Magyarországon egy nagyvárosnyi gyermek él veszélyben a családjában, hiába azonban az elképesztő adat, gyakran akkor sem lépünk, ha bántalmazásról vagy elhanyagolásról tudunk a környezetünkben. Ennek oka egyrészt az, hogy félünk, vagy azt gondoljuk, nem ránk tartozik, de tétlenkedhetünk amiatt is, hogy nem tudjuk, hova és kihez fordulhatunk segítségért. Szakértőt kérdeztünk a témában.
Mint arról már korábban is írtunk, Magyarországon több mint százezer olyan gyermek él, aki veszélyben van a saját családjában, sőt, a veszélyeztetett gyerekek száma már tíz évvel ezelőtt is 140 ezer körüli volt. Hazánkban jelenleg úgy 30 ezer gyermek van védelembe véve, akik ugyan még otthon élnek a szüleikkel, a rendszer már kiemelten figyeli őket. Mindez a gyermekvédelmi jelzőrendszernek köszönhető, amelynek többek között nemcsak az orvos, a védőnő, az óvoda és az iskola a része, hanem azok a felnőttek is, akik sejteni vagy esetleg tudni vélik, hogy például a szomszédjukban érzelmileg, testileg vagy lelkileg bántalmaznak egy gyermeket.
A szakembereknek kötelező jelezni
Noha az 1997. évi. XXXI. törvény alapján működő gyermekvédelmi jelzőrendszerben lévő szakemberek kötelesek jelezni, ha bajban van egy gyermek – ha ezt elmulasztják, felelősségre is vonhatók –, a hétköznapi emberek szabadon dönthetnek arról, jelentik-e a környezetükben tapasztalt vagy csak sejthető bántalmazást, elhanyagolást. A gyakorlat eddig azt mutatja, hogy hiába látjuk, halljuk, gyanítjuk, hogy baj lehet a családban, leginkább nem teszünk semmit, félve attól, hogy tévedünk vagy bajba kerülünk, esetleg úgy gondoljuk, egyébként sem a mi dolgunk.
Előfordul azonban olyan is, hogy jelentenénk, csak nem tudjuk, hol tehetjük ezt meg. Ebben nyújt segítséget a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által kifejlesztett, nemrégiben indult alkalmazás, amely
nemcsak a gyermekekkel szembeni rossz bánásmód formáit és a bántalmazás jeleit részletezi, hanem azt is elárulja, hogyan, kihez fordulhatunk a bajba jutott fiatalok érdekében.
Így működik az alkalmazás
„Ez az alkalmazás abban segít a felhasználónak, hogy felismerje, mikor és hogyan kell jelezni, ha egy gyermeket bántalmazás vagy valamilyen veszély fenyeget. Ebben megadhatja a foglalkozását, azt, hogy milyen helyzetben találkozott az esettel, valamint azt, hogy milyen problémáról szerzett tudomást – akár konkrétan, akár csak gyanú szintjén. Az alkalmazás ezután egyértelmű útmutatást ad arról, hogy kell-e hivatalos jelzést tenni, és ha igen, kinek kell azt eljuttatni, valamint mit érdemes beleírni” – magyarázza Stáhly Katalin pszichológus, az alapítvány gyermekjogi szakértője, hozzátéve: az alkalmazásnak nem az a célja, hogy konkrét jelzést juttasson el a szakembereknek, hanem
egy olyan eszköz, amely a laikusoknak segít eligazodni a gyermekvédelmi jelzőrendszer útvesztőiben.
Mi segít jobban egy bántalmazott gyereknek?
Sokak dilemmája az, hogy vajon hol húzható meg az a határ, amely kapcsán teljes magabiztossággal kimondható egy esetleges veszélyeztetés, és vajon mennyit árthat azzal, ha tévesen gondol rosszat egy családról. Érdemesebb azonban abból a szempontból megvizsgálni a kérdést, hogy mennyit árthat azzal valaki, ha elfordítja a fejét, vagy épp félelemből inkább nem szól – dacára annak, hogy sok gyermek sorsa múlik azon, hogy időben segítséget kap-e.
Stáhly Katalin szerint sokan vannak olyanok, akik azért nem jeleznek, mert azt hallották, a gyereknek csak rosszabb lehet például egy gyerekotthonban, mint a saját családjában. A szakértő elmondta, hogy ugyan valóban magas – 23 ezer – a gyermekvédelmi szakellátásba kerülők száma, az esetek nagyobb részében mégsem kerül sor a családból való kiemelésre, hanem többek között pszichológusi, családterápiás segítség mellett otthonukban, együtt tudják rendezettebbé tenni az életüket az érintettek. Főleg a kisebb településeken attól tartva is elmaradhatnak a jelzések, hogy esetleg kitudódik, az kitől érkezett a szakemberekhez. A szakértő ennek kapcsán hangsúlyozza: a jelzés nem feljelentés, és
nem az a célja, hogy valaki ellen eljárás induljon, hanem az, hogy a gyerek és a családja támogatást kapjon.
Miután a gyermekek gyakran nem tudnak, vagy nem mernek segítséget kérni – főleg akkor, ha éppen a saját családjukban éri őket bántalmazás vagy elhanyagolás – fontos, hogy a környezetükben élő felnőttek felismerjék a jeleket és lépjenek. Ráadásul biztosra sem kell tudni a bajt ahhoz, hogy tegyünk valamit, elég, ha nem fordítjuk el a fejünket.
Ha az állami gondoskodásban felnövő gyerekek jövőjéről, lehetőségeiről is szívesen olvasnál, ajánljuk figyelmedbe a Bárnai Árpád szociális szakemberrel készült interjúnkat is.
