A gyermekvédelmi gondoskodásban élők is jogosultak lehetnek az ingyenes jogosítványra egy társadalmi egyeztetésre bocsátott kormányrendelet-tervezet szerint.
Tízezrével élnek olyan gyerekek Magyarországon, akiknek a világ már azelőtt hátat fordított, mielőtt megszülettek volna. Még fel sem nőnek, a társadalom máris számonkéri rajtuk mindazt, amit sosem kaptak meg. A kérdés most már nem csak az, hogy az így felcseperedő fiatalok valaha tudnak-e bízni, hanem az, hogy mi, felnőttek meddig maradunk mellettük. Vélemény.
Nagycsaládban nőtt fel, nagycsaládot is szeretett volna Jakabné Bódi Ágnes, akinek álma tizenöt évvel ezelőtt valóra is vált: nevelőszülőként azóta már annyi elhagyott vagy közegéből kiemelt gyermeket dédelgetett otthonában, hogy már szinte megszámolni sem lehet. Jelenleg – saját, már felnőtt lánya mellett – öt apróság anyukája, akik közül a két legnagyobbról, a most 14 és 15 éves fiúkról csecsemőkoruk óta gondoskodik. Ágnes örömmel mesélt a mindennapjaikról, és a számukra igen varázslatos adventi időszakról, amely az örömteli várakozáson túl időnként szomorúságot is tartogat.
Egészen a 20. század elejéig mostoha sors jutott az árván maradt vagy nem kívánt gyerekeknek: legjobb esetben is zsúfolt árva- vagy lelencházakban helyezték el őket. Későbbi életük folyamán szinte lehetetlennek bizonyult számukra a „normális” élet: akik életben maradtak, gyakran az utcán tengették napjaikat, vagy bűnözőkké váltak.
Gyakran sütik rá a zacis és kóteres bélyeget az állami gondoskodásban felnövő gyerekekre, akik nemcsak a családjukból kiemelve, majd a gyerekvédelemben szembesülnek nehézségekkel, hanem onnan kikerülve is. Arról, hogy milyen esélyekkel indulnak a nagybetűs életbe, és hogy milyen előítéletekkel találkoznak ezek a fiatalok, Bárnai Árpáddal, az Élményakadémia Egyesület szakmai vezetőjével beszélgettünk.
A digitális eszközök egyre fiatalabb korban válnak a gyermekek mindennapjainak részévé, ám a legkisebbek még nem állnak készen erre az idegrendszeri terhelésre. A 8–12 évesek napi átlagban több mint öt és fél órát töltenek képernyő előtt.
Magyarországon egy nagyvárosnyi gyermek él veszélyben a családjában, hiába azonban az elképesztő adat, gyakran akkor sem lépünk, ha bántalmazásról vagy elhanyagolásról tudunk a környezetünkben. Ennek oka egyrészt az, hogy félünk, vagy azt gondoljuk, nem ránk tartozik, de tétlenkedhetünk amiatt is, hogy nem tudjuk, hova és kihez fordulhatunk segítségért. Szakértőt kérdeztünk a témában.
Több mint százezer olyan gyermek él ma Magyarországon, aki veszélyben van a saját családjában, de 24 ezer azoknak a száma is, akiket már ki is emeltek a saját közegükből. Az állami gondoskodásban élő gyerekekről, gyereksorsokról, valamint nevelőszülőkről és a gyermekvédelmi rendszer nehézségeiről beszélgettünk Varró Gabriella szociológussal, az SOS Gyermekfalvak kommunikációs szakemberével.
A magyar gyermekvédelmi dolgozók 8-10 százaléka hagyja el a pályát, és a létszámhiány miatt több vármegyében katonákat vezényelnek gyerekfelügyelői munkakörbe.
Nyolcéves koráig nem tudta, mit jelent a család, a születése után az édesanyja a kórházban hagyta, és sosem kereste. Lakatos Heléna lehetett volna boldog gyermek, de a sors másképp rendelte. Mélységekből még nagyobb mélységekbe taszította őt az élet, de mindig felállt, hogy legalább felnőttként boldog lehessen. Interjú.
Hetekre, hónapokra kórházakban ragadnak újszülött csecsemők, akiket szüleik nem tudnak, vagy nem akarnak hazavinni. A helyzet minden érintett, és az egészségügyi rendszer számára is terhes. Pszichológussal és gyermekvédelmi szakemberrel jártuk körül a témát.
A Hintalovon Alapítvány jelentése szerint a magyar gyermekek harmada nem juthat óvodai ellátáshoz lakóhelyén a helyhiány miatt. A statisztikai adatok több szempontból is szomorúak. Nem volt könnyű tavaly gyermeknek lenni Magyarországon.
