelenül nagy eséllyel vannak kitéve a droghasználatnak, a bűncselekményeknek, a prostituálódásnak és az áldozattá válásnak” – mondja Gyurkó Szilvia.
A szökéseket akkor szokták komolyabban venni a gondozók, ha a gyerek másokat is rávesz erre vagy más deviáns magatartásra (alkohol, droghasználat, iskolakerülés). Ilyenkor rendszerint robbantják a közösséget, a problémás gyereket pedig áthelyezik másik otthonba, hátha ott kevesebb problémát okoz. De ez ritkán jön be, mert ezek a gyerekek súlyos traumát szenvedtek, és ha nem kapnak megfelelő segítséget, akkor mindenhol konfliktusuk lesz.
Kevés a szakember és rossz a rendszer
A gyermekvédelmi szakellátási rendszer alapvetően arra az ideológiára épül, hogy csak ideiglenesen avatkoznak be, mondja a szakember, aki rendszeresen foglalkozik olyan családok eseteivel, ahonnan kiemelték a gyerekeket. “A kiemelésnek az a logikája, hogy ha a szülők és a család alkalmassá válik, akkor a gyereket azonnal vissza kell helyezni. Ehhez képest kiveszik a gyereket, leszidják a szülőt, de utána a szülő nem kap segítséget a körülmények rendezéséhez. A visszatérő ellenőrzéseken pedig megállapítják, hogy a körülmények nem változtak. Közben a gyerek beilleszkedik a gyermekotthonba, és nő a távolság közte és a szülei között. Ekkor szokott az megtörténni, hogy a család vigasztalásul újabb gyereket vállal - akit aztán szintén elvesz a rendszer” – mondja Gyurkó Szilvia. Ördögi kör.
A jelenlegi rendszer hibái mellett a szakemberhiány is nagyon komoly probléma. Ma Magyarországon akár geológus vagy vegyész végzettséggel is dolgozhat valaki gyermekvédelmi igazgatási feladatkörben, pedig ennek a két szakmának vajmi kevés köze van a gyerekekhez. Van például olyan gyámhivatal, ahol 15 ember helyett csak 4-en dolgoznak, és közülük hárman a munkaügyi központból kerültek oda, bármilyen gyermekvédelmi tapasztalat nélkül.
“A rendszernek ma nem számítanak a gyerekek és a családok” – mondja Gyurkó Szilvia. “Amíg a gyámhivatalok azt gondolják, hogy a gyerek így nem sérül, addig nincs miről beszélni. Nagyon sok a jó szándékú ember, és sokszor nem rossz szándékból hoznak döntéseket, de a rendszer ma elsősorban nem a gyerekekről szól.”
