A minap jelentette be az Instagramon Új-Zéland nemrég megválasztott miniszterelnöke, Jacinda Ardern, hogy gyermeket vár. Mint arról annak idején mi is megemlékeztünk, a beiktatás körül volt egy kis felhördülés amiatt, hogy az ellenzéki jelölt nyíltan rákérdezett, kíván-e Ardern a közeljövőben gyereket szülni. Sőt, ezt a nem túl jól nevelt gesztust meg is tetézte azzal, hogy nagy kerek szemekkel közölte, szerinte a népnek igenis jogában áll tudni, hogy kiesik-e a munkából a miniszterelnök, vagy sem.
Hát, ki fog esni, most már lehet tudni, mert most már van mit megtudni. Igaz, a tervek szerint csak hat hétig pihen (haha, pihen? Egy újszülöttel?!), utána pedig visszamegy dolgozni, és a férje marad otthon a babával. A visszajelzésekből egyébként úgy tűnik, hogy ez a fejlemény egy cseppet sem zavarja az új-zélandiakat. Sőt, többségében pont úgy reagáltak a hírre, ahogy egy normális ember reagálni szokott: örülnek és gratulálnak.
Ahogy például simán el tudom képzelni, hogy ha bármi más, mondjuk, betegség miatt esne ki a miniszterelnök egy időre a munkából, akkor szintén képesek lennének a dolog emberi oldalát nézni, és hamarabb fejeznék ki sajnálatukat, és reményüket a mielőbbi gyógyulásban, mint hogy dühükben földhöz vágják a kalapjukat, mert munka helyett az ágyat nyomja inkább, a lógós.
Innen nézve egyébként borzasztó menő hely lehet egy olyan ország, ahol miniszterelnöknek választanak egy fiatal nőt. Gondoljunk csak bele, a magyar parlamentnek körülbelül 10 százaléka nő, (199-ből húszan), a kormányban pedig a nők száma pontosan nulla. Mondhatni, a társadalom egyik feléről a társadalom másik fele hoz döntéseket, ami nem biztos, hogy szerencsés.
Másrészről pedig eszméletlenül menő maga Jacinda Ardern is, aki ezt a két, egyenként is extrém erőfeszítést követelő feladatot párhuzamosan bevállalta.
Bár nyilván egy normális országban senki nem gondolja, hogy egy miniszterelnök direkt azért szül a hivatali ideje alatt gyereket, hogy jól kitoljon a néppel, sőt, a többség azt sem hiszi, hogy emiatt alkalmatlanná, vagy képtelenné válna a kormányzásra, abban nagyjából biztosak lehetünk, hogy Jacinda Ardern alighanem élete legkeményebb 3-4 évét fogja végigcsinálni.
A mi hősünk, Gabi
Hogy egy kicsit átadjunk az érzésből, megkérdeztük Gabit, aki ügyvédként már a szülései után négy héttel visszatért dolgozni, hogyan élte meg ezt az időszakot.
Mikor kezdtél el dolgozni szülés után?
Mind a most ötéves lányom, mind a hároméves ikrek születése után egy hónappal.
Milyen érzés volt először bemenni a munkahelyedre?
Mivel nagyon el sem mentem, egy hosszabb szabadságnak tűnt a távollét. Azzal a különbséggel, hogy nem kipihenten érkeztem vissza.
Találkoztál-e emiatt előítéletekkel?
A lányom születése után nem mondták a véleményüket azok, akik nem értettek egyet azzal, hogy korán visszamentem dolgozni. Majd, miután kiderült, hogy ikrekkel vagyok várandós, érkeztek a megjegyzések, hogy na most ez így már nem fog menni; majd később fogom látni annak eredményét, hogy nem voltam velük. A „legkedvesebb” megjegyzés az volt, hogy az ikrek érkezésével a személyiségem meg fog majd változni. Nem értem, hogy miért kell vagy kellene más emberré változnunk attól, hogy gyerekünk lesz.
Ha lett volna más választásod, akkor is így csináltad volna?
Lett volna választásom akkor is, felajánlották, hogy 6 hónapig megoldják a helyettesítésem, ha kérem, fel sem hívnak ezalatt az idő alatt. Én döntöttem úgy, hogy a szülés után 4 héttel átlagban heti 20 órában rendelkezésre állok otthonról, és heti 1-2 alkalommal bementem az irodába konzultálni. Ez teljesen jól működött.
Utólag hogy érzed? Jó volt így, vagy megbántad?
Nem bántam meg. Amíg otthonról dolgoztam, napi 1-2 óra volt az az időszak a gyereket ébrenléte alatt, amit a bébiszitterrel töltöttek, mert én dolgoztam. Az „énidőmet” fordítottam a munkára. A gyerekek 10 hónapos koruktól magánbölcsődébe kezdtek el járni, reggel 8-tól délután fél négyig. Ebben a korban már érezhető volt, hogy az egyszemélyes felnőtt társaság – legyen az bébiszitter, apuka vagy anyuka – már kevés volt. Azt viszont bánnám, ha a most 5 éves lányommal, és 3 éves iker fiaimmal nem lehetnék együtt délután, mert estig dolgoznék.
A helyzet Magyarországon és a nagyvilágban
A magyar nők egyébként szülési szabadság terén eléggé kiváltságos helyzetben vannak, a világon szinte egyedülálló, hogy ennyire hosszú ideig fizesse a társadalombiztosítás a gyermekgondozással összefüggő távollétet. Nálunk nem is igazán szokás szülés után egy-két éven belül visszamenni dolgozni.
Összehasonlításként: az Amerikai Egyesült Államokban egyáltalán nincs fizetett szülési szabadság, így, ha az apa egyedül nem tudja eltartani a családot, általában a gyermekágy néhány hete után az anyának ott is vissza is kell térnie a munkába.
Azért persze nem ez a jellemző a világban, valamennyi fizetett távollét szinte minden fejlett országban jár a friss anyáknak. Norvégiában 87 hét a fizetett gyermekgondozási szabadság, Japánban 58. Horvátországban kicsit több, mint egy év, Kanadában pedig kicsit kevesebb. Az Egyesült Királyságban 39 hétig maradhatnak otthon az anyák a kisbabájukat gondozni úgy, hogy pénz is jár mellé, de még Mexikóban is három hónapig.
Sőt, sok országban az apáknak is jár fizetett szabadság, amikor gyermekük születik. Japánban majdnem egy évet vehetnek ki, Norvégiában 14 hetet. Horvátországban kicsit több mint két hónapot, az Egyesült Királyságban 2 hét jár, és még Mexikóban is adnak egy hetet. Az USÁ-ban semmit. Magyarországon meg még a nagymamák is elmehetnek gyesre, igaz, az azért nem egy nagy összeg.
Magyarországon ez úgy néz ki, hogy a gyermekgondozási díj a figyelembe vehető jövedelem naptári napi átlagának 70 százaléka, de legfeljebb havi bruttó 193.500 forint lehet és a gyermek kétéves koráig jár. (106 hét). Ezt a pénzt az anya akkor is megkapja, ha közben, fél év után visszamegy dolgozni. Az már más kérdés, hogy ennek ellenére tovább csökken a születésszám, tehát még mindig úgy látszik, hogy pénzért nem szülünk.
